Döbbenet: az állami fenntartó hirtelen bejelentette, hogy minden kórházban megoldják a beteg gyermekek szüleinek elhelyezését

Egészségügy
2019 március 02., 16:02
comments 126

Szombat délután közleményben jelentette be az  Állami Egészségügyi Ellátó Központ, hogy

soron kívül, az első negyedév végén elindul az általuk fenntartott kórházakban a szülők elhelyezésére szolgáló ágyak beszerzése. 

Hozzáteszik: "a kórházak közül legtöbben már korábban megteremtették a beteg gyermekek közeli hozzátartozóinak a megfelelő elhelyezését, míg van néhány intézmény, amely nem teljesítette az ezzel kapcsolatos elvárásokat. 

Fenntartóként mindent megteszünk azért, hogy a hozzátartozó megfelelő elhelyezésével is segítsük a beteg gyermekek gyógyulását."

A váratlan bejelentés csak annak köszönhető, hogy a héten kiderült: hiába adományozott húsz ágyat a budapesti Heim Pál kórháznak Orosvári Zsolt, az "Ágyat az anyukáknak" nevű jótékonysági akció kitalálója, a szülők azóta is a földön kénytelenek éjszakázni gyermekeik mellett. Az intézmény megkeresésünkre azzal indokolta döntését, hogy 

“ezek az ágyak méretük miatt nem férnek el és akadályozzák a beteg gyermekek megközelítését és ellátását, szerkezetük miatt sérülés és botlást veszélyt jelenthetnek az ellátó személyzet és gyermekek számára, emellett nehezítik a kórtermek takarítását.”

Az ágyak használatáért petíciót indítottak, amit már több mint négyezren írtak alá. Ebben azt kérik a Heim Pál vezetésétől, hogy 

"éjszakánként tegyék lehetővé a pihenéshez szükséges, emberhez méltó körülményeket az anyukáknak INGYEN és ÁGYON!"

Több cikket közöltünk arról, hogy egy civil apa, Orosvári Zsolt, illetve a vele szövetkező Anyák az anyákért alapítvány pár hónap alatt, közösségi gyűjtésből félig megoldotta a magyar egészségügy egyik szégyenét, miszerint a kisgyerekes szülőknek a legtöbb kórházban a földön vagy összetolt székeken kell aludniuk a kórházban fekvő gyerekük mellett. Orosvári azt találta ki, hogy összecsukható kempingágyakra fog pénzt gyűjteni, majd ezeket szétosztja a rászoruló kórházak között. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.