„Ha elég messziről nézzük, akkor hasonló folyamatot látunk az irodalmi életben, mint a Marton-ügy után a színházban. Egy nő - Sárosdi Lilla színész, illetve Follinus Anna költő - előállt, és névvel-arccal állította, hogy zaklatta egy hatalmi pozícióban lévő férfi, illetve Follinus esetében egy házaspár. Az állítólagos zaklatók hazugságnak titulálták a vádakat, és valószínűleg részben pont a tagadásuk vezetett ahhoz, hogy újabb áldozatok szólaltak meg.”

Ezt 2017 decemberében írtam, és azóta kiderült, hogy a két ügy folytatása is hasonló lett:

Martont és a Kárpáti-Lőkös házaspárt is visszafogadta a kulturális intézményrendszer.

A rendezőt Oberfrank Pál hívta a veszprémi színházba dolgozni a fideszes városvezetés jóváhagyásával, míg az irodalmár házaspárnak a Nemzeti Kulturális Alap nyújt támogatást.

A január elején közzétett döntés szerint az NKA Könyvkiadás Kollégiuma 600 ezer forintot ítélt meg Gí (vagyis Lőkös Margit) és Kárpáti Kamil Balatoni kikötő és őspark - Fotók és versek munkacímű kötetének. Az összeg átlagosnak mondható, inkább önmagában a támogatás ténye verte ki a biztosítékot néhány pályatársnál.

Megkérdeztem Follinus Annát, mit szól ehhez. A költő volt az, aki 2017-ben egy interjúban részletesen elmondta, kamaszként hogyan manipulálta az akkor 71 éves férfi és 49 éves nő, hogyan érték el a nem fizikai bántalmazás különböző eszközeivel, hogy szexuális kapcsolatba lépjen velük. Most azt írta:

„Egyszerre szomorú és dühítő a kuratórium döntése, mely szerint bármiféle szakmai teljesítmény semmissé tehet szexuális visszaéléseket. Elkövetőket ily módon rehabilitálni rendkívül kártékony, hiszen a mindenkori bántalmazók felé azt az üzenetet sugározza, hogy tetteiknek nem lesz rájuk nézve hosszútávon negatív következménye, míg az áldozatok szembeszállási erejét nagyban gyengíti.”

Az irodalmár házaspár az ügy kipattanásakor mindent tagadott, sőt a különböző visszaemlékezések megjelenését úgy értékelték, hogy az „a jogállamiság maradékait is fölemészti”. A kiadó címére múlt szerdán küldött emailre eddig nem válaszoltak.

Érdekesség, hogy az NKA döntéshozói között ott ül Szentmártoni János, az Írószövetség elnöke, aki fiatalként maga is a házaspár Stádium Körének tagja volt, és annak idején egy személyes hangvételű interjúban egyértelműen kiállt az egykori mesterét zaklatással vádoló nők mellett. Szentmártoni ugyan személyesen nem találkozott szexuális visszaéléssel ebben a körben, de azt elmondta, hogy a Rákosi-korban fegyveres szervezkedés vádjával börtönbe csukott Kárpáti Kamil „sokszor élt azokkal a lélektani eszközökkel, amelyekkel egykori fogva tartói vagy kihallgató tisztjei, hogy befolyása alatt tartsa a kamasz tehetségeket.”

Megkérdeztem tőle, részt vett-e a szavazáson, és ha igen, milyen megfontolások alapján döntött a könyv támogatásáról. Rövid válasza szerint köti az NKA szabályzata, így a kollégiumi döntésekről nem közölhet belső információkat.

„Annyit azonban mondhatok, hogy a könyvkollégiumban a beérkezett pályázatok, kéziratok minőségéről, színvonaláról döntünk” - írta.

Magyarországon már csak a kevés ilyen eset miatt sincs bevett gyakorlata annak, hogy a szexuális zaklatással vádolt, azt akár elismerő, akár tagadó emberek karrierjének folytatását hogyan, mikor és milyen feltételekkel fogadja el egy szakmai közeg. Az is régóta viták tárgya, hogy el lehet-e választani egy művész magánéletét az alkotásai megítélésétől.

A kényes kérdésről legutóbb Alföldi Róbert fogalmazott meg a közhelyeken túllépő véleményt a Magyar Narancsnak adott karácsonyi interjúban, amelyben kijelentette, hogy a magyar metoo-ban „két-három ember elvitte a balhét”. Alföldi hangsúlyozza, milyen sokat köszönhet Martonnak, de hozzáteszi: „ha valaki bűnt követ el, annak bűnhődnie kell.” Innen idézet:

„Magyar Narancs: Ő megbűnhődött?

Alföldi: Azt hiszem, igen.

És az rendben van, hogy máris újra rendez?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. Nem tudom… Úgy tartjuk, hogy aki kijön a börtönből, azt integrálja a társadalom, igaz? Neki börtönbe kellett volna mennie, hogy utána rendezhessen?

Azt talán nem, de az biztosan hiányzott, hogy mondjon valamit. Hogy beszéljen erről nyilvánosan. Hogy ne csináljon úgy, mintha neki erről nem kellene mondania semmit.

Hogy azt mondja, hogy bocsánat. Igen, ez hiányzott. Nem mentem fel, de nem lehet tudni, hogy nehéz helyzetben ki hogy lép, hogy hibát hibára halmoz-e, vagy sem.”