Még a páros aranyérem is képben volt az első forduló után, az végül nem lett meg, de a dél-afrikai vébén így is szenzációsan szerepelt a párosban Deák Ferenccel 4., a csapattal 2. Hipszki Róbert és a magyar csónakos pergetőválogatott. Hipszki egyébként a horgászsport Hajós Alfréd-szerű multitehetsége, hiszen pár éve még a klasszikus úszózásban volt utánpótlás világbajnok.

Ebben az esetben nemcsak azért különösen érdekes, hogy milyen körülmények között, milyen taktikával és csalikkal versenyeztek a magyarok, mert ez mégiscsak egy vébédöntő volt, hanem azért is, mert a helyszín Dél-Afrika, így túlnyomórészt a magyaroknak teljesen ismeretlen, egzotikus halfajokra kellett horgászniuk.

Kezdjük a szabályokkal és a feltételekkel, mert ezúttal ezek is érdekesek voltak.

Magát a versenyt az Olifantsriver nevű folyó duzzasztott tározóján tartották. Egy 17 kilométeres szakaszon belül bárhol lehetett horgászni, aminek a szélessége jellemzően 4-500 méter volt. Hipszki úgy jellemezte a vizet, hogy bizonyos pontokon óriási volt a halsűrűség, a legtöbb helyen viszont szinte üres volt a víz, vagyis igen sokat számított, ha valaki a szűk gyakorlóidő alatt megtalált egy-két izgalmas pontot.

Hét halfaj egyedi mérethatárt meghaladó példányai számítottak bele a versenybe.

Feketesügér - 30 centi fölött

Vörös tilápia -  20 centi

Kék tilápia - 25 centi

Afrikai harcsa - 50 centi

Makriel harcsa -  25 centi

Papermouth (domolykószerű hal) - 30 centi

Yellowfish (márnaszerű pontyféle hal) - 30 centi

A tilápiák éppen ívtak, ezért a remek külsejük ellenére ők eleve kiestek a versenyből.

A pontszámítás tudatosan kedvezett a nagyobb halak fogóinak: az érvényes zsákmányhalak farokúszóval együtt mért testhosszát négyzetre emelve jött ki a halankénti pontszám. Vagyis egy 30 centis hal 900 pontot ért, két darab 30 centis 1800-at, de egy 60 centis már 3600-at. 

A fordulónkénti helyezési számok összeadásával jött ki a végső helyezési szám. Egy válogatott két párosból állt.

Ez csónakos verseny volt, a járművek hatalmas, 150-300 lóerős motorokkal szerelt feketesügerező típusú horgászhajók voltak. Privát hajók, amiket nem a versenyzők, hanem a tulajdonosuk vezetett. 

A szabály az volt, hogy dobni akkor lehet, ha az ember leállította a benzines motort. (A csónakok elektromos motorral is fel voltak szerelve, járó elektromotor mellett szabadott dobni, de sleppelni nem.) A hajók között minimum 50 méteres távolságot kellett tartani. Ebből az következett, hogy a startjel után eszement versenyzés indult meg a jó helyek felé. 

Ezen az sem enyhített sokat, hogy a mezőnyt két bolyban engedték el 5 perces különbséggel. Jól jellemzi, hogy mennyire téphettek a vizen, hogy a maximális megengedett utazósebesség 70 kilométer per óra volt.

Az itthon ismert összes műcsalitípussal lehetett horgászni, de csak kidobva-behúzva, vagyis a trollingozás mellett a vertikális emelgetés sem volt szabályos. 

Innentől Hipszki Róbert remek beszámolója következik.

Megérkezés, a pálya szemrevételezése a partról 

Csütörtökön délután érkeztünk a resort-ba, ahol minden csapat megszállt és a rajt helyszíne is volt. 

Már a parton sétálgatva feltűnt, hogy rengeteg táplálékhal van bizonyos szakaszokon a partszélben (kis tilápiasügerek főleg). Egypontos fekete sügereket is láttunk a közelükben nagy tömegben, mint később kiderült, ez volt a legerősebb hely fekákra a pályán. Hogy miért? A resort sarkánál van egy kis pub, ahol egész éjjel világítanak a fények és megy a zenebona. Úgy gondoltuk, az éjszaka a fények miatt itt rengeteg a bogár amiből kerül a vízbe is – kaja a kishalaknak – a kishalak pedig a nagyhalaknak. Hazai tapasztalat is, hogy emberi műtárgyak közelében sok a hal, hasonló okokból.

Első edzésnap, vasárnap

A mi csapatunk a kiindulási ponttól balra, a másik jobbra indult, szabadon, felfedezni. A resortnál látotthoz hasonló helyek keresése, és a csalik, technikák megtalálása volt a cél, hogy tudjunk egyáltalán halat fogni első nap. Mi rögtön megnéztük az említett helyet a pubnál. 2 dobás, 2 feka – ok, ez erős és működik, rögtön pucoltunk is el onnét, nehogy más csapat felfigyeljen rá. A nap folyamán hatalmas területet néztünk végig a pályából, de egyszerűen nem találtunk ennek a közelébe érő helyet sem. Sok halat láttunk, fekát csak egy patakbefolyónál, más mérhető méretű halat nem fogtunk. 

A halkeresgélés közben általában a halradarra tudunk támaszkodni, de az atom menő hajók ellenére értelmes, használható szonár alig volt – nekünk egyik nap se, versenyen se... Később kiderült, hogy tényleg fontos lett volna.

A másik csapatunk egy patakbefolyó melletti sűrű növényes placcon talált afrikai harcsát, fogott is 70cm körülit – nagyon értékes a hossza miatt, de ezen kívül nekik is eredménytelen volt a nap, más mérhető halat nem találtak.

Második edzésnap, hétfő:

Mivel a tó bal oldala, leszámítva a resort sarkát, gyenge volt, nem foglalkoztunk vele. A másodkapitányunk ki tudott menni a 3. hajóval tréningezni, ő probálkozott a környéken más halak megfogásával, hogy a verseny „A” opciója mellé legyen alternatívánk a környéken. Forgott a tó közepén a papermouth nevű hal a felszínen, de foghatatlan volt bármivel, és méretre se volt jó, elengedte ő is pár óra után.

A tó jobb oldalára mentünk mindkét csapattal, a srácok továbbra is a harcsázást fejtegették, mi fekát kerestünk más helyeken. Egy sziklaszirtnél találtunk is, fogtunk is két nagyon szép, 40-50 centis fekát. Más halat is láttunk a környéken, így ez lett a „B” pálya.

Az edzés többi része abból állt, hogy végignéztünk egy rakás helyet a tavon, de egyik se adott fekát vagy bármi más halat értékelhető módon.

Vége tehát az edzésnek. Nagyon kis idő alatt kevés pozitív visszajelzést kaptunk, de erre kellett építeni. Nagyon kevés hal esett el minden csapatnál edzésen, nem számítottunk nagy fogásokra – minden hal számít!!!

Első forduló, kedd:

A másik magyar csapat indul az 1. bolyból, megegyeztünk, hogy ők kezdenek a „B” helyen, a sziklaszirten, ha ez nem működik nekik, mennek harcsázni, ami innen közel van nekik.

Mi indultunk a 2. bolyban. Valahogy oda kell állni az „A” helyre a resort mellett. Azért adták át nekünk az „A” helyet, mivel a csapatérdek ezt szolgálta – mi nem is harcsáztunk egy percet se edzésen, azzal csak ők tudnak menteni + az „A” helyben benne volt, hogy sokadik csónakként is rá lehet állni, nagyobb területet takar – a „B” sziklaszirt viszont egycsónakos hely, a második bolyból esélytelen volt ráállni.

Mi 2. hajóként álltunk rá meglepetésre az „A” helyre, és rajt-cél győzelmet arattunk róla úgy, hogy 5-6 csónak is odajött hozzánk ahogy odafért. 

A technika főleg drop-shot volt, fekára, parttól 50 méterre állva dobálva, keresve, hol járnak épp a fekák, amik vonultak körbe-körbe. Nagyon finom szerelék kellett, vékony, 0,05-0,06-os fonott, 18-as flourocarbon előke, kis csali - nekünk is a 10. gumi adta végül a legjobban, amit impróba végigpróbáltunk verseny közben... Durvább cucc ritkán adott halat. 30 fekát fogtunk, ebből 21 db volt 30cm fölötti. Elképesztő volt, hogy más csapatok nem jöttek rá erre a helyre, a technikára, csalikra. Mivel híre ment a fogásainknak, a fél mezőny végignézte a pecánkat az első fordulóban – tudtuk, hogy másnap ez nem lesz ilyen sétagalopp...

A srácok a „B” helyen sajnos nem tudtak halat fogni, így mentek harcsázni. 2 óra alatt kiszedtek egy 75 centis, nagyon értékes harcsát, és egy másik meglépett nekik. Olyan helyen voltak a tavon, ahol nem volt térerő – odakocsikázott a másodkapitány 3 óra peca környékén, akkor jött rólunk infó először. A harcsájuk nagyon jó, de megpróbáltuk őket behozni a mi helyünkhöz. Sajnos mire odafértek, már lelassult a peca, nem tudtak fekát tenni a harcsájuk mellé.

A harcsákat nagyon extrém módon tudták megfogni. A tó szintje emelkedett a napokban 20 centit, lapos partok növényei víz alá kerültek (konkrétan valami fű). Az ivadékok itt éltek kint vígan, és a harcsák kiúsztak őket zabálni a 20 centis vízbe a sűrű fűbe. Itt látták őket konkrétan a srácok ahogy zörögnek a fűben, kilógott a farkuk a vízből, Nagyon macerás és technikás pecával plasztik rák csalikat ejtegetve eléjük, nagyon nehezen kapásra bírták őket. A terepet figyelembe véve kifárasztani is baromi nehéz volt, 20 centis vízből nagy erős halakat... Nagyon high level pecát igényelt, és más csapat nem jött erre rá.

Ezzel mi 1. helyen, ők 10. helyen végeztek, ami csapat ezüstre volt elég.

Csapatban a csehek vertek meg minket, egyik csapatuk 10 fekát fogott valahol - nem tudjuk azóta se, hol - és az 5. helyen végeztek.

A másik csapatuk 21 makriel harcsát fogott, a mérlegelőlap alapján látszott, hogy 11óra 40 perckor kezdték. Látszott, hogy beletenyereltek egy helybe, miután végig nulláztak 4 órán keresztül. Ezzel 2. helyen végeztek.

Ez baromi fontos infó volt, mert látszott, hogy egy olyan technikát, helyet találtak, amivel versenyt lehet nyerni.

2 opciónk volt másnapra:

1. csinálni ugyanazt, mint ma, amivel a gond: a mi „A” helyünk szét lett horgászva, plusz boldog boldogtalan oda akar állni. Szívás lesz, kevés hal, tömegnyomor. A másik páros a harcsázással jól kijöhet a dologból, ha tudnak 1-nél többet is fogni.
2. rátapadni a csehekre, akik 100% hogy egy előző nap erős helyre mennek kezdésnek, számunkra ismeretlen pecával, ismeretlen halakra – az is ismeretlen, hogy 2. nap is jólesz-e a hely, szóval lutri...

Úgy döntöttünk, hogy mixeljük a kettőt, kezdünk a saját helyeinkkel, és majd megkeressük a cseheket, ha baj van.

Második forduló, szerda:

A verseny feléig mi csak 3 darab mérhető fekával álltunk az előző napi helyen, amire keserves tumultus és stresszes rajt után oda tudtunk állni. Más csapat még ennyit se fogott itt,  csapat állt csapat nyakán, nem tartva az 50 métert, de a versenybíró engedte sajnos. Egyértelmű volt, hogy mennünk kell, ha lehet.

A másik csapatról ismét csak később, 2,5 óra után kaptunk infót – rosszat. Nem evett a harcsa, nem fogtak még. Rögtön ment az infó, hogy keressék meg a cseheket, és szóljanak nekünk, ha fogják a halat. 5 perc után jött az infó, hogy 6 csapat áll már ott, szedik a makrielt, siessünk.

Odaértünk egy 20-25 perc alatt. Be tudtunk állni srácaink mellé. Mondták, mi a csali, mi a techika, amivel meg tudják fogni (akár mint itthon a kövesezés).

1 óránk volt, és eleredt az eső, ami elvágta ezt a pecát sajnos. Mi 20 makrielt fogtunk, a srácok 35 darabot. Ezzel a csehek megvertek, a románok, akik az egész 2. fordulót a csehekre építették, szintén, valamint a gyrsabban reagáló csapatok közül is többen.

A másik magyar csónak a 6., mi a 13. helyen zártunk a második nap, amivel meg tudtuk őrizni a csapatezüstöt. Egyéniben sajnos, nem sajnos, de a 4. és 5. helyen végeztünk. Majd legközelebb talán szerencsésebben alalkulnak a dolgok, lényeg, hogy Magyarország számára elhoztunk sok-sok év után egy dobogós helyezést, minden idők 2. legjobb pergető eredményét.