„A srác épp csak munkába állt, de úgy tűnt, remekül fog passzolni hozzánk, és alapvetően jó srácnak tűnt. Egy elég egyszerű projektet adtunk neki. Bele is ment. Aztán eljött a csütörtök, de semmi” – mesélte a BBC riportereinek Chris Yoko, egy virginiai webdizájner-vállalkozás vezetője. Küldtek hát neki egy csomó emailt, de nem kaptak választ, így végül a nagy hallgatás közepette átadták a munkát másnak.

Nem sokkal később valaki, aki az eltűnt kolléga barátjának adta ki magát, emailben kapcsolatba lépett a céggel. Azt írta, hogy a barátja meghalt autóbalesetben, de az adóügyei lezárásához kéne a keresetigazolás. Yoko gyanút fogott, ezért ránézett az eltűnt kolléga Twitterére. Amin az éppen posztolt egy képet, kezében egy üveg viszkivel, válaszul egy unokatestvére családi fotójára. „Screenshotoltam a képet, és elküldtem az érdeklődőnek azzal, hogy hahó, jó hírem van, úgy tűnik mégiscsak jól van” – mondta.

Persze önmagunk halottnak tettetése azért még a BBC riportja szerint is szélsőséges példája a randivilágból a munkahelyekre is beszivárgó új szokásnak, amit angolul ghostingnak hívnak, és aminek a lényege, hogy a kevésbé érdekelt fél egyszerűen nyomtalanul felszívódik. És amekkora bunkóságnak tűnik az ilyesmi, egyrészt simán értékelhető arra a munkaadói szokásra adott munkavállalói válasznak, hogy az előbbiek se szokták törni magukat, hogy elutasító választ küldjenek az álláskeresőknek. Aki jelentkezett már álláshirdetésekre, az tudja, hogy Magyarországon is inkább ez a norma, mintsem a civilizált szokások szerint elvárható elutasítás.

És persze van, ahol a munkavállalónak szinte nem is akad más lehetősége, minthogy trükközzön. Japánban például, ahol hagyományosan a munkahelyen töltik az életüket az emberek, és ahol a főnök istenkirályként uralkodik felettük, sokan rettegnek a gondolattól is, hogy felmondjanak. Nekik segít egy vállalkozás, az Exit, amit Okazaki Juicsiro és Níno Tosijuki alapítottak. Ők ketten az elmúlt másfél évben vagy 1500-szor mondtak fel, de nem a maguk, hanem mások nevében. A legtöbb ügyfelük „...retteg a főnökétől. Attól, hogy az szimplán közli velük, hogy nem mondhatnak fel. Japánban valamit abbahagyni rossznak számít, így azok, akik felmondanának, úgy érzik, rossz emberek ” –  mesélt Okazaki a BBC-nek.

Így hát még úgy is dübörög a biznisz, hogy amúgy 50000 jent (~130 ezer forintot) kérnek egy felmondásért. Persze olyan ügyfeleik is vannak, mint az a férfi, aki már tíz éve fel akart volna mondani, és tényleg szenvedett a munkájától.

A hr-szakértők szerint persze borzalmas dolog így, nyomtalanul eltűnni a munkáltató elől. „Ez nagyon szakmaiatlan. Senkinek sem ajánlom, legyen bár munkáltató vagy munkavállaló” – nyilatkozta a BBC-nek Dawn Fay, egy foglalkoztatási tanácsadócég regionális vezetője. Ő a cégeknek amúgy azt tanácsolja, hogy tempósan dolgozzák fel a jelentkezéseket és egyértelműen kommunikálják a döntéseiket. A munkavállalókat meg azért óvná a nyomtalanul eltűnéstől, mert az a későbbiekben akármikor felhozható ellenük.