Nyilvánosan bírálta Trump csapatkivonási döntését az ISIS elleni háborút irányító tábornok

Joseph Votel, az amerikai középső parancsnokság parancsnoka - ő irányítja a közel-keleti hadszíntéren szolgáló amerikai csapatokat.Fotó: YASSER AL-ZAYYAT/AFP

Nyilvánosan bírálta Donald Trump döntését az amerikai csapatok szíriai kivonásáról Joseph Votel tábornok, aki pont ezeknek a csapatoknak a parancsnoka. Szerinte Trump rosszul értékelte a helyzetet, mert az ISIS-t állításával szemben még nem győzték le, sőt, nagyon távol vannak a legyőzésétől. Szerinte az amerikaiak szíriai szövetségesei nem állnak készen rá, hogy amerikai támogatás nélkül kezeljék az ISIS jelentette fenyegetést.

"Abban az adott pillanatban nem javasoltam volna neki ezt" - mondta Trump kivonulási döntéséről. Szerinte ugyanis az ISIS-nek továbbra is vannak vezetői, harcosai, erőforrásai, ezért "szükség van folyamatos katonai nyomásgyakorlásunkra". Mint mondta, ő csak akkor hirdetett volna győzelmet az ISIS felett, ha valóban biztos benne, hogy a terrorcsoport már nem jelent veszélyt. Szerinte azonban nem ez a helyzet. "Még mindig képesek másokat inspirálni az erőteljes ideológiájukkal" - mondta.

Trump decemberi döntése miatt távozott posztjáról Jim Mattis védelmi miniszter és az ISIS elleni harc koordinációjáért felelős kormánymegbízott is.

Votel Iránról is beszélt, ebben már közelebb áll a véleménye Trumphoz. Szerinte Irán komoly és növekvő fenyegetést jelent, különösen aggasztók a fegyverfejlesztései. Ugyanakkor Trumppal és kormányával szemben Votel úgy véli, hogy az atomalkuban foglaltakat Irán betartotta. Trump felmondta az Irán atomprogramjáról kötött megállapodást, arra hivatkozva, hogy Teherán megsértette azt. Ezt rajta kívül senki sem állítja, még az amerikai titkosszolgálatok sem. (Via CNN)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.