Csengetett, Mylord? A Guardian tátott szájjal csodálkozik rá, hogy a magyarok mennyire imádják ezt a régi sorozatot

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

A Guardian tudósítója azért érkezett Budapestre, hogy hírt adjon egy egzotikus jelenségről: egy 30 éves, közepesen sikeres brit tévés vígjáték egy távoli országban még ma is iszonyú népszerű.

Az újságíró sorra be is számol döbbenetes tapasztalatairól. Például arról, hogy fiatal lányok rohannak be egy kávézóba, mert felismerik a Csengetett, Mylord? ott teázgató színészeit. A 13 éves (!) Rozi az autogram megszerzése után elmeséli, hogy a tengerimalacai neve Teddy, James és Mr Stokes, a nyulát pedig Ivy-nak hívja.

Ivy

De ez még semmi, folytatódik a hitetlenkedő tudósítás: a magyarok még egy gyűjtésbe is belefogtak, csak hogy a 30. évfordulót együtt ünnepelhessék a sorozat sztárjaival. Erről a közösségi akcióról a 444 részletesen tudósított is, és hát meg is lett az eredménye. A Guardian munkatársa kiemeli, hogy a magyar átlagkereset a Londonból nehezen értelmezhető 200 ezer forint, ennek ellenére többszáz rajongó adakozott 5 és 20 ezer forint közötti összeget, hogy élőben találkozhassanak a Mr. Teddy, Miss Poppy vagy éppen Rose karakterét alakító színészekkel. (Sorrendben:  Michael Knowles, Susie Brann és Amanda Bellamy).

És igen, eljött Jeffrey Holland, vagyis James Twelvetrees, aki a nagy budapesti díszvacsorán beugrott egy kicsit felszolgálni, mire a közönség felállva és kurjongatva tapsolta meg, ő pedig a végén elérzékenyülve próbálta feldolgozni, mi történt.

A BBC sorozata sehol máshol nem hagyott nagyon mély nyomokat, de Magyarországon igen. Egy fiatal budapesti férfi például azt súgta a férfi ruhákban járó, monoklis Cissy-t alakító Katie Rabbett fülébe, hogy „Ön egy meleg ikon”. (A színésznő egyébként korábban András yorki herceg barátnője volt, illetve két gyermek anyja.) 

A Guardian megszólaltatta a 76 éves Katalint is, aki azt mesélte a Csengetett, Mylord?-ról:

„Amikor kemoterápián voltam, eldöntöttem, hogy minden nap találok valamit, amin nevethetek. Ez mentette meg az életemet.”

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!

Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.