A brit kormány véletlenül egy olyan céget bízott meg kompozási feladattal a brexit utánra, amelynek nincsenek hajói

külföld
2019 február 09., 12:24
comments 179

A brit kormány bejelentette, hogy visszalépnek attól a szerződéstől, melyet egy megegyezés néküli brexit esetére tervezve kötöttek egy céggel, amely a rendkívüli helyzetben vállalta volna, hogy kompforgalmat biztosít a Csatornán. 

A visszalépés oka, hogy kiderült, a brit Ramsgate és a belga Ostend kikötője közöttre kompforgalmat ígérő vállalatnak nincsenek a hajói: a 2017-ben létrehozott Seaborne Freight ugyanis soha nem vitt hajóforgalmat a Csatornán, és az is hamar kiderült, hogy honlapjukra az üzemeltetési szabályokat egy pizzaszállító cég honlapjáról másolták le egy az egyben. 

A brit kormány azért keresett vészmegoldást, mert ha esetleg megállapodás nélkül esnek ki az EU-ból március végén, akkor az újra bevezetett vámszabályok és útlevélellenőrzés miatt a Dover-Calais szakaszon vélhetően pokoli fennakadások és óriási torlódások alakulhatnak ki. 

Ugyanakkor mint kiderült, a Seaborne nem rendelkezik hajókkal, és az egész szerződést arra a meg nem erősített állításra hivatkozva vállalták be, hogy kapnak majd 45 darab hajót az ír Arklow Shippingtől. De mint most kiderült, erről szó nincs, az írek jelezték, hogy nem adnak hajókat. A brit közlekedési minisztérium pedig jelezte, hogy ezzel világossá vált, hogy a Seaborne Freight nem fog kompszolgáltatást végezni egy 'no deal' brexit esetén. 

A 13,8 millió font értékű szerződés egy nagyobb szerződéscsomag része, melyet a kormány közlekedéssel foglalkozó vállalatokkal kötött, arra az esetre, hogy ha nincs brexit, segítsenek mérsékelni a kaotikusnak ígérkező helyzetet. A minisztérium szóvivője szerint amúgy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak több vállalattal is, hogy megtalálják a most kiesett cég helyettesét. (Politico)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.