"Él még Hasogdzsi? Nem akarok tényekről beszélni. A szaúdiak sem akartak"

- Mit mondtak, Hasogdzsi él még, vagy már halott?
- Nem akarok semmilyen tényről beszélni. Mondjuk ők sem akartak.

A fenti párbeszéd egy újságíró és Mike Pompeo amerikai külügyminiszter közt zajlott le miután Rijádban találkozott a szaúdi vezetéssel. 

A diplomata szerint az ország isztambuli konzulátusán eltűnt Dzsamál Hasogdzsi ügyében "teljes körű és átfogó" vizsgálatot fog végezni, legalábbis megígérték ezt. Pompeo Rijádból Törökországba repült, ahol Recep Tayyip Erdogannal találkozott. 

A találkozó után újságíróknak elmondta, hogy a török elnök elmondta: 

"volt némi késlekedés, de elég bizakodónak mutatkoztak, hogy a szaúdiak engedélyezni fogják nekik a teljes körű és átfogó vizsgálathoz szükséges dolgokat." 

Arra a kérdésre, hogy a külügyminiszter hallott-e arról bármit, hogy Hasogdzsi hangfelvételt készített meggyilkolásáról, azt válaszolta, hogy "erről nincs mit mondanom."

Szerdán végre megkezdhette az isztambuli szaúdi főkonzul rezidenciájának átvizsgálását is a török-szaúdi nyomozócsoport. Hasogdzsi október 2-i eltűnésének színhelyét, a főkonzulátus épületét már hétfő éjszaka átkutatták. Beszámolók szerint előbb egy 14 fős szaúdi csoport érkezett a rezidenciájához, majd két órával később a török nyomozók is bementek az épületbe. 

A CNN Türk török hírtelevízió beszámolója szerint a nyomozók már a tetőt is átvizsgálták, valamint a drónnal légi felvételeket is készítettek az ingatlanról és annak környékéről. A konzul a nap folyamán elrepült Rijádba.

A török sajtó szerint a főkonzulátus hétfő éjszakai átvizsgálása során bizonyító erejű anyagminták is előkerültek,

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.