Megszavazta a parlament a külföldi befektetéseket korlátozó törvényt

politika
2018 október 02., 08:56
comments 161

Januártól be kell jelenteni, ha Magyarország biztonsága szempontjából fontos iparágakban külföldi befektető szerezne tulajdont, miután kedden a parlament megszavazta a kormány kezdeményezését. 

A belügyminiszter által benyújtott, a Magyarország biztonsági érdekét sértő külföldi befektetések ellenőrzéséről szóló törvényjavaslatot 113 igen (Fidesz-KDNP), 50 nem (Jobbik, MSZP, DK, LMP, Bősz Anett, Dúró Dóra) szavazattal és 3 (Párbeszéd) tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.

photo_camera Fotó: Soós Lajos/MTI/MTVA

A január elsején hatályba lépő jogszabály szerint az EU-n, az Európai Gazdasági Térségen, illetve Svájcon kívüli állam állampolgára vagy ilyen államban bejegyzett jogi személy, egyéb szervezet bizonyos tevékenységeket végző magyarországi székhelyű gazdasági társaságban a meghatározottnál nagyobb tulajdonrészt csak úgy szerezhet, ha ezt bejelenti az illetékes miniszternek, aki ezt visszaigazolja. Hasonló szabályok vonatkoznak fióktelep létesítésére is.

Engedélyköteles tevékenység például:

  • a fegyvergyártás és bizonyos haditechnikai, titkosszolgálati eszközök előállítása;
  • egyes pénzügyi szolgáltatások és fizetési rendszerek működtetése, 
  • valamint a villamos energiáról, a földgázellátásról, a víziközmű-szolgáltatásról, az elektronikus hírközlésről szóló törvény hatálya alá tartozó tevékenység.

Akkor kell a kormányrendeletben kijelölt miniszternek bejelentést tenni, ha a külföldi befektető a meghatározott tevékenységet folytató, magyarországi székhelyű gazdasági társaságban - gazdasági társaság alapításával vagy részesedésszerzés útján - közvetlenül vagy közvetett módon 25 százalékot - nyilvánosan működő részvénytársaság esetén 10 százalékot - meghaladó tulajdonrészt, illetve meghatározó befolyást akar szerezni.

A külföldi befektető a miniszterhez történő bejelentés tudomásulvételének visszaigazolását követően szerezheti meg a tevékenység folytatásához nélkülözhetetlen infrastruktúrák, berendezések és eszközök üzemeltetési jogát, továbbá kezdheti meg a tevékenységét. 

A miniszter a bejelentés alapján megvizsgálja, hogy a külföldi befektető általi tulajdonszerzés vagy az üzemeltetési jog megszerzése sérti-e Magyarország biztonsági érdekét. Főszabály szerint 60 napja van a döntésre.

A miniszter akkor hozhat tiltó döntést, ha megalapozottan feltehető, hogy a javaslatban meghatározott tevékenységet folytató, magyarországi székhelyű gazdasági társaságban a meghatározott tulajdonrészt, illetve befolyást szerző jogi személy bizonyos körülmények elfedésére, az ellenőrzés elnehezítésére, az eljárás megkerülésére létesült, különösen, ha a jogi személy a bejegyzése szerinti államban tényleges gazdasági tevékenységet nem folytat, tartós gazdasági tevékenysége nem igazolható.

A miniszteri tiltó döntés közigazgatási perben támadható meg. Adatszolgáltatási kötelezettség megszegése esetén a miniszter akár tízmillió forintos bírságot is kiszabhat, bizonyos esetekben pedig a magyar államot elővásárlási jog illeti meg. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.