Elismerik, hogy volt a közelben mentőautó, miközben civilek élesztettek újra egy fiatalembert a Nyugati aluljáróban

Egészségügy
2019 február 22., 10:46
comments 182

Emberi mulasztás miatt érkezett későn a mentő a Nyugati-pályaudvarhoz - ismerte el az Országos Mentőszolgálat.

Kedden felháborodott poszt jelent meg egy Facebook-oldalon, miszerint Budapesten egy fiatal, húsz év körüli fiú újraélesztéséhez fél óra alatt ért ki a mentő a Nyugati téri aluljáróba, amely gyalog körülbelül három és fél percre van a Markó utcai Központi Mentőállomástól. Csütörtökön a 444 egészségügyi blogjában dr. Kunetz Zsombor mentősök beszámolói alapján rekonstruálta az eseményeket. 

Ezek szerint a mentésirányítás a budai János kórházból indított el egy mentőt az első bejelentés után a csúcsforgalomban. Ráadásul egy olyan autót, amely nem képes emelt szintű újraélesztésre. Közben egy erre tökéletesen alkalmas mentőtiszti autó épp befutott a Markó utcai Központi Mentőállomásra, amely pont a vészhelyzet mellett volt. A mentésirányítás viszont nem riasztotta őket, sőt engedélyezte nekik a régóta halogatott ebédidőt este negyed hatkor. Közben az aluljáróban a beteg életéért küzdő civilek már többször reklamálták a mentő érkezését, jelezték a beteg állapotának jelentős romlását. 

A Markó utcából csak azután indult el a mentő, hogy az aggódó civilek személyesen bementek a mentőállomásra.

Újonnan beszerzett mentőautók a Markó utcai országos mentőközpont előtt, 2017-ben
photo_camera Újonnan beszerzett mentőautók a Markó utcai országos mentőközpont előtt, 2017-ben Illusztráció: kormany.hu

Kunetz szerint a kompetens mentésirányításnak már az első bejelentésnél végig kellett volna gondolnia, hogy ha görcsrohamot jeleznek, az nem csak epilepszia lehet, hanem akár keringésleállás jele is. Valószínűleg az irányítás epilepsziás betegként kezelhette a bejelentést, ezért nem küldte azonnal a 17 óra és 17 óra 15 perc között arrafelé úton levő mentőtiszti kocsit.

Orvos szerzőnk feltette a kérdéseket:

  • Ki a felelős azért, hogy a mentésirányítás szakmai színvonala ennyire alacsony?
  • Hogyan van az, hogy a mentésirányító, aki engedélyezi az ebédidőt, az nem tudja, hogy van bent az újraélesztés helyszínétől 3 percnyire emelt szintű mentőegység?
  • Miféle minőségbiztosítási rendszer működik a mentőszolgálatnál, amely nem képes kiszűrni, vagy csökkenteni az ilyen jellegű hibákat?

Ezekre a kérdésekre nem feltétlenül adott választ, de külön sajtótájékoztatón reagált az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs vezetője pénteken.

Az első vizsgálatok alapján emberi mulasztás miatt érkezett későn az ellátás ahhoz a fiatalemberhez, aki a Nyugati-pályaudvarnál lett rosszul kedden - mondta Győrfi Pál. Elmondása szerint, miután bejelentés érkezett a mentőszolgálathoz, újabb hívást kaptak, miszerint a férfi állapota javult. Ezután ismét bejelentést kaptak a mentők arról, hogy az érintett újra rosszul van. A mentőszolgálat ezután elsősegélynyújtókat irányított a beteghez, hogy megkezdjék az újraélesztést a mentő kiérkezéséig, majd a mentő a beteget a szükséges beavatkozások után kritikus állapotban vitte kórházba - tette hozzá Győrfi Pál.

Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója már kedden minden részletre kiterjedő vizsgálatot rendelt el. 

Az első vizsgálat szerint a riasztás pillanatában volt olyan szabad mentőautó, amely a beteget gyorsabban elérhette volna, mint a helyszínre irányított egység, mégsem riasztották. 

A hanganyagok és a számítógépes adatok elemzése alapján a mentésirányító és a mentésvezető hibázott, ezért őket a belső vizsgálat lezárulásáig az OMSZ főigazgatója felmentette a munkavégzés alól. 

A szóvivő ígérete szerint az OMSZ megteszi a szükséges lépéseket, hogy hasonló mentésirányítói hiba ne fordulhasson elő. Azt viszont nem közölte, hogy kedd óta változott-e a fiatalember állapota, kérdezni pedig nem lehetett - írja az MTI.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.