Kásler érdemi válaszra sem méltatta a fogorvosok panaszlevelét

Egy szokásos válaszlevél érkezett, a felvetett problémák megoldására nem kaptunk választ, mondta a Világgazdaságnak a Kásler Miklósnak még júliusban küldött leveléről a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Területi Szervezetének elnöke. Hermann Péter arra próbálta felhívni az Emmi vezetőjének a figyelmét, hogy a fogászat egyre alulfinanszírozottabb az alapellátás többi résztvevőjéhez képest. Az érdekvédelmi képviselet vezetője szerint

  • miközben egy háziorvos 1,6 millió forintot kap praxisonként havonta, addig egy fogász csak 900 ezret,
  • miközben az Orvosi Kamara kalkulációja szerint is legalább 1,7 millió forintból lehet nullára kihozni egy alapellátásban lévő fogorvosi rendelő finanszírozását.

Hermann szerint jelenleg 2800 fogorvos dolgozik az alapellátásban, míg ötszáz a szakellátásban gyógyít. Hogy a többi ághoz képest miért szán kevesebbet az ágazatra a kormányzat, nem egyértelmű. Miközben Európában 

a magyar 12 évesek fogazata a legrosszabb. 

Hermann Péter megjegyzi: "ha a betegellátás biztonsága szempontjából vizsgáljuk az adatokat, és a magánfogorvosokat kivesszük a fogorvosi ellátásból, akkor bizony jelentősen sérül a hazai betegellátás biztonsága. A

magánellátás fontos lába az ellátórendszernek, de ha valakinek gondja van, és nem engedheti meg magának, hogy magánorvost keressen fel, akkor neki a közfinanszírozott ellátás marad, ahol a dolgozók aránya messze nem éri el az optimális fogorvosszámot. És akkor a földrajzi egyenlőtlenségekről még nem is beszéltünk."

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.