Elfogyott a magyar krumpli

mezőgazdaság
2019 január 30., 05:25
comments 355

Mostanra a hazai burgonya gyakorlatilag elfogyott, az árak a magasba szöktek, jelenti a Világgazdaság. A lapnak a 300 hektáron termelő Solum Solum Zrt. burgonyatermesztési igazgatója azt mondta, hogy a tárolókapacitás hiánya és a gyengébb minőség miatt általában csak január végéig, február közepéig tart ki a magyarországi burgonyatermés.

photo_camera Fotó: MAJDI FATHI/NurPhoto

Így alacsony hozamok miatt is már most a jóval drágább importáru foglalja el a piacot. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése szerint az idei második héten a Budapesti Nagybani Piacon kilogrammonként 140 forint volt a burgonya bruttó termelői átlagára, miközben egy évvel ezelőtt 80 forintot kellett fizetni érte. A kiskereskedelemben a mosott, csomagolt burgonya már 300 forint körüli áron kapható.

Ráadásul a rossz időjárás miatt a nagy európai burgonyatermesztő országokban is kevesebb termett, Franciaországban például 30 százalékkal lett kisebb a jó minőségű áru mennyisége.  

A lap felidézte a KSH korábbi adatait, miszerint 1960-ban még hárommillió tonnás volt a termés, ami 1990-ben 1,2 millióra, a 2000-es évek elejére pedig 780 ezer tonnára csökkent.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.