Nagy cikket közölt az ördögűzésről az Atlantic decemberi száma. Az írás arra keresi a választ, miért növekedhet folyamatosan az ördögűzések iránti igény a világon, hogyan juthattunk el odáig, hogy a mai, vallásoktól egyre inkább elforduló és egyre anyagiasabb világban a 820 ezer lakosú amerikai Indianapolisban csak idén 1700-an kérvényeztek ördögűzést a katolikus egyháztól.

A cikk egy hányattatott sorsú nő, Louisa Muskovits tapasztalatain keresztül mutatja be az ördögűzőkhöz forduló embereket. Louisát zaklatta és bántalmazta egy családtagja gyerekkorában, felnőttként pedig alkoholizmussal is küzdött. A természetfelettivel kapcsolatos élményei 26 évesen, 2009-ben kezdődtek, amikor nem sokkal az első szülése után egy egy éjjel felébredt, és bár a tudata éber volt, nem tudta mozgatni semelyik testrészét. Mikor később beszámolt a pánikról a családtagjainak, a többség a nehéz szülés számlájára írta a dolgot.

2011-ben Louisa a nepáli Katmanduban, egy segélyszervezetnél gyakornokoskodott, mikor egy éjjel egyedül ébredt a sötét lakásban, és hallotta, hogy valami liheg, nagyon közel az arcához, majd egy kéz szorítását érezte a kulcscsontján.

2013-ban ismét otthon az Egyesült Államokban, az első élményéhez hasonlót élt át, azzal a különbséggel, hogy ekkor már látomása is volt: egy hatalmas pókot látott bemászni a hálószobába. 2016-ban, mikor egy terapeuta az akkor éppen romokban heverő házasságáról kérdezte, pánikroham tört rá, aztán mire elvitték a pszichológusához, teljesen átalakult, csomókat tépkedett ki a hajából, és elváltozott, mély hangon beszélt a gonoszról és a jóról, Istenről és Sátánról, saját magára pedig csak harmadik személyben hivatkozott, arról beszélt, hogy senki nem mentheti meg tőle Louisát.

Ezután egyre gyakoribbakká váltak ezek a tudatváltások, az Atlantic újságírójának még videófelvételt is mutatott az egyik ilyenről Louisa Muskovits férje, akivel 2016 után újra egymásra találtak. A felvételen a nő mély hangon, eltorzult arccal beszél arról, hogy Isten sem mentheti meg Louisát tőle, és más furcsaságokat is mondott, például:

„Nektek, embereknek megvan a magatok időérzéke. Nekem rengeteg időm van.” majd suttogásra váltva: „A feleséged az, akit én akarok. Nem a testét, hanem a lelkét.”

Az újságíró szerint a videón az is látható, ahogy eközben Louisa Muskovits bábhoz hasonlóan rángatja a fejét, majd elképzelhetetlen szögekben hajlik meg a gerince. Maga Louisa később semmire nem emlékezett ebből az epizódból.

A nő végül a Washington államban élő Ed White atyához fordult, aki ugyan nem a Seattle-i egyházmegye hivatalos ördögűzője, de az egyház szabályai szerint az ördögűzés gyengébb formáját, az úgynevezett megszabadítási misztériumot elvégezheti, és ebben van is tapasztalata. Louisa 2017-ben volt először az atyánál, aki a probléma átbeszélése után közös imádságra invitálta. Ebben volt egy pont, amikor a nőnek egy előre elkészített egyházi szöveget felolvasva meg kellett tagadnia a benne élő démont, az azonban Louisának nem ment, egyszerűen nem tudta felolvasni a papírra írt szavakat, csak vicsorgott, nyöszörgött és hörgött. A későbbi találkozók során azonban folyamatosan javulni kezdett az állapota.

A legfurcsább az egészben, hogy Louisa Muskovits pszichológushoz is járt, ahol ugyan számos traumát azonosítottak a nő életében, de a tünetei így sem illettek bele semmilyen mentális rendellenesség leírásába, ezen kívül a pszichológiai és pszichiátriai kezelési módszerek nem igazán használtak nála, ezért is került egyre közelebb az ördögűzéshez.

A 18-19. századig az ördögűzés nem számított ritkaságnak a katolikus egyház életében, utána viszont fokozatosan csökkenni kezdett iránta az igény. Ez így ment egészen a 20. század második feléig, amikor a fejlett világ lakossága ismét az okkult és a spiritualizmus felé fordult. Ekkor az ördögűzésekre irányuló figyelem és az érdeklődők száma is újra nőni kezdett.

Ehhez persze kellett az Ördögűző című horrorfilm és a film alapjául szolgáló könyv sikere is. A katolikus egyház ezután döntött úgy, hogy az Egyesült Államokban titokban tartja a hivatalos ördögűzői képesítéssel rendelkező papjaik kilétét, ezzel elkerülve a nem kívánt érdeklődést. Aztán II. János Pál pápa idején a Vatikán megreformálta az ördögűző rituálét, előírták például, hogy az ördögűzések előtt a jelentkezőknek szigorú orvosi és elmeorvosi vizsgálatokon kell átmenniük, hogy így kiszűrjék azokat, akik csak betegek és a világi orvoslás is kezelni tudja a problémáikat.

Az Atlanticnek nyilatkozó papok szerint a jelentkezők túlnyomó többsége kiesik ezeken a vizsgálatokon, róluk rendszerint kiderül, hogy skizofréniában vagy más ismert személyiségzavarban szenvednek, így rajtuk az egyház nem is vállalja az ördögűzés végrehajtását. A papok elmondása szerint sok beteget lelomboz, amikor kiderül, hogy nem démon szállta meg, nekik ugyanis egyszerűbb maguknak megmagyarázni, hogy megszállta őket egy démon, mint megtalálni a skizofréniájuk saját életükben keresendő okait, és a várt isteni erő segítsége nélkül kigyógyulni a bajból.

Ha viszont az orvosi vizsgálatok nem tudnak kielégítő magyarázattal szolgálni a beteg állapotáról, a pap elemezni kezdi, hogy a jelentkező produkálja-e az egyház által megállapított tüneteket, amik démoni megszállásra utalnak (a beteg általa nem ismert nyelven szólal meg, korához és fizikai állapotához képest nagy fizikai ereje van vagy olyan dolgokról van tudomása, amiről logikusan nem lehetne - ezek egyébként az Ördögűző-trilógiában is ott vannak, nem véletlenül, a filmek alapjául szolgáló könyv valós, ördögűzésekről szóló feljegyzések alapján született).

Az Atlantic cikkének legnagyobb erőssége viszont az, hogy bemutatja, hogyan tekint a katolikus egyház az ördögűzésre. Az egyházi szövegekben (és Ferenc pápa írásaiban is) a Sátánt és a pokolbéli démonokat nem úgy festik le, ahogyan ma az emberek többsége elképzeli őket, azaz a bennünk élő rossz szimbólumaiként. Az egyház igenis valós lényként kezeli az ördögöt és a többi gonosz teremtményt, amiknek bizonyos esetekben hatalmukban áll az emberek befolyásolása a rossz felé, szélsőséges esetben pedig be tudnak költözni az emberek testébe, ilyenkor van szükség ördögűzésre.

Az egyházi tanok szerint a megfelelően fel nem dolgozott traumák sebeket ejtenek a lelken, és ezek szolgálhatnak a démonok kapujául. Egy ördögűzést végző pap azt mondta, a hozzá forduló emberek 80 százaléka korábban szexuális erőszak áldozata volt, ami nagyon komoly sebet ejthet az emberek lelkén, ezért tudnak beléjük hatolni a démonok.

Azt pedig, hogy miért van szükség egyre több ördögűzésre, a papok azzal magyarázzák, hogy ahogy visszaszorul a vallás befolyása a modern világban, úgy fordulnak az emberek az okkult és a spirituális szertartások felé. Ez a valláspótlék és az új természetfeletti erők keresése azonban az egyház szerint nagyon veszélyes, hiszen olyan szférákba is elvezetheti az embereket, amelyekben olyan démonok laknak, amikkel szemben a gyakorlatlan emberek nem tudnak védekezni. Ezt indokolja szerintük az is, hogy az ördögűzést igénylő emberek többsége hisz az asztrológiában és más, az egyház által boszorkányságnak tartott dolgokban.

Vannak papok, akik szerint az is káros, hogy a 20. és 21. századi szórakoztatóipar egyre jobban megszerettette az emberekkel a varázslatot és a boszorkányságot, egymást érik a mágiával foglalkozó sorozatok, filmek és könyvek. Ezek azonban kiölik az emberekből a varázslat iránti gyanakvást és bizalmatlanságot, ezért is lesznek fogékonyabbak az ilyen rítusok iránt, aztán a végén mégis a katolikus egyházhoz fordulnak, hogy mentse meg őket.

Az Atlantic természetesen pszichiátereket is megkérdezett a dologról, akik azt mondták, hogy bár a tudomány folyamatosan fejlődik, tényleg találkoznak olyan emberekkel, akik tünetei nem illenek bele semmilyen mentális betegség leírásába, így pedig azt is elég nehéz bebizonyítani, hogy ezeket az embereket márpedig nem szállta meg semmilyen démon. Ebből a szempontból tehát az ördögűzés ma is az, ami mindig is volt: olyan embereket próbálnak vele gyógyítani, akik kifejezetten ennek akarják alávetni magukat, és semmilyen más orvosi módszerrel nem lehet bizonyítottan enyhíteni a szenvedésükön.

Louisa Muskovits és rokonai is érezték ezt a kettősséget, persze ők is tisztában vannak vele, hogy a 21. században könnyen bogarasnak nézik az embert, ha azt állítja, hogy démon szállta meg. Louise éppen ezért járt és jár szokványos terapeutához is, és őrlődik az egyházi és a világi gyógymód között.