Nehezen indul a Jair Bolsonaro brazil elnöki ciklusa

Az AFP és France24 is az új brazil elnök, Jair Bolsonaro nehéz helyzetéről ír.

Az AFP tudósítása az országban terjedő erőszakhullámról tudósít, aminek a fő oka a börtönviszonyok szigorodása lehet.

Felfegyverzett bandák azután kezdtek megtámadni a középületeket, bankokat, hidakat és rendőrösöket az ország északkeleti részén, hogy betiltották a mobilhasználatot a börtönökben és blokkolni kezdték a telefonok jeleit, így a rács mögött ülő bandatagok és vezetők nem tudták tartani a kapcsolatot a külvilággal, illetve véget vetettek a különböző bandák tagjainak elkülönítésének. Ceara államba 400 kommandóst vezényeltek a rend helyreállításának érdekében.

A France 24 szerint közben az egyik legnézettebb brazil tévéműsor, a Jornal Nacional péntek esti adásában arról számoltak be, hogy 30 ezer dollár (8,3 millió forint) gyanús átutalás érkezett Bolsonaro legidősebb fiának, a szintén politikával foglalkozó, képviselővé választott Flavio Bolsonaronak számlájára 2017 júniusa és júliusa között. Összesen 48 darab kisebb összegű átutalásról van szó, mindet ugyanabból a bankból, a Rio-i törvényhozás épületéből adták fel, ahol Flavio Bolsonaro is dolgozott.

A család pénzügyei körül eddig sem volt minden rendben. Korábban Flavio sofőrjének a számlájára érkezett 300 ezer dollárnyi (83 millió forint) tisztázatlan eredetű pénz, amiből 6400 dollár az elnök feleségének, Michelle Bolsonaro számláján kötött ki. A sofőr azt állította, hogy mellékállásban autókkal kereskedett, abból származtatott az extra jövedelme.

Bolsonaro többek között antikorrupciós ígéretekkel nyerte meg a választást Brazíliában.