Kicsattanó erőben a Fidesz-utánpótlás, már appjuk is van, itt a MyFidelitas

POLITIKA
2018 október 27., 16:35
comments 286
Csoportkép készül a résztvevõkrõl a Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezetének kongresszusán a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban 2018. október 27-én
photo_camera Csoportkép készül a résztvevõkrõl a Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezetének kongresszusán a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban 2018. október 27-én Fotó: Krizsán Csaba/MTI/MTVA

Sopronban tartott erődemonstrációt Magyarország legnagyobb, legszervezettebb és legkorszerűbb ifjúsági szervezete, a Fidelitas, aminek olyan nagyságokat köszönhet ez az ország mint Rogán Antal vagy Szijjártó Péter.

Egykori emblematikus képviselők mellett jelenleg is aktív politikusok is tiszteletüket tették a jeles eseményen, aminek a csúcsa Böröcz László elnök bejelentése volt arról, hogy a tagok mostantól a MyFidelitas applikáción keresztül is tarthatják majd a kapcsolatot. AppStore-ban még nem elérhető, de Androidon már lehet csatlakozni:

 Az MTI tudósítása alapján íme néhány maradandó gondolat. Ágh Péter, országgyűlési képviselő, volt Fidelitas-elnök arra volt büszke, hogy „nekünk nem ciki óvni és védelmezni a keresztény kultúrát.”

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos azt emelte ki, hogy modern város és falu programmal 

a kormány visszaadta a fiatalok számára a lehetőséget, hogy helyben találhassák meg számításaikat, s ne hagyják el a kistelepüléseket.Barcza Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője amiatt örvendezett, hogy kiváló (!) a Fidesz és a Fidelitas kapcsolata.

Böröcz László, a Fidelitas elnöke, fideszes országgyűlési képviselő azt hangoztatta, hogy olyan polgári társadalomért küzdenek, ahol „megőrizhetjük kultúránkat, identitásunkat, értékeinket, s közben figyelünk a nálunk nehezebben élőkre”. 

A zárt ülésről az MTI egész oldalas összefoglalóban emlékezett meg. A rendezvény a zárónyilatkozat elfogadásával végződött, amiben a Fidelitas üdvözölte a kormány kiállását a magyar emberek és a bevándorláspolitika mellett és Sargentini ellen. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.