Elbukta a kártérítési perét a nő, akit dugás közben kilőtt az ágya

Claire Busby lebénult a baleset során szerzett sérüléseitől.

Elutasította a bíróság annak a 46 éves maidenheadi nőnek a kártérítési keresetét, aki azután bénult le, hogy ágya szabályosan katapultálta szex közben. Claire Busby az ágyat forgalmazó Berkshire Bed Company ellen nyújtott be keresetet, szerinte ugyanis az ágy meghibásodása miatt szenvedett tragikus balesetet.

Az ügyben eljáró bíró, Barry Cotter szerint viszont az ágy nem volt hibás, "tragikus baleset" történt, és mert "úgy találtam, hogy ez egyszerű baleset volt, a kereset nem áll meg".

A bíró indoklása szerint a baleset "az ágyon elfoglalt helyzet és a mozgás lehető legszerencsétlenebb és legszokatlanabb kombinációjából" adódott, amire "józen ésszel nem lehetett felkészülni" a történtek előtt.

Busby 2013 augusztusában vette az ágyat, egyszerre ötöt rendelt felújított otthonába a cégtől. A baleset egy héttel az ágyak leszállítása után történt. Mint mondta, ő az ágy közepén térdelt, majd amikor pozícióváltás közben kilendítette maga alól a lábát, hogy hanyat vesse magát, az ágy összeroskadt, ő pedig fejével a földre zuhant.

"El vagyunk ragadtatva, hogy a bíróság a javunkra ítélt. Sajnáljuk, hogy Busby kisasszony megsérült, a továbbiakban minden jót kívánunk neki és a családjának is" - kommentálta a bíróság ítéletét a Berkshire Bed Company. (Via The Telegraph)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.