Az USA hamarosan felmondhatja a középhatótávolságú atomrakétákról kötött egyezményt

külföld
2019 január 04., 04:53
comments 26

Oroszország "nem tesz erőfeszítést" a középhatótávolságú, nukleáris töltetekkel szerelt rakétákat korlátozó, 1987-ben kötött orosz-amerikai egyezmény (INF) betartásáért, jelentette ki a Newsmay hírtelevíziónak adott interjújában Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. Kijelentése valójában fenyegetés: Donald Trump még októberben jelentette be, hogy ha Oroszország nem tartja be a szerződést, akkor az Egyesült Államok kilép abból. "Számunkra nincs értelme annak, hogy részt vegyünk egy olyan kétszereplős szerződésben, amit csak az egyik szereplője tart be" - mondta.

Oroszország pár éve telepített 400 kilométeres hatósugarú, atomtöltettel is felszerelhető Iszkander-rakétákat az EU két tagállama, Lengyelország és Litvánia közé ékelődő kalinyingrádi enklávéjába. Az ide helyezett rakétákkal Varsót bármikor megsemmisíthetik.

Az amerikaiak ultimátuma alapján Oroszországnak 2019. február 4-ig kéne kivonnia innen a rakétáit.

Az INF-szerződés aláírása a hidegháborút lezáró nagy gesztusok egyike volt, két évvel az aláírása után már leomlott a berlini fal, négy évre rá pedig felbomlott a Szovjetunió.

A Newsmaxnak adott interjújában Pompeo más aktuális ügyekről is beszélt. Elmondta, hogy a kormányzat dolgozik a Moszkvában letartóztatott, azóta hivatalosan is kémkedéssel vádolt amerikai ex-tengerészgyalogos, Paul Whelaon kiszabadításán. A szíriai kivonulásról is kérdezték, az ügyben sem volt konkrétabb. A csapatkivonás határidejéről és menetrendjéről nem volt hajlandó beszélni.

Donald Trump december közepén jelentette be váratlan döntését a szíriai kivonulásról. Erről szinte minden létező nemzetbiztonsági tanácsadója próbálta lebeszélni, védelmi minisztere és szíriai különmegbízottja pedig tiltakozásul le is mondott. Az amerikai csapatok kivonása lehetetlen helyzetbe hozná az amerikaiak legfőbb térségbeli szövetségeseit, a kurdokat, akiknek eddig az amerikai katonák jelenléte garantálta azt, hogy Törökország ne rohanja le területeiket.

Trump eredetileg harminc napos határidőt szabott a kivonulásra, de a védelmi minisztériumban ezt már sikerült lassítani, a legutóbb nyilvánosságra került tervek alapján még legalább három hónapig Szíriában maradnak a csapatok. (Via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.