Steve Carell megpróbálja megérteni, miért drogfüggő a fia

Január végén fogják bemutatni Magyarországon a Csodálatos fiú című amerikai filmet, amely egy kristálymetfüggő fiú és családja történetét mutatja be. A film két bestseller, David és Nic Sheff memoárja alapján készült.

A kétezres évek eleje óta háromszorosára növekedett a metamfetamin-függők száma az Egyesült Államokban, a kristálymet egyik legnagyobb áldozatai a közép- és felsőközéposztálybeli fiatalok - írja a film forgalmazója, a Mozinet. Évente több mint hetvenezer ember hal meg túladagolásban, a társadalom mégis még ma is morális bukásnak és nem betegségnek értékeli az addikciót.

„A függőség akármilyen viselkedés, amitől az ember pillanatnyilag örömöt vagy enyhülést érez, ezért kívánja, de hosszú távon negatív hatása van és a negatív hatás dacára nem tudja abbahagyni” - mondta a Mozinetnek Máté Gábor függőségek kezelésével foglalkozó kanadai orvos.

Máté Gábor szerint a függőség kezelésével Észak-Amerikában és Kelet-Európában is sokkal több kudarc van, mint siker. Bonyolult folyamatról van szó, amit nehéz jól kezelni, sőt, megérteni is. Az emberek Máté szerint akaratukon kívül esnek függőségbe, ennek az alapja pedig mindig szenvedés, főleg gyerekkori szenvedés. Azt mondta, csak egy függőségi folyamat van az agyban, ez aktiválódik akkor, ha kristálymetről, heroinról, szerencsejátékról vagy akár szexről van szó.

„A függőség nem az alapvető probléma, hanem egy elkeseredett próba, hogy egy problémát megoldjanak” - mondta Máté. A film pedig bemutatja, hogy olyan betegségről van szó, amit kedvességgel és együttérzéssel kell kezelni.

Az apát Steve Carell, a fiút a Szólíts a neveden című filmben alakított szereplésért Oscar-díjra, ezért az alakításáért pedig Golden Globe-díjra jelölt Timothée Chalamet alakítja. Ő a filmben rengeteg leszokási kísérlet, támogatás és próbálkozás mellett is folyamatosan súlyosbodó kristálymet-függőséggel küzd.

„A függőség nem ismer társadalmi osztályokat, fajokat, határokat, ez a korunk krízise. A film igazán átütő, egyszerre releváns és nagyon fontos most” - mondta Timothée Chalamet.

A film arról szól, hogyan igyekszik megérteni egy szülő a függő fia helyzetét, sőt, milyen úton jut el addig, hogy ki akarja próbálni a szert, amit a fia használ. A történet rávilágít arra, hogy a függőség kialakulásához nincs szükség rossz körülményekre, nem feltétele a fizikai bántalmazás, a tanulatlanság, és hogy a család sokszor nem ellenséges, hanem segíteni szeretne.

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.