„Csütörtök, hajnali 2. Egy barátunk a tüntetésen vesz részt. Dob utca. Telefonon kapcsolatban van egy barátjával, akinek azt mondja: „itt vannak a rendőrök, körbevették az embereket, nem engednek át senkit, és igazoltatni fognak, most le kell tennem”. Ezek után valószínűleg igazoltatják. Negyed 3 óta nem él a telefonja” – kezdődik a beszámoló a december 12-i tüntetések után őrizetbe vett férfi kálváriájáról.

A történet nagyon hamar kafkai fordulatot vett. Miután a férfi – rendezett életet élő dolgozó, akit kifejezetten hátrányosan érint a túlóratörvény – reggelre sem ért haza, barátai és családja ideges telefonálgatásba kezdett. Kórházba szerencsére nem került, a rendőrség viszont telefonon nem volt hajlandó információt kiadni. Az édesanya ezért a lakóhelye szerinti rendőrkapitányságon jelentette be fia eltűnését. Majd tippek alapján kezdett telefonálni különböző kerületekbe, de ide-oda irányították. Végül a Teve utcában megtudta, hogy a fiát a 10. kerületbe vitték. Csütörtök este nyolckor, a férfi előállítása után 16 órával arról tájékoztatják az édesanyát, hogy a fiát most hallgatták ki. Majd közölték vele, hogy az Aradi utcába viszik át, ahova pénteken vihet neki ruhát.

Másnap reggel – fia őrizetbe vétele után 29 órával – az édesanya elment az Aradi utcába, ahol viszont arról tájékoztatták, hogy a fia nincs ott. A 10. kerületben ekkor azt mondták, hogy a fia még náluk van, pár órával később viszont már azt közölték vele, hogy ekkor már majd másfél napja őrizetben levő fia nincs a nyilvántartásban.

Végül péntek délután 16 óra után a rendőrség végre elárulta az anyának, hogy hol a fia: az Aradi utcai fogdán. Viszont azt is közölték vele, hogy hiába állították korábban, hogy oda végre vihet ruhát, ételt a fiának, nem találkozhat vele, és mert a fia nem adott meg kapcsolattartót, csomagot se küldhet neki.

Amikor beszéltünk, az édesanya arra várt, hogy elengedik-e még péntek este a fiát. Ügyvédjük már van, ha a férfi reggelig nem szabadul, már az ő segítségével viszik tovább az ügyet.