Kitoloncoltak egy négyéves gyereket az Egyesült Államokból, de az apjának nem szóltak időben, hogy vegye fel a reptéren

külföld
2018 október 13., 13:30
comments 74

Az amerikai bevándorlásügyi hivatal kedden kitoloncolt Guatemalába egy négyéves gyereket. A gyerek még hat hónappal ezelőtt lépte át az amerikai határt az apjával, ezután a Donald Trump elnök által bevezetett akkori szabályok szerint a szülőt és a gyerekét elválasztották egymástól. Az apát azóta már visszatoloncolták a dél-amerikai országba, most pedig utánaküldték a gyerekét is.

Éppcsak az édesapjának felejtettek el időben szólni róla, hogy küldik a gyereket. Így a négyéves gyereket nem várta senki a repülőtéren, és egy menedékhelyen kellett töltenie az éjszakát.

A Huffingtonpost-nak nyilatkozó ügyvédek és bevándorlási szakemberek szerint az amerikai bevándorlási hivatal úgy toloncolja ki a gyerekeket, hogy a pontos érkezésükről nem értesíti megfelelően a hozzátartozóikat. A kormány szerint a hivatal csak kevés hasonló jellegű esetet kezel, a szakértők szerint azonban kis esetszámnál is aggasztó, ha a szülők nem kapnak tájékoztatást arról, mikor kell felvenniük a gyerekeiket.

photo_camera Gyermekek bevándorlási őrizetben az Egyesült Államokban Fotó: HANDOUT/AFP

Egy családegyesítéssel foglalkozó civil szervezet vezetője szerint a Guatemalába küldött gyerek esete is a rendszer kudarcát mutatja, hiszen teljes mértékben megelőzhető lett volna. A gyerek apját végül a civil szervezet értesítette, de akkor a gyermeket szállító repülő már a levegőben volt, az apa pedig 8 órányira lakik a fővárostól, képtelen volt időben odaérni a gyerekért.

A lap szerint jelenleg 219 olyan gyereket tartanak őrizetben az Egyesült Államokban, akit elválasztottak a szülőktől. (Huffingtonpost)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.