A hátborzongató külsejű robotok már köztünk járnak

TECH
2018 november 01., 09:34
comments 57

Évek óta rengeteget hallani arról, hogy hamarosan mindent felforgatnak majd világunkban a robotok, a munakhelyektől az egészségügyön át a közlekedésig alapjaiban változik majd meg az életünk összes színtere. 

Csakhogy az ilyesmi forradalmi technológiai változások sosem robbanásszerűen történnek, hanem szépen lassan, évről évre kibontakozva. Most is ez történik: miközben mindenki a közelgő robotforradalomról elmélkedik, közben az élet egyre több területén jut már ma is egyre komolyabb szerep robotoknak. 

A villamosmérnököket egyesítő nemzetközi szervezet, az IEEE aloldala például több mint 200, jelenleg is használatban lévő robotot listáz, és nemcsak képességek alapján vannak sorbaállítva a robotok, hanem a legbizarrabb, hátborzongatóbb megjelenés alapján is. 

És a creepy-ranglista alapján látható, hogy az első öt helyen mind egy kicsit félresikerült humanoidrobot áll: az emberi arcmozgásokat és hangot közvetítő Telenoid, az egyéves gyerekek kognitív fejlődésének tanulmányozására létrehozott Diego-san, az autista gyerekek terápiájában alkalmazott Kaspar, a kognitív kísérletekre létrehozott CB2 és az emberség mibenlétét kutató Geminoid Hi is elsőre inkább tűnnek egy béna 80-as évekbeli horror kellékének, mint komoly előretörésnek a robotika terén. 

De közben az IEEE gyűjtése épp arra hívja fel a figyelmet, hogy a sokszor bizarr külső alatt hasznos funkciók és izgalmas kutatási projektek futnak. Ráadásul a teljes robotkatalógust átnézve az is feltűnő lesz, hogy a robotok többsége nemhogy nem emberre, hanem még csak állatra sem hasonlít. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.