Somogy megye főjegyzője 20 milliós EU-s támogatásból épített egy vendégházat, ahol néha bulikat tart

Tbg
turizmus
2018 november 30., 21:05
comments 305

A Somogy megyei Szentbalázson épített fel egy tájházat vendégfogadónak Sárhegyi Judit, Somogy megye főjegyzője 2015-ben. A pénzt egy EU-s támogatáson, a Leader-programban nyerte el hozzá, húsz millió forintot. A projekt célja a falusi turizmus fellendítése volt, írja az Átlátszó.

Mint a cikkből kiderül, a vendégházat nem adják ki, nincs benne különösebb forgalom.

„Érdeklődésünkre az arra járó falubeliek elmondták, hogy igen, ez a ház „főjegyző asszonyé, aki nem itt lakik”, sőt, nem is lakik itt senki. Ő csak havonta egyszer-kétszer „tart itt egy bulit” a barátaival, de amúgy üres a szépen rendben tartott ház. Igaz, semmilyen jelzés nem utal arra, hogy itt vendégfogadás folyna, ahogy a pályázati támogatás tényére utaló felirat, tábla sincsen.”

Az Átlátszó azt írja, sem a község idegenforgalmi adóbevételeiből, sem Sárhegyi nevén lévő cég eredményeiből nem látszik, hogy a fogadó működne. Mondok József, Izsák egykori polgármestere hasonló ügy miatt került bíróság elé, saját célra építtetett vadászházat. (Átlátszó)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.