A CNN szerint a Pentagon elutasította Trump kérelmét, hogy küldjenek katonákat a mexikói határra

külföld
2018 november 03., 06:38
comments 134

Trump utasításainak megfelelően az amerikai belbiztonsági minisztérium azzal a kéréssel fordult a védelmi minisztériumhoz, azaz a Pentagonhoz, hogy vezényeljenek még több amerikai katonát az USA és Mexikó között húzódó határra, elsősorban tömeg- és forgalomirányítási feladatok ellátására. Ezen a határon keresztül rengeteg bevándorló érkezik az Egyesült Államokba, sokan illegálisan. Trump egyik fő kampányígérete volt, hogy falat épít erre a határra, is lezárja, vagy legalább csökkenti az emberek beáramlását.

Ehhez a tervhez kellettek volna még több katona, na meg ahhoz, hogy úgy tűnjön, az elnök minden követ megmozgat, és hogy ez egy nagyon kivételes, súlyos helyzet.

A CNN forrásai szerint a Pentagon ezt a kérést október 26-án visszautasította, mert úgy látják, hogy a tőlük kért feladatokat nem a hadseregnek, hanem a határőrségnek és a rendőrségnek kell ellátnia. A CNN szerint minisztérium vezetői ragaszkodnak ahhoz, hogy a már a határon szolgáló katonák kizárólag a háttérből segítsék más kormányzati ügynökségek munkáját, de semmilyen körülmények között ne kerüljenek kapcsolatba a bevándorlókkal, erre ugyanis a Pentagon szerint az aktív szolgálatot teljesítő állománynak semmilyen alkotmányos felhatalmazása nincsen. A katonák ugyanis kizárólag vészhelyzetben láthatnak el belföldön rendfenntartó feladatokat, vészhelyzet pedig nincs.

Trump a félidős választásokra készülve keményen kampányol a katonák határra küldésével, egy nagygyűlésen arról beszélt, hogy a katonáknak le kellene lőniük, azokat a bevándorlókat, akik kövekkel dobálják őket, hiszen a kő olyan, mint a lőfegyver, és egy 3000-es, kövekkel felfegyverzett csoport már invázió. Később ezeket a kijelentéseket finomította, azt mondta, nem lelőni, csak letartóztatni kell a kődobálókat. (CNN)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.