Szórakoztató kibaszósdinak bizonyult minden idők legjobb magyar politikai táblás játéka

Egyetlenegy ok van, amiért az Orbán-rendszerben jó újságírónak lenni: az ember meglepően gyakran kap kipróbálásra aktuálpolitikai társasjátékokat. Mivel az Orbán-rendszerben élünk, máris hazudtam: a dolog csak elméletben jó, mert ezek a játékok a valóságban kivétel nélkül mindig baromi szarok. 

Ráadásul nagyon hasonló módon azok. A játékmenetük vagy teljesen primitív vagy egy létező alapjáték egy az egyben való lekoppintása, tehát mindenképpen unalmas, így a létezésük egyetlen értelme, hogy az aktuálpolitikai utalásaik miatt szemtelenül viccesek. Mármint lennének, ha a valóságban nem bizonyulna kínosan humortalannak mindegyik. Az utalások frissessége pedig a legjobb esetben is elillan pár hét alatt, így a humor még akkor sem mentené meg a cuccot, ha az a kitalálása pillanatában legalább tényleg működne. Nem véletlen, hogy a játékboltok nincsenek tele ilyen termékekkel

A Legyél te is nerlovag! éppen ezért műfajteremtő.  

Amikor felálltunk az egyórásra tervezett, de kétórásra sikerült, minden túlzás nélkül fergeteges hangulatú teszt után, abban mindhárman egyetértettünk, hogy ez egy olyan aktuálpolitikai játék, amiben igazából teljesen másodlagos az úgynevezett strómakártyákban megtestesülő aktuálpolitika és beszólós humor, annyira eredeti, vicces, sőt egyenesen elvarázsoló a játékmenete. Az igazság az, hogy a vége felé már el sem olvastuk, mi van a kártyákra írva, annyira beszippantott minket maga a vegytiszta kibaszósdi, taktikázás és szemétkedés, ami a Legyél te is nerlovag! lényege.

Fotó: botost/444.hu

Talán furcsának hat ezt mondani egy olyan játékról, aminek a dobozán többek között Orbán Viktor stilizált feje, az O1G logó és több munkásököl-vasököl is szerepel, de a cuccot a fentiek miatt halál komolyan ajánlom a semleges és fideszes olvasóknak is. Ők egyszerűen ne olvassák el, csak a kártyákra írt szöveg végét, amiből kiderül, hogy nyertek vagy vesztettek-e egy strómanpontot, esetleg kimaradnak-e egy-két körből. A strómanjelenség ráadásul tényleg párt- , oldal- és rendszerfüggetlen.

A játék a kicsomagolás és a nem legegyszerűbb szabályrendszer első elolvasása alapján valami kicsit megkavart Ki nevet a végén-klónnak tűnt, de az már a játék első perceiben világossá vált, hogy néhány, az eredetit feje tetejére állító változtatás miatt az élmény mégcsak nem is hasonlít a kiindulópontéra. A legfontosabb változtatás, amiből egy rakás dolog következik, az, hogy a játék nem “egy játékos - egy szín’ alapon folyik. A cél az, hogy a 2-4 játékos mind a négy színből bevigyen a házba egy-egy bábut. A játékosok ráadásul, ha egy adott színből egyet már játékba hoztak egy 1-es vagy 6-os dobással, a pályán lévő bármelyik ilyen színű bábuval léphetnek - ezek egyébként maguk a strómanok -, sőt ki is üthetik az azonos színűeket, ami tökéletes allegóriája nemcsak a NER-nek, de minden modern gazdasági-politikai rendszernek, amikben ugyanazt a strómant adott esetben többen is mozgathatják a saját érdekükben és mindenki kész elvágni a másik torkát, ha abból előnye származik.

A rendszerszintű párhuzamok azonban nem állnak meg itt.

A Legyél te is NER-lovagban nem egyszerűen dobni és lépni kell, hanem cselezni, taktikázni, alkalmi szövetségeket kötni és közben jó alaposan kicseszni mindenkivel. Ráadásul menetiránnyal ellentétesen is lehet ütni, ami igazán kéjes érzést okoz.

Egy rakás, egyébként élvezetes és klasszikusnak számító játék menete laposodik el a vége felé. De nem ezé! A nyitó fázis mániákus hentelése-belezése-vérengzése után akár úgy is tűnhet, hogy ebben ennyi volt és ha van neki filozofikus üzenete, akkor az annyi, hogy a NER-ben sosem érhetsz célba és dőlhetsz hátra nyugodtan. Mi is azt hittük, hogy ezt valójában fizikai képtelenség valaha is befejezni. De az első bábuk házbavitele után olyan fázis következik, amiben egyre nagyobb szerepe lesz a taktikázásnak, hogy a végjáték egyenesen a legjobb része legyen az egésznek, őrült izgalmakkal, bármikor felbomló aljas szövetségekkel és - a mi esetünkben legalábbis - rengeteg röhögéssel.

Fotó: botost/444.hu

A politikai mondanivalót hordozó strómankártyák is kiemelik a játékot az általam ismert mezőnyből. Van köztük ugyanis egy rakás tényleg tök vicces, olyan gyöngyszemek, mint az

ELLENZÉKI TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁST NYÚJTOTTÁL BE,
DOBHATSZ
DE SENKIT SEM ÉRDEKEL

És általában is elég szellemesek, sőt a beszólásjellegűek sem izzadságszagúak. Ezzel együtt akadt azért olyan is, amelyiknél csak sóhajtottunk egyet és gyorsan továbbjátszottunk.

Az egész annyira szórakoztatónak bizonyult, hogy igazából csak pár dolgot tudtunk kritizálni benne:

  • Lehet, hogy mi vagyunk kicsit értetlenek, de a játékszabály elsőre nem volt minden pontján világos, jól jött volna például egy-két magyarázó ábra a kiinduló játékhelyzetről és pár jellegzetes szituációról. (Ezt részben jóvá teszi, hogy a weboldalon egy rakás ilyesmit találni, de nem mindenki játszik folyamatos online kapcsolat mellett.) Ezek miatt, mint utóbb kiderült, mi nem is 100 százalékban az eredeti szabály szerint játszottunk, bár az eltérés nem volt alapvető.
  • Maga a játéktábla nem praktikus, mert négy, egymással össze nem ragasztott részből áll, amiket egyszerűen egymás mellé kell tenni, ezek szenvedélyes játék közben hajlamosak szétcsúszni.

Miután az eddigieket leírtam egy vázlatban, egy-két praktikus kérdés miatt felhívtam az Alkotót, ami ebben az esetben különösen jó húzásnak bizonyult, ugyanis egy csomó tök érdekes dolog derült ki. 

Fotó: botost/444.hu

Először is az, hogy nem véletlenül éreztük szokatlanul klassznak a játékmenetet, ugyanis nem hirtelen poénról, hanem egy baráti társaság évek, évtizedek alatt kicsiszolt, a gyakorlatban sokszorosan bizonyított közös művéről van szó, ami csak felszínnek kapta meg a végén a NER-es köntöst. Na és ez a kicsiszolás nem máshol, mint az egykori Csehszlovákia, vagyis Csehország és Szlovákia kocsmaasztalainál történt. Játékunk kitalálói ugyanis szlovákiai magyarok és az egész csodás módon tényleg részeg Ki nevet a végénezéssel indult annak idején.

A játéktábla meg azért ilyen, mert a cuccot egyelőre az egyik kitaláló szó szerint otthon gyártja. De arra az esetre, ha ne adj isten szélesebb körben népszerűvé válna, ami konkrétan 100 megrendelt példányt jelent, már leszervezték a nyomdával, hogy ennél masszívabb minőségben is legyártsák.

A tesztjátszmában Urfi Péter és Horváth Bence riporterek voltak az ellenfeleim, a végén, elképesztő rogánkodás után utóbbi győzött, egy nereshajszálnyival megverve engem. Urfi riporter összegző véleménye a következő volt:

Három fázison mentem keresztül:

  • először próbáltam megérteni a szabályokat és nevetgéltem a többnyire vicces kártyákon,

  • utána jött a lejtmenet, amikor azon gondolkoztam, hogy ezt a játékot csak úgy érdemes játszani, ha rendesen besörözik közben a társaság és habzó szájjal szapulja a politikát,

  • a végére viszont már simán élveztem a taktikai harcot, és minden erőmmel próbáltam keresztbe feküdni a Bence és a Laci bábújának.

Horváth riporter is váratlanul jól szórakozott a próbajáték alatt:

“elsőnek azt hittem, hogy csak egy NER-re átültetett Ki nevet a végén?-nel lesz dolgom, de a koncepció, hogy mindenki léphet az összes bábuval, mindent felülírt. A társas olyan szórakoztató végjátékot hozott, amilyenbe ritkán futok bele. Igaz az is, hogy ekkor már eléggé lekopott a NER-máz, amit elsősorban a (hol frappánsabb, hol kevésbé eltalált) mutyi-kártyák jelentettek, és itt már csak az volt hangsúlyos, hogy párhuzamosan hol szívatnod, hol meg együttműködnöd kellett a többiekkel. Az utolsó szakasz miatt nekem abszolút jó élmény volt a játék, az eleje meg elég jól rámutatott a strómanok kaotikus, egymást hátba szúró és kiszámíthatatlan világára, de a játékmenet közepén leült kicsit az élmény, talán több büntetőkártyával lehetne még ezen dobni.”

Nem túlzás azt mondani, hogy az elmúlt tíz évben független újságíró nem sokszor mulatott olyan jól, mint mi ezzel a társassal.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.