Több százezret markolt fel két edénykészletért egy szegedi férfi

bűnügy
2018 október 05., 10:25
comments 48

A 32 éves R. Gábor 2018. október elsején csengetett be egy idős hódmezővásárhelyi férfi otthonába. Autójából két edény- és négy késkészletet vett elő, és eladásra kínálta az úrnak, aki a rábeszélés hatására beengedte. Megállapodtak abban, hogy az unokák részére megveszi a termékeket. Amikor azonban az idős sértett a megtakarított pénzét elővette, az árus szinte az összes bankjegyet felmarkolta, majd távozott.

photo_camera Fotó: Police.hu

A rendőrök a városban működő térfigyelő kamerák segítségével a bejelentéstől számított két órán belül azonosították a férfi által használt gépjárművet és a sofőrt is. Az Orosházi Rendőrkapitánysággal együttműködve a férfit elfogták és előállították.

A feltételezett elkövető ellen védekezésre képtelen, illetve a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett kifosztás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

(Police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.