Schmidt Mária halál komolyból megcsinálta a Tanú híres poénját, a Fideszes Szellem Vasútját

„Nyugodtan rá lehet lépni” – mondja Schmidt Mária a tétovázó újságírónak, majd mutogatással és testbeszéddel is jelzi, hogy igen, igen, bátran tapossunk csak rá a víztiszta, teljesen átlátszó high tech öntött padló anyagából kiálló őszirózsákra. Egy kolléganő, akivel az előbb együtt mentünk végig egy olyan folyosón, aminek a falai véres sztékekből épültek, és aminek a végében, mint a Banyapók az odújában, ott várt ránk gonosz arccal Szamuely Tibor, véletlenül tényleg rálép egy őszirózsára, mire az akkorát reccsen, hogy az újságíró nagyobbat szökken, mint Kun Béla a gumiasztalon.

Ez nem valami lázálom volt, hanem egy átlagos jelenet a kormány hivatalos első világháborús emlékbizottságának kiállításáról, annak is a bejárásáról. És nem hasonlatokban beszéltem. Itt az öntött padló a megtaposásra szánt balos őszirózsákkal:

Itt meg a sztékekből épült pszichedelikus húsfolyosó, 

a végében Szamuely Banyapók Tiborral:

A Várkert Bazárban járunk, ahol az első világháború százéves évfordulója miatt 2014-ben kormányzatilag létrehozott és a tervek szerint 2020-ig működő Centenáriumi Emlékbizottság három éve nyitotta meg az évek során gigantikussá nőtt emlékkiállításának az első etapját, aztán 2016-ban a másodikat. Most azért gyűlt itt össze egy rakás tudósító, hogy az emlékbizottságot irányító és a megatárlatot rendező Schmidt Mária végigvezessen minket egyben az egészen, menet közben bemutatva a most nyíló, harmadik, egyben befejező kiállításrészt, aminek az a címe, hogy 

„Új világ született”.

Rövid bevezető után – amiből megtudtuk, hogy az egyik szakember „úgy rendezte be a vitrineket, hogy az ember elsírja magát” – olyan erejű pszichedelikus utazásra indultunk Schmidt vezetésével, amihez képest Albert Hofmann svájci kémikus 1943. április 19-ei legendás bicikliútja, amit 250 mikrogramm LSD bevétele után ejtett meg, az absztinens kutya fasza volt.

Először is fontos leszögezni, hogy az „Új világ született” – minden irónia nélkül mondom – szinte tökéletes kiállítás. Először is rendkívül látványos, néhol egyenesen ámulatba ejtő. A látványvilágot  a sűrűn alkalmazott bábfigurák és a néhol diaporáma- néhol installációjellegű terek határozzák meg.

Ezek miatt az egész kísértetiesen hasonlít a Tanú híres jelenetére, amikor Bástya elvtárs megnézi a Vidámparkban a Szocialista Szellem Vasútját, és úgy megijed saját magától, hogy elájul.

A bemutatott anyag ezen belül három különböző szinten is élvezhető: minden teremnek van egyrészt egy központi, látványos, egyszerű vizuális motívuma, legyen az egy hagyományos huszáregyenruhában feszítő lovas meg egy gázálarcban-csukaszürkéban álló, vagy Tisza István és Károlyi Mihály párbaja próbababákkal eljátszva. A következő információs réteget a termek falára festett vagy kasírozott feliratok, rövid idézetek és magyarázatok jelentik. A harmadikat pedig a mindenütt feltűnő érintőképernyők, amiken a témák iránt mélyebben érdeklődők olvashatnak háttéranyagokat.

Mindez – köszönhetően az igen nagyvonalú költségvetésnek – olyan, magyar múzeumokban ritkán látható vizuális kavalkádot jelent, hogy Schmidték kiállítása ezen a fronton kenterbe veri az utóbbi években divatba jött, a gyerekes szülők pénztárcájának kifosztására kitalált, kifejezetten a látványosságra rámenő utazó kiállításokat, mint a dínós vagy az űrutazós. 

Szóval a tárlat majdnem tökéletes, egyedül az okozhat némi szemöldökrángatást, hogy –

de nem lövöm le a poént, mielőtt végig nem jártuk együtt a kiállítást.

Ügyes vizuális ötlettel egy lovon ülő, színes egyenruhában feszítő huszárral indítunk, 

érzékeltetendő, hogy milyen békés, XIX. századi ügynek tűnt az elején a nagy háború, hogy tőle pár méterre – Schmidt Mária sajnos nem állandó eleme a tárlatnak – már egy gázálarcban és modernizált egyenruhában lovagló katona illusztrálja 3d-ben, hogy milyen gyorsan megváltozott a stílus a fronton. 

Fotó: Gyarmati István

A következő termekben mocskos-sáros, gyanúsan gőzölgő csatatéren kelünk át, 

Fotó: Gyarmati István

aztán jön minden 1914-es, korai Insta-felhasználó álomtémája, a kitömött ló hátára állított kutya hátára állított galamb hátára állított kanári. Innentől a háború legkülönbözőbb arcait érzékeltető termek sorakoznak, felvillantva a nők megváltozott szerepét, a cigányok részvételét, a lövészárkokat és a Monarchia hadseregének jellegzetes tüzérségi fegyvereit.

A bejárás első szakaszának legszebb pillanata volt, amikor a nyitóblokk vége felé a Figyelő-tulajdonos Schmidt az antant által megnyert propagandaháborúról értekezett. 

A második kiállítási blokkot - még a két etapot összekötő lépcsőházban Sisi-Erzsébet, illtve a magyar múzeumtörténet legnagyobb műkutyája (egy műírfarkas) vezeti be, ez a rész az ugyanis a világháborút meghatározó uralkodókról és más fontos figurákról szól. 

Az mondjuk a remek bábuk ellenére is furcsa volt, hogy az első részben elő sem került az a kérdés, hogy miért is tört ki a  háború. Itt, a második elején Schmidt legalább annyit elárult, hogy szerinte miért vesztettük el azt. Kizárólag azért, mert 16-ban meghalt az általa láthatólag szuperhősként tisztelt Ferenc József. 

A nyitó installációból kiderült, hogy – tudod, ezek az uralkodói családok mindig is összevissza keveredtek – I. Ferenc József valójában Asterix közeli rokona volt:

Aztán az is, hogy miért ment el Ferenc Ferdinánd a végzetes utolsó útjára Szarajevóba a titkosszolgálat figyelmeztetései ellenére. Hát a jelek szerint azért, mert egyetlen szenvedélye volt a drogos vadászpartik tartása, és az Örökös Tartományokban elfogyhatott a varázsgomba. Mindez abból derült ki , hogy így néz ki Ferenc Ferdinád rekonstruált pszichodiszkója:

Fotó: Gyarmati István

Az agancserdőtől megszédült néző innen kapásból Tisza István és Károlyi Mihály híres párbajának közepébe csöppen. 

Fotó: Gyarmati István

A vizuális szakemberek Károlyit természetesen mint szerencsétlen balfaszt ábrázolták, aki kiköpött Groucho Marx a Marx fivérek közül (érted, MARX fivérek!)

Fotó: Photograph: Allstar

cserébe Tisza tisztára Kurt Russell/Ego a Galaxis őrzői 2-ből. És ezzel közel sem volt vége a vizuális orgiának! A törpe II. Miklós cár és a gigatrollként ábrázolt Raszputyin csodás kettősénél

csak a komplett debilként ábrázolt V. György brit király a jobb.

Schmidt ezen a ponton élőszóban sem rejtette a véka alá, hogy mit gondol Györgyről és az angolokról. Hát semmi jót és akkor még finoman fogalmaztam. Ilyen keményen angolellenes szövegeket szerintem legutóbb a búr háborúk valamelyik eligazításán lehetett hallani. A befolyásos kormányasszony a briteknél csak a franciákat és a többi antanthatalmat rühelli jobban, viszont nagyobb csodálója a németeknek nálam is, igaz ő nem focialapon. 

Mint sejthető, extatikus állapotban haladtunk át a következő blokkhoz, ami maga a most megnyíló, Új világ született című kiállítás. Ez alapvetően a háború hivatalos befejezése utáni évek óriási társadalmi változásaival foglalkozik. Schmidt nyitásnak leszögezte, hogy a világháború igazából nem ért véget 18-ban, csak 22-ben.

Az első itteni teremben a tömeghadseregeket alkotó milliók 1918-as hazaérkezését tekinthettük meg, egész pontosan mi is átélhettük azt a döbbenetet, hogy a Józsi bácsi ment el és egy zombi jött haza helyette.

Utána következik a Versailles terem, ahol Schmidt a világháborút lezáró igazságtalan békeszerződést ekézte. A győztes aláírókat egyenesen háborús bűnösöknek nevezte. A történész-oligarchából itt már folyamatosan tört elő az Amerika-utálat, hogy pár lépés után egy olyan szobába érkezzünk, ami rajzfilmes stílusú gonoszként ábrázolta az agresszív hadihajó képében megjelenő Egyesült Államokat. 

Egy szobával arrébb hatalmas betűkkel azt a David Lloyd George-idézetet kasírozták a falra, hogy

„Az angol ember soha senkit nem tisztel, csak azt, aki legyőzi őt”.

Schmidt rámutatott, majd azt mondta:

„És hát a britek, szerintem jól jellemzi őket ez az idézet.”

Az egész kiállításra jellemző volt az ilyen kommentelőbölcsességek igen hatásos illusztrálása.

Ezután következett a vizuálisan legerősebb, szabályosan lenyűgöző terem, ami a háború után 20 millió európai életét követelő spanyolnáthajárvány brutalitását érzékeltette, tökéletesen:

Schmidt itt már alig tudott uralkodni az antantutálatán. A népszövetségi teremben a háborút megnyerő briteket és franciákat „úgynevezett győzteseknek” nevezte, majd – az általa is művelt kormánypropaganda szólamaihoz képest meglepő módon – dicsérni kezdte az ENSZ-t. 

Most következett a gombás-LSD-s történettudomány vizuális csúcsa, a Véres Húsfolyosó a két végén Dzserdzsinszkijjel és Szamuelyvel.

Nem is itt, hanem a következő teremben, – amit Hitler, Lenin és Kun Béla hatalmas képe határozott meg, ahol az a Szamuely-idézet állt a falon, hogy „Ki fogjuk irtani, ha kell, az egész burzsoáziát”, és amit Schmidt a „baloldali mozgalmak termének” nevezett –, szóval itt döbbentem rá a kiállítás egyik egészen bátor húzására. Ha nem a legbátrabbra. Miszerint fehérterror nem létezett. A világháború utáni Magyarország bemutatásakor  termeken át úgy állították be, mintha Szamuely egy Pol Pot-szintű tömeggyilkos lett volna, miközben konkrétan meg sem említették, hogy rögtön a Lenin-fiúk után jött a ráadásul nagyjából ugyanannyi áldozattal járó, rasszista fehérterror.

Ezek után igazi felüdülést jelentett a Horthy-terem, ez ugyanis valódi, bár kissé bulvárízű szenzációval szolgált. Kiderült ugyanis, hogy az ember, akit Horthy Miklós néven ismertünk,

 igazából nem volt más, mint Radnai "DJ Radnai" Péter tévés, a Playboy egykori főszerkesztője:

Schmidt itt rövid Horthy-magasztaló beszédet tartott, amiben új államalapítást emlegetett. A nagy vidámságban sem a különítményekről, sem az ebben az időszakban elfogadott numerus clausus-törvényről nem esett szó.

Arról annál inkább, hogy minden problémánk az első világháborúval kezdődött.

Az új kiállítás – illetve a Nagy Hármas Egyben – a Fidesz-kormány propagandagépezetének eddigi messze legjobb minőségű és legvonzóbb kiállítású terméke. Annak, akinek félig üres a pohár, ez egy díszes csomagolásban előadott, vonzó történelmi hazugság. De én inkább úgy fogtam fel, mint egy önmagában is igen szórakoztató produktumot, ami komoly történelmi segédanyagként is működhet, a szó legkomolyabb és legpozitívabb értelmében is. Ha ugyanis egy jó tanár elhozza ide az osztályát, majd a végén elmeséli, hogy a tárlat mikről nem mesél és miket hallgat el, a látható és az elhallgatott tényekből tényleg összeáll valami fontos tudás a mostani rendszerről és az első világháborúról is.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.