A Habitat for Humanity magyar szervezete évről érvre kiad egy jelentést arról, milyen a lakhatási helyzet Magyarországon.

Röviden: nem valami jó.

Az elmúlt években ezek a jelentések mind arról szóltak, hogy lakhatási válság van, a magyaroknak egyre több pénzébe kerül, hogy fedél legyen a fejük fölött, a lakásfenntartásról ne is beszéljünk. Ezek a terhek pedig a szegényebb magyarokat érintik a leginkább.

Az idei jelentés alapján ez a tendencia nemhogy nem javult, hanem újabb mélypontot ért el:

A drága és sokak számára elérhetetlen legális lakáspiac mellett kialakulóban van egy szürkezóna, amely már-már kizsákmányoló módon biztosít nagyon alacsony színvonalú lakhatást a rászorulóknak.

Ezt a kutatók találóan uzsoraalbérletnek nevezték el.

Ahhoz viszont, hogy megértsük, mi is ez, és miért kényszerülnek ilyesmibe bizonyos emberek, kicsit távolabbról kell nekifutni a lakhatási témának.

Lehetetlen helyzetet hoztak az elszálló árak

A Habitat csütörtökön bemutatott új jelentése szerint a lakhatási szegénységről jellemzően a hajléktalanság vagy egy cigánytelep vályogházai jutnak az emberek eszébe, pedig ez ma Magyarországon sokkal nagyobb társadalmi réteget érintő probléma. A magyarországi lakásokhoz ugyanis egyre nehezebb hozzájutni.

Ahhoz, hogy valaki lakhatáshoz jusson, vagy vennie kell magának egy házat, vagy bérelnie kell egyet. A lakásárak emelkedése azonban sokakat kiszorított a lakáspiacról,

hiszen az utóbbi években a lakásárak gyorsabban növekedtek, mint a jövedelmek.

Azaz, ha valakinek nem segít a családja, nem tud mit eladni, vagy nincs mit örökölnie, az maximum hitellel fog tudni saját lakást venni. A szegényebbek itt is pórul jártak, számukra ugyanis még a hitelfelvételi lehetőségek is korlátozottabbak, hiszen a hitelképesség alapfeltétele a bejelentett, legalább a minimálbért elérő fizetés, az ingatlanár legalább 20-40 százalékának megfelelő önerő és legalább 4-5 millió forint értékű ingatlanfedezet. Azok, akik nem bejelentetten dolgoznak, egyáltalán nem jutnak hitelhez, nagy eséllyel pedig azok sem, akiknek határozott idejű szerződésük van.

Számukra marad az albérlet. A jelentés szerint ugyanakkor a magánbérlők több mint fele (53 százaléka) küzd megfizethetőségi problémával, azaz a bevételük akkora részét viszi el a lakbér és a rezsi, hogy az már a megélhetésük rovására megy.

Ez nem csoda, 2010 és 2016 között az átlagos albérletárak 75 százalékkal nőttek, 1248 Ft/m²-ről 2183 Ft/m²-re. A kisebb lakások átlagára még magasabb, egy 30 négyzetméteres garzonlakást 2016-ban 85 ezer forintért lehetett kibérelni.

A szegényebb magyarok számára ez egy lehetetlen helyzetet teremtett, az ő átlagbérük ugyanis ebben az időszakban csak 11,4 százalékkal nőtt. Ez azt jelenti, hogy 2016-ban egy alsó jövedelmi tizedbe tartozó átlagjövedelem 113 százalékát elvitte a lakhatás (ehhez jön még hozzá a rezsi). Magyarul a szegényebb jövedelmű magyarok manapság már nem hogy lakást nem tudnak venni, az albérletüket sem képesek fizetni. Így néz ez ki grafikonon:

Persze, ezek az emberek elmehetnének szociális bérlakásokba is lakni, amelyet az önkormányzattól bérelhetnének, ezekből azonban nincs elég. Tavaly óta 15 589-ről 16 360-ra nőtt az önkormányzatok által nyilvántartott lakásigénylők száma, miközben a szociális helyzet alapján kiadott önkormányzati bérlakások száma egy év alatt 59025-ről 50 080-ra mérséklődött. A lakásállomány pedig egyre kisebb, 2017-ben már csak 108 437 önkormányzati tulajdonú bérlakás volt az országban.

Ez a lehetetlen helyzet löki a szegény háztartásokat az albérleti piac rossz minőségű, rossz elhelyezkedésű szegmenseibe, vagy épp a szociális ellátórendszerbe, azaz a hajléktalanszállókra vagy az átmeneti otthonokba. Utóbbival a baj az, hogy ezt a szolgáltatási formát nem nekik találták ki.

Az uzsoraalbérlet

A jelentés uzsoraalbérletnek azt a lakhatási formát nevezi, amikor rossz minőségű lakást vagy szobát adnak ki magas bérleti díjért, szerződés vagy alternatív szálláslehetőség híján pedig a bérlők kiszolgáltatott helyzetben vannak.

Uzsoraalbérletbe jellemzően olyan emberek szorulnak, akiknek egyébként van jövedelmük, csak kiszorulnak a szociális bérlakásszektorból (az elérhető bérlakásokból ugyanis nagyon kevés van) és a piaci albérletekből. Utóbbiak esetében leginkább azért, mert nem tudják teljesíteni a bekerülési feltételeket, például nem tudják előteremteni a kauciót vagy gyerekkel nem adnak ki számukra lakást.

A szürkezónában azonban tárt karokkal várják őket.

A Habitat leszögezte, hogy nagyon nehéz ezekről az emberekről statisztikai adatokat összeállítani (hiszen a szürkezónában élnek), így az adataik sok esetben az érintettektől, illetve a folyamatokat jól ismerő szakemberekkel készített interjúkból származnak.

Az egyik, korábban uzsoraalbérletben lakó interjúalanyuk például azt mondta,

a fővárosban 2017-ben egy 4 négyzetméteres szobáért havi 55 ezer forintot kellett fizetni, a nagyobb szobákért pedig akár 80 ezret is elkértek.

Bár a bérleti díj tartalmazza a rezsit, olyan eset is előfordult, amikor valamilyen közüzemi szolgáltatást huzamosabb időre kikapcsoltak, és a bérlők áram vagy gáz nélkül maradtak.

Budapesten kívül élő bérlők pedig azt mondták, hogy egy vidéki városban 2016-ban egy 15 négyzetméteres szükséglakásért 25 ezer forintot, egy 10 négyzetméteres fáskamráért pedig 15 ezer forintot kért el havonta a tulajdonos.

“A bérleti díjat a tulajdonos vagy egy megbízottja szedi be, a fizetéssel nem lehet késni. Késés esetén a fizikai bántalmazás kilátásba helyezésével fenyegetik a bérlőket, nemfizetés esetén azonnali a kilakoltatás” - áll a jelentésben.

Mégis, az uzsoraalbérlet azért tűnhet vonzó lehetőségnek, mert azonnal be lehet költözni, van, ahol kaució nélkül is, a főbérlő pedig nem támaszt különleges feltételeket, például gyerekkel is be lehet költözni. A szobák vagy lakások rossz minőségűek, gyakran nagyon kicsi alapterülettel rendelkeznek, sokszor egymásból vannak leválasztva, esetleg ablak nélküliek.

Egy 5-10 négyzetméteres szobában egy egész család is lakhat. A fürdőszoba és a konyha közös használatú.

“Az uzsorás főbérlő a legtöbb esetben vagy nem köt szerződést a bérlővel, vagy aláírás után azt azonnal elveszi azt, azaz nem marad írásos nyoma a megállapodásnak: a bérlő jogait nem védi semmi, a bérlet szerződés hiányában a lakástörvény és a polgári törvénykönyv hatályán kívül marad. Vitás esetben a bérlő nem tudja bizonyítani, hogy valóban bérlő-e vagy önkényes lakásfoglaló” - írja a Habitat.

Rengeteg család vándorol szállóról szállóra

Az uszoraalbérlet mellett más, legális útjai is vannak a lakhatás megteremtésének a szegényebb emberek számára.

Elmehetnek egy munkásszállóra, ahol havi 45 ezer és 105 ezer forint között bérelhetnek egy ágyat,

vagy meghúzhatják magukat a szociális ellátórendszeren belül.

Azaz a hajléktalanszállókon vagy a családok átmeneti otthonában. A gond csak az, hogy ezeket a helyeket elsősorban nem olyan emberek számára tartja fenn az állam, akik nem találnak maguknak lakást, hanem olyanoknak, akik nem képesek önállóan élni.

Ehhez képest a családok átmeneti otthonait az utóbbi években elárasztottak azok a családok, akik képtelenek maguknak megfizethető lakhatást találni, de amúgy van egziszetnciájuk.

Egyre gyakrabban jelennek meg olyan jelentkezők, akik akár ki is tudnának fizetni egy piaci albérletet, de gyerekeik vagy származásuk miatt esélyük sincs bekerülni egy piaci albérletbe.

A jelentés szerint a családok átmeneti otthonainak intézményvezetőivel és munkatársaival tartott fókuszcsoportos interjú alapján jelenleg egy férőhelyre 3-5-szörös túljelentkezés van. A jelentkezők száma pedig jelentősen megugrott a 2008-as válságot követően, illetve 2013–14-ben az albérletárak hirtelen növekedése miatt.

Ezek a családok aztán bele is ragadnak a rendszerbe: az intézményeknek csak kis része rendelkezik kiléptető lakásokkal vagy áll együttműködésben helyi önkormányzattal, ahol a lakók előnyt élveznek szociális bérlakás kiutalásakor. Jellemzőbb, hogy a lejárt tartózkodási idő után a család másik intézménybe jelentkezik, más családtaghoz vagy ismerőshöz költözik, újabban pedig egyre többen Nyugat-Magyarországon és külföldön próbálnak szerencsét.

A jelentés szerint a szociális szakma „vándorló családoknak” nevezi azokat, akik az ellátórendszer intézményei között köröznek, és már legalább kétszer másfél évig éltek családok átmeneti otthonában

Egy otthonban egy család maximum másfél évig élhet, de ha átköltözik másik otthonba, az óra újraindul. A becslések szerint az ügyfelek akár 25-30 százalékát is kiteszik azok, akik ebbe az ördögi körbe szorultak.

Mit tesz az állam?

A Habitat a jelentésben részletesen elemzi a kormány támogatáspolitikáját is. Vagyis azt, hogy kiket támogat az állam a lakhatáshoz jutásban.

Arra jutottak, hogy a háztartásoknak juttatott, rászorultsági alapon nem célzott kiadások a központi költségvetésben nagyjából kilencszeresen felülmúlják a rászorultsági alapon célzott kiadásokat, azaz állam elsősorban nem a leginkább rászorultakat, hanem inkább a középosztály lakhatását támogatja.

A lakhatási célú támogatáok nagy részét olyan elemek teszik ki, mint például a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) vagy lakástakarékpénztári megtakarítások támogatása. Ezek a támogatási formák azonban nem rászorultsági alapúak, hanem elsősorban a tehetősebbeket támogatják.

A CSOK-ot a jelentés külön is elemzi, párban a Nemzeti Eszközkezelővel. Ez a két példa azért szemléletes, mert a CSOK-támogatással elsősorban a tehetősebbek tudnak élni, míg a Nemzeti Eszközkezelő a rosszabb gazdasági helyzetű háztartásoknak tud segíteni. Azaz utóbbi rászorultsági alapú.

Arra jutottak, hogy költségvetésből a CSOK-ra fordított összeg a bevezetés évéhez (2016) képest egy év múlva megduplázódott, 2018-ban a költségvetési előirányzat pedig már 100 milliárd forint felett járt.

“A 10+10 millió forintos konstrukcióval (amikor a 10 millió forint vissza nem térítendő támogatás mellé 10 millió forint állami kamattámogatású hitelt is felvesznek a családok) egyértelműen csak a jobb anyagi helyzetűek tudnak élni” - írják.

Ezzel szemben az elsősorban a bedőlt hitelesek megsegítésére létrehozott Eszközkezelő tényleg rászorultsági alapon tudta támogatni a családokat. Ennek a lényege az, hogy az állam alacsony áron megveszi a banktól a bedőlt hitelesek házait, és az eredeti tulajdonos kedvező bérleti díjért a lakásában maradhat.

A Habitat szerint itt a rászorultsági irányt jelzi, hogy a társaság által 2018 márciusáig felvásárolt közel 35 ezer lakás nagy része a rosszabb gazdasági helyzetű keleti, különösen az északkeleti országrész megyéiben található.

Ezen kívül a felvásárolt ingatlanok 40 százaléka a megyei jogú városnál kisebb városban, 37 százalékuk pedig egyéb kisebb településen található.

Az Eszközkezelő költségvetési támogatása azonban 2014 óta csökken.

A 2018-as előirányzat szerint alig több mint harmadannyit költ rá az állam, mint tavaly, jövőre pedig alig hétmilliárd forintra csökken az állami támogatás. “A legnagyobb, rászorultsági alapú lakhatást biztosító rendszer állami támogatásának csökkenését az okozza, hogy a lakásvásárlásokkal szinte leállt a szervezet” - áll a jelentésben.

A Habitat for Humanity idei lakhatási jelentését részletesen ezen az oldalon lehet böngészni.