Az isztambuli szaúdi konzulátus török dolgozóit hallgatták ki pénteken

Tanúként beidézte és kihallgatta az isztambuli főügyészség a szaúdi főkonzulátus 15 török állampolgárságú alkalmazottját, írja a BBC. A híresztelések szerint arra keresték a választ a nyomozók, hogy igaz-e, hogy aznap, mikor a szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi eltűnt, kényszerszabadságra küldték őket. Állítólag kihallgatták a külképviselet sofőrjét, műszaki karbantartóját, könyvelőjét és ügyfélszolgálati munkatársát is. 

Fotó: Muhammed Enes Yildirim/Anadolu Agency

Konkrétumok említése nélkül, Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter pénteken Tiranában arról beszélt, hogy 

a török hatóságoknak már vannak bizonyítékai az ügyben.

Hozzátette, hogy beidézhetnek még konzulátoson dolgozókat, de hangsúlyozta: a bármelyik szaúdi diplomata haza akar térni országába, megteheti, a török hatóságok nem korlátozzák. A helyi média szerint az eltűnt újságíró maradványait a város melletti Belgrád nevű erdőben keresik. 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.