Hiperrealisztikus babákat gondozó nők, szótlan, de nagyon is életszerű felnőtt babákkal élő férfiak és nők, akikben az a közös, hogy akkora űr van az életükben, amit egyszerűen muszáj valahogy kitölteniük. A Fondazione Prada nemrég megnyitott milánói kiállításán két amerikai fotós kollekcióit mutatták be, melyeket a szeretet hiánya és a pótlékok kötnek össze.

A Surrogati. Un amore ideale névre keresztelt kiállításról azt mondják, provokatív, tabudöntögető, de valójában inkább elég megható és szomorú. A kiállítótéren Jamie Diamond és Elena Dorfman 42 alkotása látható, a művészek fotóiban közös, hogy előítéletek nélkül, szeretettel és a megértés vágyával közelítik meg a témát és képeik alanyait. Diamond a szilikonbabákat gyerekpótlékként szerető rebornerekkel töltött hosszú időt dokumentálta, Dorfman pedig a szeretethiányukat hiperrealisztikus, erotikus célra készült felnőtt babákkal pótló emberek világát mutatja be.

Jamie Diamond akkor találkozott először a valódi csecsemőkhöz ijesztő módon hasonlító babákkal és az ehhez kapcsolódó közösséggel, amikor az I promise to Be a Good Mother (Megígérem, hogy jó anya leszek; 2007-2012) című projektjét készítette. Az elnevezés egy gyerekkori ígéretre utal, amit saját magának tett. Ezek főleg önportrék, kezében szilikonbabát tart, és fekete parókát visel, amivel saját anyja hajviseletét idézte meg. Ezekhez a képekhez keresett hiperrealisztikus babákat, így talált rá az úgynevezett Rebornerekre, amiből két, az előzőnél jóval nagyobb szabású projekt született, a Forever Mothers, majd a Nine Months of Reborning.

A rebornerek egy sajátos szubkultúrát alkotnak, tagjai a hiperrealisztikus babák készítésével és gondozásával igyekszenek enyhíteni fájdalmukon, gyászukon, hiányérzetükön, melyet egy elvesztett magzat, egy elhunyt gyerek vagy a kiürült családi fészek okoz. A babák készítői is általában azok közül kerülnek ki, akik korábban saját maguknak vásároltak egyet. Ezek a nők egy laza közösséget alkotnak, és együtt könnyebben túl tudják tenni magukat azon is, hogy gyakran megbélyegzik, ijesztőnek, visszatetszőnek tartják őket. 

Diamondot azonnal megfogta a téma. „Arra jutottam, csak úgy tudom valóban megérteni ezt a közösséget és ezt a művészeti formát, ha magam is Rebornerré válok. Egy régi, sérült hiperrealisztikus baba megszerezhető már 350 dollárért, a csúcsmodellekért azonban akár 10 ezer dollárt is elkérnek. A fotós egy ilyen olcsó darabbal kezdte, végül ő maga is belevágott a babakészítésbe, alkotásait pedig „örökbefogadásra” ajánlotta fel kis Ebay-butikjában. Diamond azt mondta, a babák készítése közben mindig tudta, hogy mikor lettek kész, mindig volt egy pillanat, amikor már annyira életszerűek lettek, hogy érezte, most kell megállnia.

A fotóművész célja nem az volt, hogy kigúnyolja alanyait, vagy csodabogarakként mutogassa őket, az fogta meg inkább, hogy mennyi szomorúság, emberi szenvedés van ebben a szürreális világban. 

Elena Dorfman is babázó felnőttek életébe nézett bele, amikor a kétezres évek elején a Still Loverst készítette, de az ő alanyainak nem gyerekre, hanem egy társra vagy szexuális partnerre volt szüksége. Bár főleg férfiakat fotózott, érdekes módon egy nő vezette be ebbe a világba, akinek a férje és a fia is valami kapcsolatfélében volt a babával. 

A két fotóművész alkotásaiban nemcsak a babák jelentik a közös pontot, hanem az is, hogy empátiával közelítenek alanyaik felé. A kiállítás kurátora, Melissa Harris azt mondta, hogy azok közül, akikkel ő beszélt, senki sem gondolta, hogy a baba, amihez érzelmi kapcsolat fűzi, valódi lenne. Szerinte a fotókon látható nők és férfiak mindegyike pontosan tudja, mi a helyzet, csak nem érdekli őket. Harris azt reméli, hogy a kiállítás látogatói kicsit közelebb érzik majd magukat ezekhez az emberekhez. „Tudom, hogy prekoncepciókkal érkeznek, amikor ide jönnek. Csak azt szeretném, ha az emberek megértenék, hogy egy kicsit mind furák és különbözőek vagyunk, és mindannyiunknak megvan a maga fantáziavilága. Hagyjuk, hogy mindenki önmaga lehessen, és értékeljük őket, mert boldognak tűnnek és olyan döntést hoztak, amitől jobb lett az életük, és nem bántottak vele senkit.”