Az alábbi cikk először az Abcúgon jelent meg, Neuberger Eszter írása.

A görögországi Leszbosz szigetén ragadt több ezer menedékkérő között kevesen vannak, akiknek nincs legalább egy abszurd történetük a menedékkérelmi eljárással és az ehhez kapcsolódó egész bürokratikus rendszerrel kapcsolatban. Egyáltalán nem ritka, hogy a hónapok óta a szigeten tartózkodó menekülteknek nem előbb, mint 2020 elejére van időpontjuk a folyamatban kulcsszerepet játszó interjúra, amit jóformán bármikor tovább halaszthatnak az elhavazott hatóságok. Nehéz megérteni, hogy miért csak egy orvos végzi a görög egészségügyi hatóság kötelékeiben a kérelem elbírálásához szükséges orvosi állapotfelmérést, és hogy miért csak maroknyi görög ügyvéd dolgozik az ügyeken, amikor most is hétezer ember várakozik csak ezen a szigeten, hogy döntsenek a sorsa felől. A leszboszi menekült-helyzetről szóló cikksorozatunk második része.

Kafka-regénybe illő történetet oszt meg velünk Khan, egy fiatal, 25 éves pakisztáni srác, akivel egy Leszbosz szigetén található falucskában, Dipiben beszélgetünk, közvetlenül a tenger partján. A dolog már jó ideje történt, a fiú mégis jól emlékszik rá.

“Az interjúm napja, volt, amit nagyon nem akartam elszalasztani” – kezdi Khan. A menedékkérelem elbírálásához szükséges interjúról beszél, amikor azt próbálja kideríteni a hatóság, hogy milyen jogalapja lehet az illetőnek arra, hogy valamiféle védelmet kapjon az országban. Ezekre az interjúkra nagyon hosszú időt kell várniuk a Leszboszon várakozó menedékkérőknek, de erre majd később visszatérünk.

A Görög Menekültügyi Szolgálat Moria táborban működő irodájánál minden nap emberek tömegei gyűlnek össze, mind valamilyen elintéznivaló üggyel, a soron következőt pedig név szerint, egy hangosbemondón hívják az ajtóhoz. Khan azonban hiába várakozott ott reggel hat óra óta, még az iroda zárórájához közeledve sem hallotta a nevét. Amikor aztán rákérdezett, hogy miért nem hívták be, az irodában azt mondták neki: egyszer már szólították.

“Valószínűleg az lehetett, hogy nem tudták rendesen kiejteni a nevemet, vagy egyszerűen nem hallottam meg a nagy hangzavarban” – meséli Khan, mi járt a fejében, miután – interjú nélkül – visszatért a konténer-szobájához a Moria menekülttáborban. (A helyet előző cikkünkből már megismerhették.)

Az interjút elhalasztották, Khant csak hónapokkal később hallgatták meg arról, miért menekült el Pakisztánból.

Az ilyen történetek egyáltalán nem ritkák a görög szigetvilág menekülttáboraiban, tavaly októberben egy afgán menedékkérő férfi mesélte el a New York Times újságírójának, hogy egyszer azért nem tudott megjelenni az interjúján a megadott időpontban, mert megbetegedett a kislánya, és orvoshoz vitte. Neki is hónapokat kellett várnia a következőre.

“Ne keressünk logikát abban, ami Moriában történik”

“Először is, ne úgy képzeld el ezt az egészet, mint egy jól szervezett rendszert” – magyarázza Alexandra Bogosina, egy fiatal jogász Romániából, aki önkéntesként dolgozik Mitiliniben, a sziget fővárosában egy jogsegély-szolgálatnál. A Legal Center Lesvos egy nemzetközi önkéntesekből álló civil szervezet, ami ingyenes jogi segítséget biztosít menedékkérőknek. Alexandra az interjúra való felkészülésben segít az ügyfeleiknek.

A fiatal jogásszal egyhetes leszboszi tartózkodásunk vége felé találkozunk – ekkorra már világos, hogy a szigetre érkezéstől és a menedékkérőként való regisztrációtól sokszor akár több mint egy év is eltelhet az interjúig. Az elmúlt napokban találkoztunk egyedülálló férfiakkal, de családokkal is, akiknek 2020 január elejére időzítették a meghallgatását, ami után még hosszú út vezet a végleges döntésig.

“Ennek az a legfőbb oka, hogy az elbíráláshoz feltétlenül szükséges egy “sérülékenységi vizsgálat” (vulnerability assessment), amit egyetlen szervezet, a Görög Betegség-ellenőrzési és Megelőzési Központ (KEELPNO) végezhet el. Nekik jelenleg egy orvosuk van Moriában.” Ezen a vizsgálaton kell kiderülnie, ha egy menedékkérő valamilyen sérülékeny csoporthoz tartozik – magyarázza Alexandra.

Ilyen sérülékeny csoportok – a teljesség igénye nélkül – a kísérő nélküli kiskorúak, szellemi vagy testi fogyatékos emberek, időskorúak, egyedülálló szülők kiskorú gyerekkel, vagy emberek, akik kínzás, nemi erőszak, kizsákmányolás, vagy emberkereskedelem áldozatai.

Az ő menedékkérelmüknek gyorsabbnak kell lennie, mivel a tábori körülmények veszélyesek lehetnek a számukra. Aki például poszt-traumatikus stressztől szenved, arra nagyon rossz hatással lehetnek a tábori élet különböző stresszhatásai – ahogy azt előző cikkünkben bemutattuk. Ezért nagyon komoly probléma, hogy a sérülékenységi vizsgálathoz csak hosszas várakozás után jutnak hozzá az emberek.

Amikor a Moria tábor melletti olajfaligetben felállított sátra mellett találkozunk, a 31 éves Mohamed is épp a KEELPNO irodájától érkezik vissza. Reggel öt óra óta várakozott ott, hogy megszerezhessen egyetlen papírt, ami ahhoz kell, hogy három hónap múlva elhagyhassa a szigetet és Athénba költözhessen a családjával. Délután két óráig nem sikerült neki, és nem is ez volt az első próbálkozása.

Az afgán férfi és családja engedélyt kapott a hatóságoktól, hogy elhagyhassa a szigetet, mert felesége súlyos pszichés problémákkal küszködik, amit már nem tudnak helyben kezelni. “Sokkot kapott, amikor a Talibán betört a lakásunkba és megfenyegetett, hogy megölnek, ha nem adok ki nekik bizonyos információkat a munkámmal kapcsolatban. Azóta nagyon rossz lelki állapotban van” – meséli Mohamed, aki most önkéntes tolmácsként dolgozik egy, a táborban működő civil szervezetnél.

Egy ilyen költözés viszont egyenlő egy bürokratikus pokollal, tudjuk meg Alexandra Bogosinától.

“Ha ma, január 25-én bejön hozzám valaki, hogy áprilisban van egy interjúja, segítsek neki felkészülni, viszont közben engedélyezték neki, hogy a szigetről a szárazföldre menjen, gondban leszünk. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy őt már átutaztatják az új helyre, de az ügye még itt, Leszboszon fut, azok nem kerülnek át olyan gyorsan. Ez tehát az interjú helyszíne is. Nyilván nem tud ide azonnal visszatérni, ezért lemarad az interjújáról, a menedékkérelmét pedig automatikusan lezárják. Azt újranyitni egy újabb bürokratikus folyamat, nem beszélve arról, hogy az interjú időpontja megint fényévekre kerül”

– illusztrálja a jogász, a gépezet olajozatlan működése hogyan idézhet elő további csúszást a menedékkérelem folyamatában.

Ha a menedékkérőknek el kell hagyniuk a szigetet – például mert a szárazföldre költöznek, vagy mert a szigeten lévő kórházban elvégezhetetlen műtétre szorulnak, és ehhez egy nagyobb városba kell utazniuk – az utazásukat elvileg a görög állam állja. A gyakorlatban azonban sokan – félve attól, hogy a jegyet nem kapják meg időben és ezért lemaradnak mindenféle időpontokról, inkább maguk veszik meg a jegyeiket.

Mindennek a kulcsa: az interjú

Az egyik legfontosabb munkát – nem kisebbítve például az orvosi segítséget nyújtó szervezetek szerepét – az Alexandráéhoz hasonló jogsegély-szervezetek végzik a szigeten.

Amikor a fiatal jogásszal beszélgetünk, kiderül ugyanis, mennyi múlik azon, hogy az interjú-szituációra felkészülten menjen a menedékkérő, és tisztában legyen vele, mi is történik pontosan.

“Az interjú kvázi olyan, mint egy kihallgatás. Nem fog nekik senki sem szólni arról, hogy akkor most következnek a sérülékenységre vonatkozó kérdések, most pedig arra leszünk kíváncsiak, milyen módon üldöztek téged a származási országodban”

– magyarázza Alexandra Bogosina.

“Hogy vagy ma? Milyen az egészséged?” – ilyesféle kérdésekre sokan hajlamosak úgy válaszolni, hogy nem kezdik el egyből a problémáikat sorolni. De ha tudják, hogy ezekkel a kérdésekkel mi a célja a hatóság képviselőjének, és hogy ilyenkor nem a táborban tapasztalható nehézségekre kíváncsiak, egészen máshogy felelnek.

Emellett sok embernek fogalma sincs, mikor a szigetre érkezik, hogy neki pontosan milyen jogcímen lehet jogosultsága védelemre az adott országban, ezt fontos tisztázni velük.

“Például nem mindenki van tisztában vele, hogy ha politikai aktivistaként zaklatták, esetleg be is börtönözték őt a hatóságok, jogosulttá válik menekült státuszra. Át kell rágnunk magunkat közösen az interjún feltett kérdéseken, hogy tudjuk, mi lehet az az elem a történetükben, amivel esélyük lehet valamilyen védelemre.”

A Legal Center Lesvos-nál is tolonganak az emberek efféle segítségért, és Alexandra szerint szinte mindenkinek szüksége volna rá, hogy jobban eligazodjon a menedékkérelem körüli jogi útvesztőben. “Még a tanult embereknek is lehet teljesen ismeretlen a jog világa, a jogi nyelvezet, nem beszélve az alacsony iskolai végzettségűekről, vagy azokról, akik esetleg sosem jártak iskolába” – magyarázza.

Papírforma szerint ez az egy interjú, amit a menedékkérőkkel rögzítenek a hatóságok, lesz az alapja a  döntéshozatalnak, ezért óriási stressz van Alexandráék ügyfelein, mikor végre sorra kerülnek.

“Tudják, hogy muszáj beszélniük a legsötétebb, legmegrázóbb emlékeikről is, ha azt akarják, hogy elfogadják a kérelmüket”- teszi hozzá a jogász.

Az ügyvédek hiánya miatt nehéz fellebbezni

Az interjú után nincs más hátra, mint várni a kérelem elbírálására. Az eredményt akkor közli a Görög Menekültügyi Szolgálat, amikor az emberek jönnek, hogy megújítsák a tartózkodási kártyájukat. Ahogy azt korábbi cikkünkben írtuk, óriási stressz ez mindenkinek, de főleg azoknak, akik már egyszer fellebbeztek a negatív döntés ellen, és a felülvizsgálat eredményére várnak.

Gyorsított eljárás=visszatérés Törökországba?

Az EU Törökországgal kötött 2016 márciusi megállapodása óta nem minden, az EU határait átlépő menedékkérő kérelmét fogadja be az EU. Akiről az úgynevezett “elfogadhatósági interjú” – egy előzetes meghallgatás – során kiderül, hogy huzamosabb ideig élt és dolgozott Törökországban anélkül, hogy bármi baja esett volna, annál Törökországot biztonságos országnak minősül. Ezeket az embereket – kivéve, ha családegyesítésre jogosultak vagy valamelyik sérülékeny csoporthoz tartoznak – visszaküldik Törökországba. Mindez papaírforma szerint nagyjából két hét alatt történik meg. A szigeten dolgozók azonban úgy tapasztalják: hetente 5-10 embernél több embert nem hajóztatnak vissza a szigettel szemközti török partokra. Ami inkább működik: a török határőr hajók rendszeresen állítják meg és fordítják vissza az a menekültekkel teli motoros gumicsónakokat  még a görög-török vízi határ átlépése előtt.

“Őket a helyszínen őrizetbe veszik, és ott is tartják, amíg el nem jön a kiutasításuk napja.” –  magyarázza Alexandra. Azért is nem tájékoztatják őket előbb a döntésről, hogy ne tudjanak elmenekülni a kiutasítás elől. A kiutasítás ellen is lehet ugyan fellebbezni, de a fogdából már nehéz jogi képviseletet szerezni és előteremteni a magas perköltséget.

Az általánosságban is igaz, hogy a fellebbezés törvényben garantált jogával azért nem annyira egyszerű élni a szigeten rostokoló menedékkérőknek.

Az ügyeikben csak görög ügyvédek képviselhetik őket, és ilyet meglehetősen nehéz találni a szigeten. “Mi két görög ügyvéddel dolgozunk együtt, de a szigeten most összesen nagyjából húszan vannak, ami a menekültek számához képest nagyon kevés.”

A fellebbezésre ráadásul mindössze 5 napjuk van azoknak, akik elutasító határozatot kaptak – igaz, utána még rendelkezésükre áll két hét, hogy szerezzenek egy ügyvédet, hogy az megfogalmazza és beadja az írásbeli beadványt Athénban, a fellebbviteli szervnek. Alexandra Bogosina szerint, ha el is jut egy ügy a fellebbezésig, a görög bíróságok az esetek többségében nem másítják meg a Görög Menekültügyi Szolgálat döntését.

Családegyesítés és Papa Mousa

Azok, akiknek közeli családtagja menekült státusszal él már valamelyik EU-tagállamban, jogosultak lehetnek a családegyesítésre. Ez azonban Alexandra Bogosina szerint most nagyon nehézkesen működik az unióban. “Németországot beleértve a legtöbb tagállam csak vonakodva fogad be családegyesítési kérelmeket, és bizonyos esetekben: például szülő-nagykorú gyerek, vagy nagykorú testvérek esetében szinte lehetetlen az egyesítés” – mondta.

Hiába lenne szíve szerint már rég Frankfurtban élő lányával és unokájával a hetven éves Mohamed Mousa, csak nagyon lassan haladnak a dolgai a családegyesítéssel. Az Afganisztánból a tálibok elől Európába egyedül menekülő öregúr több mint egy évvel ezelőtt érkezett Leszboszra, és nagyon rossz állapotban volt, amikor először találkozott Luz Carmonával, egy Leszboszon tevékenykedő spanyol önkéntessel, aki Mousa legnagyobb pártfogója lett azóta. “Papa Mousa” – így hívja a mosolygós öregurat.

“Papa Mousának súlyos öregkori diabétesze van, és amikor rátaláltam tavaly év elején egy sima nyári sátorban fekve, teljesen elhanyagolt állapotban volt. Senki nem mérte meg a cukrát, már alig látott, a ruhái vízesek voltak, nem volt egy takarója sem” – magyarázta Luz Carmona, aki ezután rögtön értesítette a táborban működő UNHCR-t, akik egy szigeten bérelt lakásban kerestek helyet Mousának.

Az idős férfi így is állandó figyelemre és gondoskodásra szorul, ráadásul a depresszió jelei is látszanak rajta, így fontos lenne, hogy lánya mielőbb a gondjaiba vehesse. “Ő sokkal jobban gondját tudná viselni, mint bárki, itt a szigeten.”

A politikai akarat hiánya

Bárkivel beszélgettünk a szigeten, előbb vagy utóbb mindig feljött a téma: Hogy lehet, hogy nem számolták még ki, hány orvosra, ügyvédre, hivatalnokra van szüksége a Görög Menekültügyi Szolgálatnak és a munkáját segítő EASO-nak (European Asylum Support Office), az Európai Unió közös menekültügyi szervének ahhoz, hogy gördülékenyen menjen a munka.

Nyilván kiszámolták, és pénzt is lehetne rá keríteni, csakhogy a politikai akarat hiányzik hozzá – vélekedtek a legtöbben, olyanok is, akik a szigeten voltak már 2015-ben, a menekültválság csúcsán is, amikor rekord számú menedékkérő érkezett a görög szigetekre.

“Azt szeretnék, hogy kaotikusnak és nagyon rossznak tűnjön a helyzet, azt az üzenetet küldve, hogy nem jó ötlet idejönni” – magyarázta egy menekült integrációval és informális oktatással foglalkozó szervezet egyik munkatársa, és többektől is hasonlókat hallottunk. A sokszor háború, terrorista csoportok fenyegetései, vagy elnyomó hatalmak elől menekülő emberek tízezreit azonban a rossz körülmények és a lassú menedékkérelmi procedúra híre sem állítja meg. Bár az EU Törökországgal vagy Szudánnal, Líbiával, Egyiptommal kötött, a menekültek visszatartásáról szóló megállapodásai miatt az érkezők száma 2015-höz képest látványosan csökkent, még 2018-ban is 23 ezren érkeztek – csak a görög szigetekre.

Címlapi kép : A “mentőmellények hegye”. A hatóságok a sziget egy félreeső pontjára szállítják a partokon felhalmozodó mentőmellényeket és motoros gumicsónakokat, amikkel a menekültek partot érnek. / Fotó: Fodor Zsuzsánna