Letartóztatták a lengyel bankfelügyelet volt elnökét

külföld
2018 november 29., 08:05
comments 45
Marek Chrzanowski, a lengyel bankfelügyelet letartóztatott, korrupcióval gyanúsított elnöke 2016-ban.
photo_camera Marek Chrzanowski, a lengyel bankfelügyelet letartóztatott, korrupcióval gyanúsított elnöke 2016-ban. Fotó: Andrzej Barabasz/Wikimedia Commons CC BY-SA 4.0

A katowicei bíróság elrendelte Marek Chrzanowski, a lengyel bankfelügyelet, a KNF két hete lemondott elnökének két hónapos előzetes letartóztatását. Chrzanowskit a hatóságok korrupcióval gyanúsítják.

Chrzanowski "kimerítő" vallomást tett, de bűnösségét nem ismerte el, ügyvédei pedig fellebbeztek előzetes letartóztatása ellen.

A gyanú szerint Chrzanowski idén tavasszal a KNF "jóindulatú hozzáállását" ígérte Leszek Czarneckinek, az átalakítás előtt álló, nehézségekkel küzdő Getin Noble Bank, a hatodik legnagyobb lengyelországi bank tulajdonosának, ha cserébe a bank alkalmaz egy jogászt, akit Chrzanowski ajánlott. A beszélgetést Czarnecki rögzítette, a felvételt átadta az ügyészeknek.

A lengyel ügyészség szerdai közleménye szerint a KNF volt elnökének minden olyan lépéstől tartózkodnia kellett volna, amely megingathatja a bankfelügyelet iránti bizalmat. A gyanú szerint "egy másik személy anyagi haszonszerzése" érdekében Chrzanowski túllépte hatáskörét. Ha bűnösnek találják, akár tíz év börtönre is ítélhetik.

Mateusz Morawiecki kormányfő október 13-án fogadta el Chrzanowski lemondását. A Gazeta Wyborcza című lengyel napilap aznap közölte a GNB tulajdonosa által átadott hangfelvétel részleteit. (Via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.