Nagyot hibáztam, mondja a 24 éves alabamai nő, aki az ISIS egyik főporpagandistájának állt

Hoda Muthana most már "nagyon bánja", hogy öt éve csatlakozott az ISIS-hez. A most 24 éves amerikai nő 2014 novemberében szökött meg alabamai otthonából, hogy Törökországon át Szíriába szökve csatlakozzon a terroristákhoz. Ott hamar hírességgé vált, az ISIS egyik legprominensebb online agitátoraként a közösségi médiában követelte az amerikaiak vérének ontását.

Burkába burkolt nő az al-hóli menekülttáborban, ahol 1500 külföldi, az ISIS-hez csatlakozott nőt is fogva tartanak.Fotó: FADEL SENNA/AFP

Most azt mondja, "nagyot hibázott", amikor elhagyta a hazáját és propagandistának állt. Azt állítja, hogy agymosáson esett át, csak azért tette ezt.

A Guardian újságírója az észak-szíriai al-Hól menekülttáborban talált rá. Ott, 18 hónapos gyermekével a lábai előtt arról beszélt, hogy félreértette a hitét, és ugyan barátaival azt hitték, hogy az iszlám tanításait követik, valójában az ISIS mellé álltak. "Tudatlanok voltunk, aztán dzsihadisták lettünk, ha így akarja jellemezni. Azt gondoltam, hogy csak Isten akarata szerint cselekszem" - mondta.

A Guardian szerint Muthana lehet az egyetlen amerikai az 1500 külföldi nő között a 39 ezer lakosú menekülttáborban, amely mindössze két órányi útra van Baghuztól, az ISIS utolsó, ostromlott városától.

Ő, hasonlóan sok társához, az ISIS felemelkedésekor érkezett Szíriába. 2014-ben, a kalifátus fővárosában, Rakkában telepedett le. Ott adták hozzá első férjéhez, a Suhan Rahman nevű ausztrál dzsihadistához, aki Kobani ostrománál vesztette életét. Rahman halála után Murhana dühös tweetben buzdította honfitársait lázadásra és arra, hogy mészároljanak más amerikaiakat. "Lövöldözzetek autóból, ontsátok a vérüket, vagy béreljetek egy nagy kamiont, és hajtsatok át rajtuk" - írta akkor. A következő két évben twittere tocsogott az ilyen véres üzenetektől. Most azt állítja, hogy nem is ő kezelte a fiókját.

Rahman halála után új férje lett, akinek gyermeket is szült, Adamot. Ez a tunéziai dzsihadista aztán Moszul ostrománál vesztette életét. Azóta lett egy harmadik férje is.

Muthana Alabamában nőtt fel, saját jellemzése szerint egy nagyon konzervatív családban. Ő most ebben látja radikalizálódása okát. Mint mesélte, sosem járhatott el bulizni a barátaival, ezért fordult a vallás felé. "Túl keményen is. Magamat tanítottam, és úgy hittem, hogy akármit olvasok is, az helyes" - mondta. De aztán állítása szerint észhez tért, ezzel viszont el is szigetelődött. "Minél többet beszéltem az ISIS elnyomásáról, annál kevesebb barátom maradt. Az én agyam is átmosták, a barátaimét pedig még mindig mossák" - mondta a nő, aki most fia jövője érdekében legszívesebben hazatérne az Egyesült Államokba.

A Guardian tudósítója beszámolt arról is, hogy az al-hóli menekülttáborban már teljesen szétesett az ISIS-esek egykori koalíciója. A táborban őrzött 1500 külföldi nő három nagy bandára oszlott: a tunéziaikéra, az oroszokéra és a többiekére. "Az oroszok és a tunéziaiak pokollá teszik az életünk. Ha burka nélkül lépsz ki a sátradból, vagy beszélsz a tábor vezetőivel, megvernek téged és a gyerekeid is. Azzal fenyegetőznek, hogy ránk gyújtják a sátrunkat" - mesélte a lapnak egy svéd fogoly, Lisa Andersson. Andersson egy éves lánya egy hónapja vesztette életét a táborban. (via The Guardian)

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.