Vajon mit akar Trump ennyire titkolni Putyinnal folytatott megbeszéléseiről?

külföld
2019 január 14., 12:03
comments 95
Putyin és Trump  2017 júliusában, a G20 hamburgi csúcstalálkozóján.
photo_camera Putyin és Trump 2017 júliusában, a G20 hamburgi csúcstalálkozóján. Fotó: SAUL LOEB/AFP

Az amerikai kormánynak semmilyen feljegyzései nincsenek arról, hogy Donald Trump miről tárgyalt négyszemközt Vlagyimir Putyinnal a tavalyi G20 csúcson és helsinki csúcstalálkozójukon. A két államfőn kívül csak a tolmácsaik voltak szemtanúi a találkozóknak, de Trump elvette az amerikai tolmács jegyzeteit, és megtiltotta neki, hogy bárkivel is beszéljen az ott elhangzottakról.

A 2017 nyári, a G20-on megejtett találkozóról így még kormánya tagjai is csak abból a rövid közleményből tudtak tájékozódni, amit Trump akkori külügyminisztere, Rex Tillerson adott ki a sajtó képviselőinek. Putyin és Trump tárgyalásairól a kormány tagjai ezen túl még tájékozódhattak a találkozó részleteit egymást közt megbeszélő oroszokról szóló titkosszolgálati jelentésekből is, de egyrészt az azért valamennyire korlátozott, hogy a titkosszolgálat milyen információkhoz fér hozzá, ahogy azzal is számolni kell, hogy az orosz olvasata a tárgyalásoknak nem feltétlenül hiteles.

A demokrata szenátorok és képviselők már tavaly szerették volna, ha Trump tolmácsai tanuskodnak elöttük, miután az elnök a helsinki csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón az amerikai titkosszolgálatok egybehangzó véleményével szemben is elfogadta Putyin tagadását arról, hogy az oroszok beavatkoztak-e az amerikai választásokba. Most azért került elő újra a téma, mert a hétvégén egyrészt kiderült, hogy 2017 nyarán, Putyin és Trump első, a G20 csúcstalálkozóján megejtett találkája előtt az FBI kémelhárítása James Comey, az FBI igazgatójának váratlan kirúgása után vizsgálni kezdte, hogy Trump nem orosz sugallatra rúgta-e ki Comey-t. Másrészt a Post megírta a tolmácstól elkobzott jegyzetek történetét. A demokraták mindkét történetre lecsaptak. "Miért ekkora haverja Vlagyimir Putyinnak, ennek a volt KGB-ügynöknek, aki nem barátja az Egyesült Államoknak, szövetségeseinket rohanta le, világszerte fenyeget minket, és minden tőle telhetőt megtesz a választásaink aláásásáért? Miért ő Trump elnök legjobb haverja? Nem értem" - mondta például Richard Durbin demokrata szenátor az ABC-nek.

Tavaly a demokraták még az amerikai törvényhozás mindkét házában kisebbségben voltak, így nagy jelentősége nem volt annak, kit akarnak meghallgatni. A novemberi félidős választásokon azonban többséget szereztek a képviselőházban, így idén januártól ott már ők határozhatják meg a bizottságok napirendjét. Vagyis immár lehetőségük van beidézni Trump tolmácsait, hogy megpróbálják feltárni, mi hangozhatott el Putyin és Trump négyszemközti megbeszélésein.

Addig is tényleges ismeretek hiányában mindkét oldalon megkezdődött a narratívagyártás. Trump ellenfelei szerint nincs ártatlan magyarázat a történtekre, azok egyértelműen azt bizonyítják, hogy Trump összejátszik Oroszországgal. Trump hívei szerint viszont Trump az állandó szivárogtatások miatt kényszerül ilyen szélsőséges lépésekre, és amúgy is, nem hagyományos politikus, aki "újszerű" megoldásokat keres a régi problémákra.

Mike Pompeo, Trump aktuális külügyminisztere szerint például "teljes mértékben nevetséges" azt feltételezni, hogy az Egyesült Államok elnöke fenyegetést ejlent az amerikaia nemzetbiztonságra. Kevin McCarthy, az immár kisebbségi republikánus képviselőházi frakció vezetője szerint pedig Trump csak azért titkolózik ennyire, mert az ő tárgyalási stílusának az alapja a személyes kapcsolatépítés. Azt, hogy az FBI 2017-ben azt vizsgálta, hogy az elnök orosz sugallatra rúghatta ki Comey-t, egyenesen felháborítónak tartják, az szerintük az FBI elfogultságára utal. Lindsay Graham szenátor, aki mostanra Trump legharciasabb híve lett, egyenesen arról beszélt, hogy az ilyen nyomozás lehetőségét is korlátozni kéne. "Megdöbbentőnek tartom, és nekem ez nagyon sokat mond arról, hogy milyen emberek vezetik az FBI-t. Én aztán nem hiszek nekik" - mondta. (Via The New York Times, The Washington Post)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.