Hazudott a bevándorlási hivatal Gruevszki-ügyben, rendkívüli nemzetbiztonsági ülést hív össze a Jobbik

Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő a parlamentbenFotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

Közleményben tájékoztatta a sajtót Mirkóczki Ádám jobbikos szóvivő arról, hogy pártja nevében rendkívüli nemzetbiztonsági ülést hívott össze szerdára. Mirkóczki, aki a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke is egyben, a levélben azt írta, 

„magyarázatot várok arra, hogy ki a felelős azért, hogy az elmúlt 28 évben példátlan módon így hazudjanak és átverjék testületileg az Országgyűlés legfontosabb szakbizottságát. A Gruevszki-botránnyal kapcsolatban a Belügyminisztérium és a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal törvényi kötelezettségüket megszegték, a nemzetbiztonsági átvilágításon is átesett bizottsági tagokat félrevezették” 

Mirkóczki kedd kora délután az Indexnek nyilatkozott arról, hogy a parlament nemzetbiztonsági ülésén Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal vezetője azt mondta, 

„ Gruevszki kérelmének elbírálása még nem zárult le és az egy hosszadalmas folyamat, sokáig tart majd”.

Mindez kevéssel azelőtt, majdhogynem egy időben történt azzal, hogy a kormányközeli Magyar Idők megírta: a hivatal befogadta Gruevszki kérelmét és a volt macedón kormányfő menekültstátuszt nyert Magyarországon. Alig másfél órán belül az értesülést Gruevszki maga erősítette meg Facebook-oldalán.

Benkõ Tibor, a honvédvezérkar fõnöke, Papp Károly országos rendõrfõkapitány, és Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal fõigazgatójaFotó: Kelemen Zoltán Gergely

Mirkóczki azt is nehezményezte az Indexnek adott nyilatkozatban, hogy a hivatal vezetője gyakorlatilag semmilyen információt nem adott ki Gruevszkiről a kérdések „személyes jellege” miatt, holott csak arra lett volna kiváncsi, milyen formában segítették Albániából Magyarországra az egykori elnököt a magyar hatóságok.

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.