Szeretnék az áldozattal helyet cserélni - mondta sírva az inárcsi családsegítő gyilkosa, mielőtt összeesett

bűnügy
2019 január 30., 09:45
comments 551

Szeretnék az áldozattal helyet cserélni - mondta sírva a férfi, aki tavaly nyáron nyakon szúrta  Inárcson a családsegítő egyik munkatársát. Az egykori rendőr tárgyalása szerdán délelőtt kezdődött a Budapest Környéki Törvényszéken.

Az idős férfi végig sápadt volt, mindent beismert, vallomástétel közben gyakran elakadt a szava, végül pedig összeroskadt, mentőt kellett hívni hozzá a bíróságra.

Az egykori rendőr élete az emberölés előtt összeomlott, teljes kétségbeesésében kereste fel a családsegítő szolgálatot, segítséget kért, de nem tudtak neki azonnal segíteni.

photo_camera Fotó: Albert Ákos/444

A hatgyermekes férfi 2000-ben ment nyugdíjba a rendőrségtől, pár évvel azután, hogy összeházasodott a második feleségével, akitől három gyermeke született. Közülük a legkisebb súlyos beteg, 24 órás felügyeletet igényel. Ezután a nyugdíjából élt, illetve biztonsági őrként dolgozott.

A család 2002-ben költözött Inárcsra, devizahitelt vettek fel és felépítettek egy családi házat. 2008-ig minden rendben volt, amikor beütött a gazdasági válság, a törlesztőjük pedig olyan mértékben megemelkedett, hogy azt képtelenek voltak fizetni.

Az anyagi bizonytalanság pedig szépen lassan felőrölte a családot.

Sopronba költöztek, de konfliktusaik lettek, a férfi 2014-ben ittasan bántalmazta is a feleségét, ezért  párnapos távoltartást rendeltek el ellene. Végül, 2015-ben újra visszaköltöztek Inárcsra, ekkor azonban már csak névlegesen voltak együtt, különválva éltek együtt a hitellel terhelt házban.

A törlesztők elmaradása miatt végrehajtást indítottak ellenük, végül 2017-ben elárverezték a fejük fölül a lakást. A hiteltartozásuk nagyságát mutatja, hogy hiába fizetett a házáért egy cég 19 millió forintot, még így is maradt a nyakukon közel 40 millió forint tartozás.

Nem voltak hajlandóak kiköltözni a házukból, pedig legkésőbb 2018 májusában el kellett volna menniük. Végül az egykori rendőr megállapodott a házának új tulajdonosával: elmennek, csak egy hónap haladékot kért.

Ezután ment be az inárcsi önkormányzathoz segítséget kérni. A helyi családsegítő munkatárs 2013 óta dolgozott ott, és ez alatt az egy hónap alatt többféle módon is próbált segíteni a családnak: lakhatást igyekezett nekik intézni, segélycsomagot kaptak. Ekkor hatan éltek a házban, a férfi, a felesége, akitől ekkor már valófélben volt, három gyermekük, és a nő egy korábbi gyermeke.

A családsegítő nem tudott nekik azonnal költözhető otthont találni, ezt 2018 július elején el is mondta a férfi feleségének. A nő nem sokkal később közölte a férfival, hogy elköltözik a rokonaihoz.

Az egykori rendőr az ezután következő éjszakát teljes kétségbeesésben töltötte.

Egész éjjel járkált, végül reggel bement a családsegítőhöz, aki egyedül volt akkor az irodájában. Nem tudni, hogy ekkor mi történt, a rendőr később a rendőröknek azt mondta, nem emlékszik rá.

Az azonban biztos, hogy a férfi egy ponton a mindig nála lévő 23 centis bicskájával nyakonszúrta a nőt, aki belehalt a sérülésbe.

A vádirat ugyanakkor hivatkozik egy szakértői véleményre, miszerint a férfi nehezen kezeli az indulatait.

A volt rendőr a szúrás után átment a hivatalba, közölte, hogy megölt valakit, és hívják a rendőrséget, majd megvárta a járőrt. A nyomozás gyorsan lezárult, januárban már vádat is emeltek a férfi ellen. Szerda délelőtt pedig bíróság elé állították.

Mindent beismert és könnyezve kért bocsánatot mindenkitől, de elsősorban az áldozat rokonaitól, barátaitól.

“Szeretnék az áldozattal helyet cserélni” - mondta.

“Aki a törvényt tisztelte, az én voltam, hiszen azt tanultam, ez volt az életem, erre esküdtem fel. Mai napig sem hiszem, hogy ez megtörtént” - mondta a bíróság előtt. Tragédiának nevezte az esetet, amit szeretne jóvátenni, és ehhez segítséget kért.

A fénykép egy korábbi tárgyalási napon készült
photo_camera Fotó: Albert Ákos/444

Az ügyész 12 év fegyházbüntetést kért a vádlottra. Az új bírósági szabályok szerint ha a férfi beismeri a bűnösségét, akkor a bíró azonnal ítéletet hirdethet. Előtte azonban meg kell róla bizonyosodnia, hogy tényleg mindennel egyetért-e, amely a vádiratban szerepel.

A volt rendőr a vallomástétele során többször is megjegyezte, hogy igen, egyetért, abból sem elvenni, sem hozzáadni nem tud. Láthatóan nehezen beszélt róla, mi történt a családjával az elmúlt években, és ahogy a bíró a kérdésekkel egyre közelített a gyilkosság napjához, úgy vált egyre sápadtabbá. Egy ponton megjegyezte, azt hitte, elég lesz, ha mindent beismer.

Végül közölte, hogy vérnyomásproblémái vannak, nem érzi jól magát, a bíró ezért leültette.

Hiába, a szék előtt összeroskadt, mentőt kellett hívni hozzá.

photo_camera Fotó: Albert Ákos/444

A tárgyalás ezzel félbeszakadt, pedig a vallomástétele után a bíró már akár ítéletet is hirdethetett volna. Ehhez azonban be kellett volna fejeznie a kihallagtást, és teljes bizonysággal meg kellett volna győződnie arról, hogy a férfi érti,

itt és most 12 évet fog kapni, és tényleg mindent beismer-e.

A volt rendőrhöz mentő érkezett, a bíró pedig végül úgy döntött, így képtelen elítélni a férfit, mert nem biztos, hogy a rosszulléte közepette a férfi egyáltalán van-e olyan tudatállapotban, hogy felmérje a beismerése jelentőségét, és hogy ez mit jelent rá nézve. Az ülést így elnapolták.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.