Brit tudósok: Nem igaz, hogy sörre bor bármikor

tudomány
2019 február 08., 08:14
comments 258

„Sörre bor, bármikor. Borra sör, meggyötör” - tartja a mondás, amit minden magyar tud már az első nagy középiskolai berúgások idején is. A népi bölcsesség nem magyar sajátosság, angolul is létezik (beer before wine and you’ll feel fine; wine before beer and you’ll feel queer), egy brit-német kutatócsoport pedig most végre nekiállt kideríteni, hogy mennyi az igazságtartalma. Essünk túl a nehezén:

SEMMI.

A kísérlet részeként a 19-40 év közötti önkéntes kísérleti nyulak előbb egy egyforma, de a saját energiabevitelük igényeihez igazított étkezést fogyasztottak el, majd három csoportba osztották őket.

  • Az első csoport előbb két és fél korsó sört majd négy nagy pohár fehér bort ivott.
  • A második csoport ugyanezt, csak fordítva. 
  • A harmadik csoport pedig felváltva vagy csak sört, vagy csak bort. 

Arra a kísérlet irányítói figyeltek, hogy mindenkinek ugyanannyi legyen a véralkoholszintje, egészen pontosan 0,11%. Lefekvés előtt mindenki kapott egy pohár vizet - természetesen ezt is a testsúlytól függő méretben -, majd egy orvosi felügyelet alatt töltött éjszaka után jöhetett a lénywg.

A tudósok mindenkit megkérdeztek, hogy érzi magát, és pontozniuk is kellett a saját másnaposságuk borzalmasságát, tehát hogy ki mennyire szomjas, fáradt, kinek mennyire fák a feje és a gyomra, mennyire szédül, mennyire ver a szíve és mennyir nincs étvágya.

Egy héttel később mindenkinek meg kellett ismételnie a kísérletet, csak pont fordítva, mint az előző körben. Az American Journal of Clinical Nutritionben publikált eredmények szerint

teljesen mindegy, mit iszol előbb. Ugyanolyan rossz lesz a másnap.

A tudósok ugyanakkor megjegyezték, hogy a kísérlet csak a sört hasonlította össze a fehér borral, a vörös bor és a tömények hatásának elemzése további kutatást igényel. Ez azért is fontos lenne, mert vannakk utatások, amelyek azt mutatták, hogy ezektől még rosszabb a másnap. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.