Rendhagyó beharangozóval jövünk ezúttal is, ugyanis egyik követőnk, Attila, volt olyan jófej és elküldte a múlt hétvégi londoni tripjének színes-szagos összefoglalóját. Az alábbiakban az ő szemszögéből mutatjuk be, milyen is egy víkend, ha az ember besztlíg-függőként azt történetesen Londonban tölti. Át is adjuk a szót, a végén meg jövünk a tippjeinkkel.

Egy rövid hétvége a brit fővárosban

Elég volt, eddig bírtam a böjtöt és muszáj volt valamit befoglalnom a legutolsó 2017. áprilisi glasgow-i meccsélményem óta, nehogy az elvonási tüneteim miatt a család tovább szenvedjen. Mindenféle londoni eseményre hivatkozva megvásároltam a jegyeket, miközben tekintettel kellett lennem a család mindennapi rutinjaira és nem utolsó sorban annak büdzséjére is. Ismerve a felmerülő költségeket, a repjegy-árakat, szállásét, a fogyasztás és helyi közlekedés díjait egy nettó másfél napos rövid hétvégét céloztam meg, Londonban.

Már a júliusi PL-menetrend nyilvánosságra hozatala óta körvonalazódott, hogy ez a hétvége lenne az igazi; a másik két opció hétközi, vagy hétvégi bajnoki forduló, esetleg egy kupameccs lett volna. Tapasztalatom alapján a legegyszerűbb, és a legolcsóbb beszerzés egy Mickey Mouse kupameccs-jegy, de ott is csak október-november környékén érdemes tervezni, amikor is a PL-csapatok már akár egymás ellen is játszhatnak. A FA-kupára pedig januártól érdemes figyelni. A gond az utóbbi küzdelemsorozatokkal, hogy sosem az első csapatot láthatod.Ezután következett a foglalás idegtépő időszaka. Adott a Premier League és a Championship: ha igazi focit akarok látni, nyilván az előzőt követem, ha atmoszférát szeretnék angol terrace-okkal, akkor utóbbit kellett választanom. Esetleg mindkettőt vegyesen? Rövidesen meg is szültem a döntést, hogy két meccset fogok megnézni. Látókörömbe került a Millwall-Bolton és a Fulham-Southampton is. A The Den meglátogatása számomra nem kis értékkel bírt volna, meg aztán ott lett volna a Craven Cottage, de ez utóbbin már voltam és gondoltam, ha ki kell adnom 40 angol font feletti összeget, akkor nézzünk ki valami komolyabbat. A lelkem mélyén viszont a belső nyomás hajtott, hogy a londoni derbin ott kell lennem. Ráadásul a szeptemberi érdeklődésemre még azt a felvilágosítást kaptam, hogy az új Spurs aréna a november 24-i derbire már át lesz adva.

Kábé 6 hétig napi rendszerességgel figyeltem, mikor jön ki general sale-re az eladás az egyik vagy a másik PL-rangadón, amikor megjelent a Hammers hírlevelében, hogy a Manchester City-meccs a non-memberek számára is elérhetővé vált. A 70 font viszont komoly hezitálásra adott okot, ezért úgy döntöttem, veszek a fiamnak is egy jegyet. Ezt végül a legnagyobb sajnálatomra nem tudtam "youth"-kedvezménnyel megvenni, mivel az A-kategóriás meccseken kalkulálnak a magas nézőszámokkal és tudják, hogy magas jegyárakon is el lehet adni közel minden jegyet.

Ezen viszont már tényleg annyira bepöccentem, hogy meg kellett tekintenem a helyszínen az esti londoni derbit. A gond csak az volt, hogy ez utóbbi eseményre az utolsó pillanatig visszatartották a foglalási lehetőséget és csak klubtagok számára volt elérhető a meccs egészen az utolsó hétfőig, amikor is végre-valahára megnyitották a jelentkezés lehetőségét, de szigorúan csak olyan regisztrált tagoknak, akik még 2018. június előtt iratkoztak fel a klub honlapján. Nekem éppenséggel volt egy ilyen regem, ugyanis majdnem mindegyik kedvenc klubomnál regisztrált tag vagyok - a taktika bevált. Így megszületett a szombat délutáni program:

• West Ham – Manchester City
  
• Spurs – Chelsea
  

Egyébként azok számára, akik kevésbé igazodnak ki a jegyvásárlási káoszban, vagy el akarják kerülni a sumák jegyirodákat és az esetleges ki nem postázásokat, vagy csak simán nincs idejük és energiájuk figyelni a jegymozgásokat, van még sok egyéb támpont jegyvásárlásra. Érdemes figyelgetni pl. a The_London_Football_Guide-ot és PL- és CL-csapatok holnapjait is.

A repjegyek oda-vissza négyünknek kijöttek egy komolyabb vacsora árából, a szállást egy jól ismert helyi középkategóriás láncok egyikébe ajánlott foglalni (Days Inn, Premier Inn, Travelodge), a reptérről be- és visszajutást pedig a Magyar Taxira bíztam, akik kifejezetten a magamfajta utazó kategóriát célozzák meg és épp kezdik kinőni eme kereteket.

A hajnal 6-os Wizzair járat maga a „légi piros 7-es”, ezzel jár haza, vagy éppen vissza a kint dolgozó, vagy tanuló nép.

Aki ezzel a géppel akar repülni, az kösse fel a felkötnivalóját, vannak itt mindenféle népek: chippendale táncos, diák, fekete mosogatós „specialista”, favágó, kamionsofőr, szálloda recepciós, árufeltöltő - neked, utazónak pedig a sok velük töltött vidám perc. Érkezés, beugrás a taxiba. Ha az utazó közönség meghaladja a 2 főt, már megéri a reptéri tarifa, de a 2 utas is határeset. Érkezés után egy gyors English breakfast elfogyasztása a szálláson, majd egy családi Day Travelcard beszerválása 1-6 zónákra voltak a következő feladatok.

Ugye, a Wembley a 4-es zónában van, ha valaki oda ki akar ruccanni, más jegyfajta nem éri meg. A rutinosabb metrósok, akik célirányosan használják az Undergroundot, nyugodtan csippanthatják a kapukon a bankkártyájukat is, egy irányra 1,50-et szed le a számláról a helyi békávé.

Ha valaki hozzám hasonlóan nem fér a bőrébe és meglátogatna több meccset is egy napon, vagy egy hétvégén, annak érdemes figyelnie a Tube összeköttetési lehetőségeket, valamint a hétvégi londoni tömegközlekedés üzemeltetési híreket is.

A London Stadium és Wembley között pl. elég egy Jubilee line-t igénybe venni, de ez az út különböző problémák miatt eltarthat 2 (!) órát is.

Amire még érdemes odafigyelni: a londoni nagy klubok stadionjai már meghaladják a 60 ezres befogadó képességet, tehát ajánlott a stadion környékén ott lenni legalább 30 perccel a meccs kezdete előtt. Arról nem is beszélve, hogy maguk a stadionok is fantasztikus építmények, valóságos mérnöki csodák. Stratford és a Wembley Park is nagyon rendben vannak, a környéket pedig egymást érik a nagyobbnál nagyobb beruházások. Remek sétákat lehet megejteni, a feleségeknek pedig mindig ott van egy-egy pláza, hogy senki sem unatkozzon. ha csak nem érdekli őket egy jó kis Houses of Parliament program, mint ahogy az volt a mi esetünkben is a női szekcióval...

Ha már bementél a stadionba, de még nem ittál sört, hibáztál.

Odabent egy pint ára 5 font, a hot-dogok vagy burgerek ára pedig 4-6 font között mozog. Ha időben érkezel, idd meg az itókád a megállók környékén lévő büfékben, vagy éjjel-nappalikban, teli van velük a környék. A West Ham – City meccsélmény sajnos lényegesen laposabbra sikeredett az általam vártnál. A találkozóról annyit, hogy első és egyben utolsó komoly momentum a bevonulást követő I’m forever blowing bubbles induló eléneklése volt. Ettől, meg egy pár másik csapatindulótól mindig kiráz a hideg.

link Forrás

A stadion nagyon hamar hangulatát vesztette Silva 11. percben esett gólja után, Sterling a 18. percben aztán a kevés optimista és szurkolni is hajlandó hazai drukkert is végleg elhallgattatta. Sané gólja már egyenesen megalázó volt és az általános bosszankodást felváltotta az ideg - ilyenkor sok olyan szitokszót hallottam, amelyeket csak a huligános filmekből ismertem. Felelevenítésnek feltétlenül jó volt. Egyedül a kétszektornyi city-s hangját lehetett hallani, no meg a fiamét, aki dúdolta a FIFA18-ból, vagy a BL-meccsekről általa jól ismert City rigmusokat. Sajnos rá is hat a modern foci súlyos pénzekkel kitömött világa és kedveli a gazdag és éppen az aktuális első helyen tanyázó csapatot. Persze ettől még nem adtam fel az álmom, hogy belé neveljem a tradíciók tiszteletét és azok előrébb helyezését a kizárólag anyagi „értékben” mérhető és tömegigényeket kielégítő dolgokkal szemben.

Egyébként, a legendás Hammers-lelátók nem mindig voltak ilyenek, a nagy hodályból nagyon hiányzik a Boleyn Ground hangulata, nem hallottam egyszer sem azokat a régi dörrenéseket...

De hát ezek új idők. Az új stadion is már egy a sok „All-seated” stadionok között, egy percnyi álldogálás után a steward azonnal leültet. Örömmel töltött el viszont a látvány, hogy ha bár kevesen is, de vannak még csoportok, akik megmaradtak álló szurkolóknak.

A második félidő vége előtt pár perccel viszont ki kellett lőnünk, hogy odaérjünk időben a másik meccsre: eleve 1 óra 15 perc utazási időt írt a telefon, ami a két stadion közötti távolságot illeti, de a 23 megálló a tengernyi utas és a tömegek koordinálásával járó forgalomlassítások miatt ez az út a jelzettől lényegesen hosszabbra sikerült. Kiérünk a metróból, felfutunk a Wembley Park megálló lépcsőin, előttünk a semmiből feltűnik a legendás stadion hihetetlenül impozáns látványa. Amint haladunk a stadion irányába, a látvány egyre durvább, olyan volt, mintha a Wembley kivilágított színes boltíve a magas penthouse-házakra épült volna.

A biztonsági kapukhez érkezve sajnos jött a fekete leves, ugyanis vissza lettünk küldve a csomagmegőrző ponthoz, ami egy jó fél kilométeres gyaloglást jelentett vissza a metróállomás irányába - a hátizsákunk meghaladta a megengedett méreteket. Az erre a feladatra kijelölt sátor bejáratához az Egyesült Királyságban már szinte megszokott kanyargó kordonsoron át vezetett az út, amivel

el is veszítettünk pont annyi időt, hogy az első két gólról lemaradjunk... Így jár, aki mohó.

Viszont ami bent a Wembleyben fogadott minket, az valami teljesen más, egészen eltérő volt a West Ham-meccshez képest. Sok ezernyi Spurs-fan buzdította a csapatát olyan hangerővel, hogy abba a lelátó is beleremegett. A Wembley – annak ellenére, hogy azt többször is átalakították – megtartotta az angol stadionok jellegzetességeit: a lelátók első sorai szinte beérnek a pályára, a közönség itt tényleg a 12. embert jelenti. Nincsenek ugyan klasszisokról elnevezett „stand”-ek, de megvannak a szemmel (és füllel) is jól megkülönböztethető csoportok helyei.

Itt kaptam meg azt a PL-meccsélményt, amiért olyannyira imádom az angol focit és annak közegét.

A Spurs azon a szombaton ellenállhatatlan volt, egyik helyzetet alakította ki a másik után. Alli, Kane, Eriksen és Son feltartozhatatlanak voltak, utóbbi talán élete gólját lőtte. Innentől kezdve pedig örömjáték volt az egész a hazaiak számára, szinte minden pillanatban történt valami a pályán. A lelátón pedig a Spurs-szurkolók folyamatosan hergelték a Chelsea-seket, akik szemmel láthatóan nem tudtak mit kezdeni a ténnyel, hogy az idén eddig nem a legjobb formáját futó Tottenham ízekre szedi és megfosztja őket veretlenségüktől.

A hangulat leírhatatlan volt szinte végig, a harmadik gól után úgy szóltak a szurkolói indulók, mintha csak egy ember adta volna elő több ezer ember hangerejével. Nem kell ide megafon, meg a tifoso-világ többi kelléke, elég csak hallgatni a nótákat és a rigmusokat, hogy elkapjon a hidegrázás.

Egyébként, a két szurkolótábort sem itt, sem általában nem választja el ütközőzóna, maximum pár szék és egy rakás biztonsági ember. De nincs is manapság stewardokra szükség, a nézőtéri, vagy azon kívüli bunyók mára teljesen eltűntek. A Championshipben is ritkán hallani a korábban az angol lelátókra dominánsan jellemző botrányokról. Aki mégis szeretné viszontlátni a régi idők angol fociját idéző hangulatot, az menjen a Denre mondjuk a Leeds vendégszereplésére, Birminghambe, Bristolba, vagy Sheffieldbe valamelyik helyi derbire. A sportélményt ilyenkor természetesen el kell felejteni.

Hazafelé úton megint előbb le kellett lépnünk, újra át a kordonláncon és rohanni a metróhoz, hogy megelőzzük a rendőrös terelést, amibe korábban már jó párszor beleszaladtam. Egy régi Highbury-béli, és egy Goodison Parkos emlékem, hogy kábé csak a 20. metróra tudtam felszállni... Este nem volt gond az alvással.

De az angliai futball hétvégék nem érnek véget egy vagy két meccsel. Aki valaha is volt kint, tudja, hogy lépten-nyomon mindenhol fociba ütközöl: legyen az egy fan shop kirakat, fogadóiroda, vagy a pubokból kiszivárgó meccsösszefoglalók zaja.

A reptérre visszafelé is érdemes azért még odafigyelni. Főleg vasárnaponként, ahol szintén meccs és az egyéb események sora által okozott forgalomkorlátozások, rendőrségi akciók vagy egyéb nyalánkságok tudnak kellemetlen pillanatokat okozni: mind Stanstedre, mind Lutonra való kijutáshoz tervezni érdemes bő egy-másfél órát.

Soha rosszabb hétvégét...

Az angol bajnokság előttünk álló fordulója és tippjeink

• Crystal Palace - Burnley, szombat, 16:00 - 2-1
  
• Huddersfield Town - Brighton & Hove Albion - 1-1
  
• Leicester City - Watford - 2-0
  
• Manchester City - AFC Bournemouth - 3-1
  
• Newcastle United - West Ham United - 2-1
  
• Southampton - Manchester United, szombat, 18:30 - 1-1
  
• Chelsea FC - Fulham, vasárnap, 13:00 - 3-1
  
• Arsenal - Tottenham Hotspur, vasárnap, 15:05 - 2-1
  
• Liverpool - Everton, vasárnap, 17:15 - 1-1
  

Szokásos disclaimer: ne felejtsd a tippjátékot és a fentezi-csapatodat! A Cardiff- és Wolves-szurkolóktól elnézést, hogy már nem tegnap délután jött a beharang! A tippekért Lacot lehet elővenni a kommentek között.

Ha neked is van hasonló élménybeszámolód, vagy a jövőben tervezel hasonlót elkövetni, várjuk leveled a coldrainynightsinbritannia@gmail.com címre vagy keresss minket Facebook üzenet formájában!