Saját lánya is szörnyetegnek tartja R. Kellyt, de eddig simán megúszta minden rettenetes ügyét

  • Huszonöt éve gyanítható, hogy valami nagyon nincs rendben R. Kellyvel. Szinte a szemünk láttára csinálja, eddig mégsem sikerült fülöncsípni soha. 
  • 2008-ban bíróság elé kellett állnia gyermekpornográfia vádjával, az évekig tartó tárgyalássorozat végén azonban szabadon távozhatott. 
  • Egy újságíró két évtizede van a nyomában, számos cikket írt arról, hogy szexszektát tart fenn, tinédzser lányokat hálóz be.
  • Nem kizárt, hogy egy új dokumentumfilm-sorozat fordulatot hoz az ügyben, és  komoly vizsgálat indult az r&b-sztár ellen.

Túlélni R. Kellyt

„- A tinédzser lányokat szereti?
- Amikor azt mondja, tinédzser, hány éves lányokról beszélünk?”

Január elején három egymást követő estén adta a Primetime az R. Kelly áldozatairól szóló hatrészes dokumentumsorozatot. A megszólaló nők vallomásai megrázók, a film hatása pedig máris érezhető:  a hatóságok nyomozni kezdtek, az ügyészség pedig arra kéri az énekes eddig hallgató áldozatait, jelentkezzenek, és mondják el saját történetüket. Az a gyanú, hogy R. Kelly veszélyes szexuális ragadozó, sőt talán pedofil is, már évtizedek óta lebeg az énekes körül. Cikkek, vádak, bírósági eljárások – eddig mindent sikerült megúsznia.

A mostani sorozatban nemcsak azok a nők szólalnak meg, akiket életük valamelyik pontján kihasznált, hanem az énekes egykori kollégái, hozzá valamikor nagyon közel álló barátok és a saját testvérei is. A Surviving R. Kelly című alkotást a Timeline decemberben akarta elsőként csak egy szűk közönségnek levetíteni, de mielőtt egyáltalán elkezdődhetett volna, ki kellett üríteni a termet, mert valaki névtelenül betelefonált a rendőrségre, és azzal fenyegetőzött, lövöldözés lesz a moziban. A vetítés elmaradt, R. Kelly exfelesége, Andrea Lee pedig mosolyogva csak annyit mondott, örül neki, ebből látszik, hogy a volt férje fél, és van is mitől. Az énekes már a sorozat készítése idején megtett mindent, hogy az ne készülhessen el, illetve hogy soha ne kerüljön a nézők szeme elé. Fenyegetőzött, azt ígérte, mindenkit beperel; semmilyen sajtómegkeresésre nem válaszolt, és csak ügyvédjén keresztül üzengetett.

A dokuszériában összeáll minden, ami eddig különböző időpontokban, különböző emberektől elhangzott Kellyről. 

A Surviving R. Kellyben nagyon messziről indítanak, egészen a gyerekkorától. Kellyt és testvéreit anyjuk egyedül nevelte Chicago nem túl fényes részén. Önéletrajzi könyvében arról ír, egyik női rokona 8 éves korától szexuálisan zaklatta. Ezt az egyik testvére is megerősítette, azt mondta, azért biztos benne, hogy a történet igaz, mert ez a vérrokon őt is molesztálta. Az iskolában sem volt könnyű az élete, az olvasással és a számokkal is gondjai voltak, emiatt sokat csúfolták. Valószínűleg többféle tanulási nehézséggel küzdött, arra, hogy olvasni most is alig tud, több forrás utalt. Második felesége, Andrea Lee a filmben említette, őt kérte meg, hogy tanítsa meg olvasni, közvetlen kollégái pedig arról meséltek, nagyon komoly stresszet okozott neki, hogy egy díjátadón nem tudta elolvasni a kivetített szöveget. 

Predátor születik

Az élete akkor vett új fordulatot, amikor felfigyelt rá az iskola énektanára. Ő meglátta benne a ragyogó tehetséget, így az élete egyik pillanatról a másikra megváltozott: hirtelen érte is rajongani lehetett valamiért. Az iskolát hamar ott is hagyta, hogy csak a zenei karrierjére koncentráljon, és viszonylag gyorsan sikeres is lett, nemcsak énekesként, de dalszerzőként is. És ahogy lépdelt felfelé a ranglétrán, úgy lett egyre ijesztőbb a viselkedése.

Kelly gimnáziumi zenetanára, akire második anyjaként tekint, elég nyugtalanító dolgokat mesélt a kis zenész ébredő szexualitásáról. Lena McLin szerint volt valami nagyon agresszív abban, ahogy a lányokhoz közeledett. Ezt megerősítik a sorozatban is, melyből kiderül, Kelly azután is nagyon sokat lógott egykori gimnáziuma környékén, hogy otthagyta a sulit, és az ahhoz közel eső McDonald'snál, ahol a tinédzserek rendszerint összegyűltek. Kimondottan a nagyon fiatal, afroamerikai lányokra utazott. Mikki Kendall író, aki sokat járt a gyorsétterembe, úgy emlékszik, Kelly mindig egyedül érkezett, és 14 év körüli lányokat próbált felszedni. Persze most mindenki mondhatja, hogy nahát, hogyhogy senkinek nem tűnt fel? Azt mondja, mindenkinek feltűnt, csak éppen senkit nem érdekelt, mert „csak fekete lányok voltak”. 

Egykori kollégái arról meséltek, a stúdió mindig tele volt nagyon fiatal lányokkal, akiket saját vonzerejével és annak ígéretével gyűjtött maga köré, hogy segít nekik zenei karrierjükben. Volt, aki arról beszélt, bárhová ment a stúdióban, a kisebb szobákban egyre csak gyereklányokra bukkant, akik Kelly minden csettintésére ugrottak. A Surviving R. Kellyben megszólal egykori háttértáncosa, Jovante Cunningham, akit 1991-ben, 14 éves korában mutattak be a férfinak. Ő szemtanúja is volt annak, hogy Kelly mindenki szeme láttára egy lánnyal szexelt a stúdióban. Hozzátette, az ott lézengő lányok többsége kiskorú volt. Cunningham nagyon jóban volt Kelly volt feleségével, Aaliyah-val is, így a kapcsolatukról is sokat tud.

A megismerkedésük idején 12 éves lányt saját nagybátyja, Kelly menedzsere mutatta be az akkor 25 éves Kellynek. Amikor Aaliyah 15 éves lett, összeházasodtak, ehhez meghamisították a lány születési idejét is. Amikor kapcsolatukról a lány szülei értesültek, azonnal szétválasztották őket, és soha többé nem léptek kapcsolatba egymással. A házasságot nem sokkal később érvénytelenítették, Aaliyah azt is szerette volna elérni, hogy az egész ügynek ne is maradjon hivatalos nyoma. Az viszont igaz, hogy ő volt az egyetlen lány, akinek nemcsak ígérte, hogy a sikerhez vezető számokat ír neki, hanem valóban meg is tette. Ami elég hátborzongató, hogy Aaliyah első albuma az Age Ain't Nothing But A Number (A kor csak egy szám) címmel jött ki. A sztori másik oldalát már soha nem fogjuk megismerni, Aaliyah 2001-ben, 22 éves korában meghalt repülőgép-szerencsétlenségben.

Apuci és a babái

Kelly körül az elmúlt két évben alakult ki a legnagyobb botrány, miután két lány szülei nyilvánosan vádolták meg azzal, hogy gyerekeiket gyakorlatilag fogságban tartja, és agymosással vette át személyiségük felett az irányítást. Az énekes szerintük összesen hat nőt tart szexrabszolgaként atlantai és chicagói házaiban. Az egyik áldozat édesapja, Angelo Clary azt állítja, Kelly fogva tartja lányát, Azrielt, és a hatóságok csak azért nem lépnek, mert a gyerek fekete. Az esetről Jim DeRogatis írt a Buzzfeed Newson 2017-ben. Ő az az újságíró, aki 2002-ben, még a Chicago Sun-Times szerzőjeként először írt R. Kelly sötét ügyeiről.

Azriel Claryt saját szülei mutatták be Kellynek, abban bízva, hogy a zenész segít fellendíteni lányuk karrierét. Bár hallottak pletykákat Kelly ügyeiről, nagy rajongói voltak, és biztosak voltak benne, hogy a vádak nem lehetnek igazak. Az akkor 17 éves lánynak Kelly megadta a telefonszámát, és kérte, hívja majd föl. Azriel szülei leszögezték, hogy csak az ő jelenlétükben találkozhat a zenésszel, de mint később kiderült, a lány kijátszotta őket, és nem sokkal később, még 2017-ben be is költözött Kellyhez. A sajtóhoz kétségbeesésükben fordultak, miután hónapokig nem tudtak beszélni sem a gyerekükkel. Azt mondták, amikor utoljára találkoztak, ijesztő volt a változás, lányuk agymosottnak tűnt. „Úgy nézett ki, mint akit fogva tartanak. Amikor megláttam, csak ölelgetni tudtam. De ő egyre csak azt ismételte, hogy minden rendben van, és szerelmes Kellybe, aki az egyetlen ember, aki törődik vele. Nem tudom, mit tegyek. Remélem, ha visszakapom őt, sikerül terápiára vinnem, és valahogy visszaprogramozzák. De a legjobb az lenne, ha az egész meg sem történt volna” – mondta Azriel anyja, Alice. 

Jelenleg úgy tudni, összesen hat lány él Kelly atlantai és chicagói házaiban, amelyek úgy vannak kialakítva, mintha hotelek lennének. A lányoknak külön szobáik vannak, és mindannyiuk dolga, hogy Kelly kedvét keressék. A szabályok szigorúak: nem tarthatnak maguknál saját mobiltelefont, bármit tesznek, engedélyt kell kérniük rá Kellytől, aki elvárja, hogy Apucinak szólítsák, ő pedig a babáinak hívja őket. Ha szerinte valami rosszat tesznek, megbünteti őket. A házat csak engedéllyel hagyhatják el, családjukkal, barátaikkal nem tarthatnak kapcsolatot. 

Totális kontroll, felmentés

Fontos szerepe van a sztoriban Andrea Leenek, Kelly másik exfeleségének, akivel három közös gyerekük is született. „Az elején szép volt az egész” – mesélte Lee, aki 19 éves korában találkozott Kellyvel. 1996-ban a férfi megkérte a kezét, de az esküvőt egyedül szervezte meg, meglepetésnek szánta. Lee csak az utolsó pillanatban tudta meg, hogy aznap házasodnak össze. Azt, hogy Kelly mindent kontrollálni akart, Lee is megerősíti. A nő néhány dolgoról képtelen volt beszélni, mert „annyira sötét dolgok”. Ő is arról beszélt, a férfi sokszor bezárta, teljesen átvette az ellenőrzést az élete fölött, és lassan, szisztematikusan tette tönkre az önbecsülését. Ez szintén visszatérő elem: Kelly elkezdi kritizálni a nőit, becsmérli a külsejüket, az eszüket, végül teljesen aláássa az önbizalmukat, és az irányítása alá vonja őket. Lee arról is beszélt, saját, közös otthonukban csak úgy léphetett be egy helyiségbe, ahol férje éppen tartózkodott, ha kopogott előtte.

Január 9-én tüntettek R. Kelly háza előtt, azt követelték, sehol se játsszák a zenész dalait.Fotó: SCOTT OLSON/AFP

Lisa Van Allennek, a sorozat egyik legfontosabb szereplőjének komoly szerepe van abban, hogy R. Kelly ügyei először nyilvánosságot kaptak. 17 éves volt, amikor megismerkedett a férfival, rövid idő múlva hozzá is költözött. Kelly nagyon gyorsan átvette az irányítást, megtiltotta a lánynak, hogy bárkivel szóba álljon az engedélye nélkül, és azt követelte, mindig hívja Apucinak. Egyszer azt kérte tőle, szexeljenek hármasban, azt mondta, a másik lány egy 16 éves barátnője lesz. Van Allen belement, de azt nem tudta, hogy Kelly az egészet fel is veszi. Az eset többször megismétlődött, Van Allen csak később tudta meg, hogy a harmadik valójában csak 14 éves volt. Amikor rájött, hogy ezekről a férfi felvételeket készített, ellopott egy kazettát, és eljuttatta a Chicago Sun-Times riporteréhez, Jim DeRogatishoz. A lap 2000-ben hozta le az első sztorit Kellyről, amelyben felfedték, hogy a sztár rengeteg tinédzserrel állapodott meg peren kívül, a legfiatalabb 15 éves volt. 2002. június 5-én végül 21 pontban emeltek vádat Kelly ellen, ezek mindegyike azon a felvételen alapult, melyet a Chicago Sun-Times adott át a rendőrségnek. A felvétel valódiságát az FBI is ellenőrizte. Nem sokkal később 12 újabb vádpontot hoztak fel ellene, mert a letartóztatása során olyan képeket találtak a számítógépén, amelyek felvetették a gyermekpornográfia gyanúját. A tárgyalássorozat egészen 2008-ig húzódott, és a tanúvallomások ellenére – a tanúk között volt a hármasszexben részt vevő Van Allen is – Kellyt felmentették. 

Szétválasztani a művész személyét és az alkotásait

A dokusorozat megjelenése után Lady Gaga azonnal nagyon határozottan próbált elhatárolódni Kellytől, akivel korábban közös dalt készített. Az Apple Music bele is állt, azóta nem streamelik duettjüket. Őt követte a Phoenix, és Jay-Z is próbál úgy tenni, mintha nem a legsúlyosabb vádak közepette állt volna össze Kellyvel jó sok pénz reményében. A kérdés persze most is adott: ha egy szörnyeteg alkotott remekműveket, azokat is meg kell tagadnunk? Szabad még szeretni R. Kelly dalait? A legtöbb szakértő szerint az ő esetében egyszerűen nem lehet elvonatkoztani attól, hogy egész életművét befolyásolta szexualitása és a nőkhöz való viszonya. Egyrészt feleségül vett egy gyereket, akinek aztán írt egy albumot olyan címmel, hogy A kor csak egy szám, másrészt nyáron, afféle válaszként a vádakra közzétette I admit (Beismerem) című dalát, amiben egyenként kioszt mindenkit, aki rosszat mondott rá, de tulajdonképpen nem tagadja az ellene felhozott vádakat. 

„Mi a definícója egy szektának? Mi a definíciója egy szexrabszolgának? Nézd meg a szótárban! Majd szólj, mit találtál, én várok!” 

- üzente.

R. Kelly ügyében pénteken megszólalt egyik lánya is. Instasztorijában többek közt azt írta, tudja, hogy az apja egy szörnyeteg, hiszen vele élt. De évek óta nem tartják a kapcsolatot.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.