Három szálon nyomoznak a bolgár újságíró meggyilkolása ügyében

bűnügy
2018 október 08., 14:13
comments 99

A bolgár Viktorija Marinovát megerőszakolták és feltehetően meg is kínozták, mielőtt meggyilkolták. Az újságíró haláláról vasárnap számolt be a Terminal 3 című bolgár hírportál és az OCCRP nevű újságíró szervezet. Marinova éppen egy korrupciós ügyön dolgozott, így nyilván sokakban felmerült, hogy halála összefüggésbe hozható a munkájával.

Egyelőre nagyon keveset lehet tudni a bűncselekmény körülményeiről. A bolgár média első híradásai szerint Marinova félig lemeztelenített holttestét a román határon, a Duna partján fekvő Ruszében találták meg. A 30 éves újságírónő halálát fojtogatás okozta.

Marinova legutóbb a GP-gate nevű korrucpiós ügyön dolgozott más újságírókkal együtt, azt vizsgálták, hogyan nyúltak le európai uniós pénzeket építési vállalkozások és tanácsadó cégek. Az ügy onnan kapta nevét, hogy az esetenként a projektek költségvetésének 30-40 százalékát kitevő „korrupciós felárak” szálai a GP nevű vállalatcsoportnál futottak össze. A GP-gate részleteiről, melyet az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) is eljuttattak, ide kattintva olvashat.

A gyilkosság után sokan emlékeztettek rá, hogy Marinova már a harmadik újságíró az EU-ban 2017 óta, akit aközben gyilkoltak meg, hogy európai uniós korrupciós ügyben nyomozott. Ezért is nagyon fontos tisztázni, hogy halálának volt-e köze a munkájához. A bolgár és a Balkánon tevékenykedő újságírók közül sokan nem finomkodnak ennyire, a Twitteren arról írnak, ha nem lesz független nemzetközi vizsgálat, a bolgár vezetés rákeni majd egy mentálisan beteg vagy hajléktalan emberre az egészet.  A bolgár Terminal 3 portál felidézi, hogy az utolsó sugárzott riportjában Marinova két újságíróval, a romániai Biró Atilával és a bolgár Dimitar Sztojanovval beszélgetett, a téma pedig két kollégájuk letartóztatása volt. Az újságírókat Szófiától délre, Radomirban vették őrizetbe a rendőrök, a páros a GP-ügyön dolgozott.

Viktorija Marinova
photo_camera Viktorija Marinova Fotó: Gürkan Özturan/Twitter

A ruszei ügyészi hivatal vezetője, Georgij Georgijev, és a helyi rendőrség igazgatóhelyettese, Iliján Encsev a vasárnapi sajtótájékoztatón arról beszéltek, „minden lehetséges verziót” megvizsgálnak. Marinova legtöbb személyes tárgya, így telefonja és szemüvege is eltűnt, gyanúsított még nincs az ügyben. „Éjjel-nappal dolgozunk az ügyön” - idézi a Balkan Insight Georgijevet. „Reméljük, hogy hamarosan több információnk lesz a támadóról”. 

A helyi lapok szerint a kriminológusok három hipotézist állítottak fel. Az egyik szerint a munkájával összefüggésben gyilkolták meg, a másik szerint egy elszigetelt esetről van szó, melynek semmi köze oknyomozó tevékenységéhez, a harmadik szerint pedig személyes konfliktus lehetett a bűntény indítéka. A gyilkossági csoport vezetője ugyanakkor nem győzi hangsúlyozni, hogy szerinte Marinova munkájának semmi köze a gyilkossághoz, ami szerinte már a nyomozás elején ki fog derülni. 

A bolgár belügyminiszter, Mladen Marinov közölte, már vizsgálják a környék biztonsági kameráinak felvételeit, és lehetséges szemtanúkat keresnek. Ő is azt sugallta, támadója jól ismerhette Marinovát, hiszen tudta, mikor merre kocogott a nő. Az ügyben megszólalt Bojko Boriszov, Bulgária miniszterelnöke is, azt mondta, tökéletesen meg van győződve róla, hogy meglesz az elkövető, mert a legjobb szakemberek dolgoznak az eseten, és a helyszínen bőséges mennyiségben hagyott maga után DNS-mintát az újságíró gyilkosa. 

A gyilkosságot elítélte Harlem Desir, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadságért felelős képviselője.  A Nemzetközi Újságíró Szövetség közleményt adott ki, melyben arról írnak, „egyértelmű, hogy a gyilkosok és a megbízóik célja, hogy megfélemlítsék az egész szakmát”.

2017 októberében egy robbantásos merénylet végzett Daphne Caruana Galizia máltai újságírónővel, 2018 februárjában hidegvérrel végezték ki Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságírót és barátnőjét. Hétfő este megemlékezést tartanak Viktoria Marinova emlékére. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.