Raboktól érkezik az adomány

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Ez a cikk eredetileg az Abcúgon jelent meg, Fődi Kitti írta.

  • A fogvatartottak nagyon kevés dologról dönthetnek, ezért minden, amiről maguk rendelkezhetnek, hozzátesz az életükhöz.
  • Ezért érzik úgy, hogy az adományozással ők is legalább olyan jól járnak, mint azok, akiknek élelmiszercsomagot juttatnak.
  • „Ha éppen három hónap múlva akarom elfogyasztani pont azt, amit már eladományoztam, és nem tehetem meg, akkor lemondok róla. Legtöbben azért kerültünk ide, mert valamiről nem tudtunk lemondani, hát itt megtanultunk, és nem is olyan nehéz” – magyarázza Dominik, a Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet egyik rabja, aki kitalálta és megszervezte, hogy a rabok is jótékonykodhassanak.
Fotó: Végh László/Abcúg

A Tolnai Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet falai között találkozunk az egyik fogvatartottal, Király Dominikkel és Kaszó Gyula börtönlelkésszel. A lelkigyakorlatokra kijelölt terembe kísérnek minket a lelkésszel, egy kicsit még várnunk kell, mert Dominik még a műszakját tölti. A börtön műhelyében dolgozik többnyire hegesztőként, ami a korábbi foglalkozása is volt. Nem sokkal később Dominik rendőrök kíséretében érkezik meg a terembe még a munkás nadrágjában. Nem ez az első interjúja, de a beszélgetés alatt végig alázatos és szerény, többször a lelkészre néz, hogy jól emlékszik-e az eseményekre.

A 32 éves Dominik 2015 óta ül börtönben, kábítószer-kereskedelem miatt eredetileg hét évet kapott, de két év múlva fog szabadulni. A férfi korábbi életében is jelen volt a segítő szándék, kisállatokat megmentő szervezeteknek adományozott rendszeresen.

Dominik nem tartja magát kifejezetten vallásosnak, a börtönlelkész csoportos foglalkozásaira sem jár, nem a hit vitte rá az adakozásra, hanem az egyik fogvatartott társán esett meg a szíve. Meglátta, hogy egy előzetes letartóztatásban lévő férfi megpróbál ételt kicsempészni a beszélőn keresztül a családjának. Csakhogy a börtön szabályai tiltják, hogy a kapott, és nem a spájzban (a börtön boltjában) megvásárolt ételeket kiadják. Az előzetes letartóztatás alatt a fogvatartottnak nincs pénze, ezért nem is tudnak maguknak plusz élelmiszert venni. A már börtönben lévő és dolgozó fogvatartottak viszont rendelkezhetnek a pénzükkel, élelmiszereket vehetnek belőle, de emellett ők is megkapják a napi háromszori meleg ételt, ezért fordulhat elő, hogy a vásárolt konzervek megmaradnak.

Az előzetes fogvatartás, Dominik és a lelkész szerint is, a legnehezebb időszak a börtönlétben, ilyenkor minden bizonytalan, a stressz miatt sokkal nagyobb az energiaigény is, ezért az előzetes letartóztatásban lévő fogvatartott mindent megeszik, amit kap. Az a férfi, akit Dominik meglátott, mégis lemondott az ételről, és a saját sorsa helyett a családja miatt aggódott. Dominik fejében ez ütött szöget, és rögtön meg is vitatta három közelebbi fogvatartott társával.

„Elképzeltük a helyzetet, hogy mennyire lehet kétségbeesett, hogyha megpróbálja ezeket az ételeket kiadni, és akkor úgy gondoltuk, hogy mi sokszor kidobjuk az ételeket, amiket megvásárolunk, de nem eszünk meg. Pedig ezek hosszú szavatosságú, tartós élelmiszerek, amikkel igazából bármi mást is lehetne kezdeni. Ekkor jött ez az ötlet, hogy mi lenne, ha összeszedné a lelkész úr, és valahogy eljuttatná annak, akinek szüksége van rá” – meséli Dominik.

Fotó: Végh László/Abcúg

Dominik és társai közvetlenül nem adhatták oda a rászoruló férfinak a saját élelmiszereiket, mert az tiltott üzletelésnek számított volna. Ezért még aznap a lelkészhez fordultak, akinek mindenkivel személyes, jó viszonya van az intézményben, beleértve azokat is, akik nem hívők és nem járnak a foglalkozásaira.

„Úgy jött oda hozzám Dominik, hogy azt kérdezte: lelkész úr, nem lehet valahogy segíteni? Azt feleltem neki, hogy közvetlenül nem tudunk, de utánajárok, hogy lehet-e gyűjtést szervezni” – mondja Kaszó Gyula.

Kaszó Gyula lelkészként sem tehette meg azt, hogy Dominik és társai adományát egyszerűen csak odaadja az érintett családnak, mert a börtön szabályai ezt is tiltják. A lelkész más utat keresett, karitatív szervezetek részére szervezte a gyűjtést. Az eredetileg három fős kezdeményezésben most már csaknem negyvenen vannak, gyakorlatilag az összes dolgozó fogvatartott hajlandó lemondani egy kis, de fontos szeletéről azoknak az élelmiszereknek, amiket a saját pénzükön vásárolnak.

A lelkész azt mondja, hogy ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egy hét alatt összegyűlik egy ládányi élelmiszer. Inkább apró cseppenként jön össze, mindenki beletesz egy kicsit.

„Az elején még néztem, hogy na, milyen a szavatossága. Azóta nem nézem, mert erre nagyon kiterjed a fogvatartottak figyelme. Olyat adnak oda, ami még ha három hónap múlva kerül ki, akkor is érvényes szavatosságú lesz” – magyarázza Kasztó Gyula.

Nagyjából egy hét alatt egy zacskónyi különböző konzerv gyűlik össze: májkrémek, vajkrémek, pástétomok. Az első nagyobb egység, amit át tudtak adni karitatív szervezeteknek négy hónapig gyűlt.

„Ez egy jól eső érzés, hogyha az ember adhat, főleg egy olyan körülményben, mint a börtön. Ha egy plusz dolgot letehet az asztalra” – mondja Dominik.

Azon a férfin, aki megpróbált ételt kicsempészni, szerencsére már nem kellett segíteni, mert időközben szabadult, és tudott másképp gondoskodni a családjáról. A lelkész szerint ő csak egy mozgatórugó volt a gépezetben. A fogvatartották nem tudják, hogy konkrétan melyik családokhoz jutnak el az adományok, a lelkész szerint ők ezt nem is azért csinálják, hogy lássák, ez sokkal inkább a szabad döntésről szól.

Megtanulsz lemondani

„Az, hogy ők fogvatartottakként, miközben ők is nélkülöznek, arra tudnak gondolni, hogy másnak adjanak, az nagy dolog” – mondja a lelkész, miközben lesétálunk Dominik zárkájához, ahol a szobatársa is mesél arról, hogy elsőként csatlakozott a férfi ötletéhez.

A spájzból csak azok a fogvatartottak tudnak vásárolni, akiknek van pénzük, pénzhez pedig kétféleképp lehet hozzájutni: rokonoktól és munkával. A Tolnai Megyei BV-ben nagyjából száz fogvatartott közül csak harmincan dolgozhatnak, ők kapnak fizetést is, ami tíz- és harmincezer forint között mozog. Ezt a pénzt szabadon elkölthetik, ez egyfajta kiváltság, mert nagyon kevés dologban hozhatnak döntéseket a fogvatartás alatt. Félretenni ebből az összegből nem nagyon szoktak a szabadulásuk utánra, rendszerint az összeset elköltik.

Fotó: Végh László/Abcúg

„Ez nem arról szól, hogy rossz a koszt, amit kapunk, nem. Hanem az egy kis luxus, amikor az ember csokoládét vehet, vagy megihat egy kólát a vacsora mellé. A legtöbb ember megpróbál egy kis boldogságot meríteni itt benn a spájzból, ha az étkezésben döntést hozhatok, az egy nagyon nagy plusz, boldogság” – magyarázza Dominik.

Mégis szinte az összes ember, akinek van a börtönben keresete, lemond a rászorulók javára a kiváltság egy részéről. Természetesen vannak, amikről nem tudnak lemondani, Dominiknak ilyen például a csokikrém, mert nagyon édesszájú, de azt mondja, hogy minden más mehet adományba. A spájzban való vásárlást nem úgy kell elképzelni, hogy a fogvatartottak vásárolnak maguknak és külön a rászorulóknak. A tudatosság abban van, hogy olyan termékeket választanak, amiknek hosszú a szavatosságuk, és ha esetleg nem ennék meg, akkor a megmaradtakat adják oda. A lelkész szerint azért ezek nem teljesen felesleges ételek, mert épp a hosszú szavatosságuk miatt sokkal később is elfogyaszthatók lennének, erről mondanak le.

„Ha éppen három hónap múlva akarom elfogyasztani pont azt, és nem tehetem meg, akkor lemondok róla. Legtöbben azért kerültünk ide, mert valamiről nem tudtunk lemondani, hát itt megtanultunk, és nem is olyan nehéz” – magyarázza Dominik.

Adódik a kérdés, hogy a fogvatartottak vajon azért fogtak-e adományozásba, mert arra számítanak, hogy kapnak valamiféle enyhítést. Dominik csak nevet a kérdésre, úgy tudja, ennél sokkal nagyobb dolgokért sem kaptak az elítéltek enyhítést. Ennek ellenére azt gondolja, hogy nem csak a segítés vágya mozgatja őket, valóban van az adományozásban egyfajta önzés.

„Nem csak azért adományozok, mert én jót teszek vele, hanem mert magamnak okozok örömöt azzal, hogy adok másoknak, hogy dönthetek erről. Ebben valamilyen szinten van önzés” – feleli.

Most éppen a második adag adomány gyűlik apró cseppenként. Dominik 2020-ban fog szabadulni, és tervei szerint akkor is folytatni fogja az adományozást, de elsősorban az állatoknak, mert azok állnak a legközelebb hozzá.