A tartós magány olyan káros, mint napi egy doboz cigi

Tegnap óta több mint 3,3 millió alkalommal nézték meg az In a Nutshell nevű tudományos-ismeretterjesztő Youtbe csatorna magányról szóló videóját.

A 12 perces klip azzal kezdődik, hogy bár mindenkivel előfordul néha, hogy magányosnak érzi magát, az utóbbi években szinte járványszerűen kezdett terjedni a magány a világon, legalább is a nyugati társadalmakban, miközben a történelem során még soha olyan sok emberrel nem voltunk összekapcsolva, mint ma.

A videó szerint a magányosság nincs összefüggésben az ember társadalmi státuszával, vagyonával, személyiségével, a leggazdagabb, híresebb, legközvetlenebb emberek is érezhetik magukat magányosnak, és érzik is.

Ennek az az oka, hogy a magányosság érzésének nagyon erős biológiai alapjai vannak. Az ember és a civilizáció fejlődése során a csoporthoz tartozás nagyon fontos volt a túléléshez. Az embert más mellett az együttműködési képessége is tette sikeressé. Ennek megfelelően az evolúció során az agyunk egyre jobban ráállt például arra, hogy egy arckifejezésből kikövetkeztessük, mit gondol éppen a másik ember, hogyan viszonyul hozzánk. Ez volt az alapja a jól működő közösségek kialakulásának és a biológiánk részévé vált. Ahogy egyre nagyobbak és bonyolultabbak lettek az ember közösségei, úgy vált egyre nehezebbé, hogy valaki teljesen egyedül túléljen. Az emberek életére egyre inkább az jelentette a legnagyobb veszélyt, ha valamiért kiestek vagy kizárták őket a saját közösségükből. 

Mindezek miatt a magányosság nem csak valami absztrakt kellemetlen érzés, hanem nagyon is valós fájdalom, egyes kutatások szerint a tartós magányosság olyan káros a szervezetere, mint napi egy doboz cigaretta. Gyorsítja az öregedést, növeli a rák kockázatát, rontja az immunrendszert és káros az agyra is. 

A magány terjedésének történelmi okai is lehetnek. A nyugati gondolkodásban a reneszánsszal kezdődően egyre hangsúlyosabb lett az egyén, és a közösség lassan veszíteni kezdett a jelentőségéből. Ma már egy csomó ember simán maga mögött hagyja a közösségét, amiben felnőtt, amikor például munka, tanulás vagy egy párkapcsolat miatt több száz vagy ezer kilométert költözik. Ilyen a történelemben korábban nem nagyon fordult elő. A kutatások szerint kevesebb emberre vagyunk szoros kapcsolatban, és ritkábban találkozunk velük, mint akár néhány évtizeddel ezelőtt.

A tartó, krónikus magányosság gyorsan át is formálja az ember személyiségét. A magányos ember agya nagyon érzékeny a különböző társas jelzésekre, de egyre rosszabb azok értékelésében. Leegyszerűsítve: jobban figyelsz az emberekre, de kevésbé érted őket. Lényegében az ember agya ilyenkor arra áll rá, hogy mindenhol sértést és elutasítást lásson, ez pedig egyáltalán nem segít megtörni a magányt, csak tovább erősíti azt.

A videóban arról is szó van, hogy bár mindenkivel előfordul, hogy magányosnak érzi magát, egy csomó dolgot lehet és érdemes csinálni, hogy ez az érzés ne uralkodjon el az emberen.

A témához érdemes még elolvasni a 444 magány- és lélektan szakértőjének, Plankó Gergőnek a legfrissebb cikkeit: