Bekérették a szkopjei magyar nagykövetet

Miután kedd estére a magyar és a macedón hatóságok megbeszélték egymással, hogy a szökésben lévő, elítélt Nikola Gruevszki volt macedón kormányfő Budapesten húzta meg magát, két dolog történt:

  • Szkopjében bekérették a magyar nagykövetet.
  • A macedón rendőrség nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Gruevszki ellen.

Az, hogy Gruevszki Magyarországra jött, maga közölte Facebook-oldalán. 

Bejutása az országba ráadásul meglehetősen különös, hiszen útlevéllel nem rendelkezett már, azt elkobozták tőle Macedóniában. 

Tehát Magyarországra, amelynek határait keményen őrzik, simán be tudott jutni egy körözött macedón útlevél nélkül.

Gruevszki elméletileg kérhet menekültstátuszt (ennek elbírálása Szijjártó szerint folyamatban van), de mivel Magyarország biztonságos harmadik országnak nyilvánította Macedóniát, ez igencsak nehéz lesz.

Erre az anomáliára hívta fel a figyelmet Judith Sargentini holland EP-képviselő, aki Twitterén tette fel a kérdést, hogy vajon van-e Magyaroszágon VIP-tranzitzóna, mert amikor utoljára arról érdeklődött, a Szerbia felől bevándorlók kaphatnak-e menedéket Magyarországon, azt a választ kapta, hogy nem.

Nikola Gruevszki 2006 és 2016 között volt Macedónia miniszterelnöke, ahol viszont a héten elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert nem kezdte meg kétéves börtönbüntetése letöltését, amelyet hivatali visszaélés miatt szabtak ki rá.

Nikola Gruevszkit májusban ítélték el hivatali visszaélés miatt. Az ítélet szerint Gruevszki miniszterelnökként befolyást gyakorolt egy páncélozott Mercedes beszerzésére kiírt pályázat kimenetelére, és a győztesnek kihirdetett autókereskedő utólag jutalékot fizetett neki, illetve ő maga személyes használatra is igénybe vette a luxusautót. 

A politikusnak múlt csütörtökön kellett volna megkezdenie börtönbüntetésének letöltését.

Nikola Gruevszki ártatlannak vallotta magát ebben és további négy ügyben, majd közölte: az eljárások politikai indíttatásúak, és azok mögött a szociáldemokrata kormány áll. (MTI/444)

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.