Ezeket a problémákat nem oldja meg egy doboz bonbon
Pénteken 162 éve, 1857. március 8-án lépett sztrájkba 40 ezer New York-i munkásnő az egyenlő bérért és a munkaidő-csökkentésért. Egyes források szerint emiatt tartjuk ma is március 8-án a nőnapot, amelynek ma már nem annyira nőmozgalmi, inkább egyszálvirágos-táblacsokis jellege van. Pedig a nők egy sor területen ma is jelentős hátrányokkal küzdenek. Kevesebbet keresnek, kevésbé jutnak vezetői pozíciókba, őket terheli a házimunka nagy része, és alig kapnak segítséget, ha bántalmazzák őket. Szurovecz Illés cikke az Abcúgon.
A nemek közti egyenlőtlenségek talán a munka világában a leglátványosabbak, hiszen a számok világosan megmutatják, mekkora kereseti hátrányban vannak a nők az azonos beosztású férfiakhoz képest.
Ebből az ábrából kiderül, 2014-ben mekkora volt a férfiak és a nők átlagos órabére különböző foglalkozásokban. (Az adatok az Eurostattól vannak, az ábra pedig a KSH-tól. Itt talál még hasonlókat).
Egy átlagos magyar férfi vezető például majdnem 12 eurót kapott, míg egy női alig nyolcat óránként. Ennél kisebb, de látványos a különbség az összes többi foglalkozáscsoportban, legyen szó technikusokról, szolgáltatási tevékenységről vagy képzettséget nem igénylő munkákról. A férfiak Európa-szerte mindenhol előnyben vannak, de nem mindegy, mekkorák az eltérések. Horvátországban például érdekes módon nagyon kicsi a különbség a férfi és a női vezetők fizetése között, hasonlót még a társadalmi egyenlőségéről híres Skandináviában sem látni.
A magyar nők keresete lassan húsz éve változatlan távolságra van a férfiakétól. A következő ábrán a felső, 100 százaléknál húzódó vonal mutatja a férfiak keresetét. A nőknél érdemes a kontrollált vonalat nézni: ez azonos munkaerőpiaci tapasztalat, iskolázottság és szektor esetén mutatja a különbséget.
A nők kereseti hátránya az egész pályájukat végigkíséri, nincs olyan életkori szakasz, amelyben fizetésük meghaladná a férfiakét. Az olló a gyerekvállalás idején nyílik szét igazán, onnantól kezdve behozhatatlan a nők hátránya. Erről nemrég részletesen írtunk a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézete (MTA KTI) által kiadott Munkaerőpiaci Tükör 2017 alapján.
A politikusok és a szakértők egy része ezért úgy véli, hogy a nőket elsősorban a karrier és a család összeegyeztetésében kell támogatni. Ennek érdekében olyan család- és foglalkoztatáspolitikai eszközökhöz nyúlnak, amelyek segítik a nők szülés utáni visszatérését a munkaerőpiacra. A magyar kormány is éppen emiatt vezette be a gyed extrát, jelentettek be nagyszabású bölcsődei férőhelybővítést, és a Pénzügyminisztérium is ezért lengette be a kismamaösztöndíjat. Jó esetben ezek az intézkedések megkönnyítenék a kisgyerekes anyák elhelyezkedését, ami egyelőre kemény diónak látszik: az elmúlt években erősen emelkedett a magyar nők foglalkoztatási aránya, a kisgyerekeseknél viszont évtizedek óta változatlan a helyzet.
Elvileg a kisgyerekes anyák munkavállalását segítené egy most futó, 14 milliárdos uniós projekt is, amelynek keretében országszerte 71 Család- és karrierpontot nyitottak. Az erről szóló cikkünkben bemutattuk, hogy néhol Csernus doktorral, Pál Feri atyával, önismereti tréningekkel és tanácsadással próbálkoznak, és papíron az is jól teljesíthet, aki egyáltalán nem veszi komolyan a programot.
A tavaly megjelent, Nőügyek 2018 című kötet eredményei alapján viszont úgy tűnik, a magyar nők sokkal elemibb problémákkal küzdenek, mint a család és a karrier összeegyeztetése. Ahogy a kötet egyik szerzője, Kováts Eszter mondta a 444-nek, “nem úgy tevődik fel a kérdés, hogy jaj, a gyerekek és az anyám gondozása visszafog a munkaerőpiaci kiteljesedésben, hanem éppen ellenkezőleg. A munka az, ami erodálja a kapcsolatainkat, és szétfeszíti a családokat is”.
A munka-magánélet feszültséget leginkább a diplomások érzik a bőrükön, a többieket a munkanélküliség és a megélhetési nehézségek zavarják igazán.
A fókuszcsoportos beszélgetésekre és kérdőívekre építő kutatás szerint a nők jellemzően kizsákmányolásként, kiszipolyozásként írják le a munka világában szerzett tapasztalataikat. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a nők nem tekintik speciálisan “nőinek” az őket sújtó problémákat, legfeljebb értelmiségi megközelítésben beszélnek férfi-női dominanciaharcról.
A kormányok gyakran azzal próbálják segíteni a nők elhelyezkedését, hogy bővítik a rugalmas foglalkoztatást, például ösztönzik a részmunkaidős állások létrehozását. Erről Magyarországon is egyre több szó esik, szorgalmazta a Magyar Nemzeti Bank versenyképességi programja is. A részmunkaidős foglalkoztatásnak azonban sok hátránya is van: sokszor csak rövid távra lehet tervezni velük, kevesebbet lehet keresni, és adott esetben a főnöknek is kiszolgáltatottabb az ember. A Nőügyek 2018 kutatásból is kiderült, hogy a nők különösen nagy problémának tartják az alacsony részmunkaidős fizetéseket.
A részmunkaidős állásokban dolgozó, jellemzően jól képzett magyar nők egy másik kutatás szerint rengeteget túlóráznak, nincs esélyük vezetői pozícióba jutni, legfeljebb annyit nyernek vele, hogy időnként el tudnak szaladni a gyerekért az óvodába.
A változáshoz szemléletbeli változásra is szükség lenne: ebben a cikkben három nőt mutattunk be, akik a terhességük elején széles mosolyokat és gratulációkat kaptak, aztán hirtelen mégsem volt hová visszamenniük dolgozni. Nem beszélve arról, hogy ha egy gyerekes nő próbál munkát találni, az interjúkon előszeretettel faggatják a családi életéről.
A nőkből nehezen lesznek vezetők
A nők általában nehezebben kerülnek főnöki pozícióba: 2017-ben csak az EU-ban dolgozó vezetők 34 százaléka volt nő. Magyarország 39 százalékkal az élmezőnybe tartozik, nem sokkal lemaradva Lettországtól, Lengyelországtól és Szlovéniától. Ilyen szempontból Nyugat-Európában sokkal nagyobbak az egyenlőtlenségek.
Ha viszont jobban a magyar adatok mögé nézünk, már nem minden esetben ilyen biztató a kép. Az MTA KTI számai alapján még mindig nagyon kevés női önkormányzati vezetőt választanak, ahogy a vállalati szférában dolgozó felsővezető nők aránya is 20 százalék körül stagnál. Az arányokat inkább a kinevezett (és nem választott) önkormányzati vezetők és a költségvetési szervek női felsővezetői húzzák fel. A nők aránya az országgyűlései képviselők között 1990 óta nagyjából 10 százalék, és a mostani kormányban is csak egyetlen nőt találni.
Ki se látszanak a fizetetlen, vagy alig fizetett munkából
A Nőügyek 2018 kutatásból az is kiderült, hogy az idős hozzátartozók gondozása, ápolása az egyik legkomolyabb kihívás, amivel a nőknek életük során meg kell küzdeniük. Ez főleg az úgynevezett szendvicsgenerációt, vagyis a 40 és 60 év közöttieket érinti, akiknek egyszerre kell gondoskodniuk gyerekeikről és idős szüleikről, rokonaikról.
Ez a gondoskodó munka általában a nőkre hárul, a férfiak alig veszik ki belőle a részüket, miközben az állam egyre inkább csak a nagybeteg idősek ellátásába száll be, akikkel így is alig tud mit kezdeni. Ebben a cikkben konkrét példákon keresztül mutattuk be, hogyan érinti a nőket ez a probléma. A gondoskodási válság áldozatainak tekinthetők azok a 40-es, 50-es éveiben járó anyák is, akik súlyos fogyatékossággal élő gyereküket ápolják. A kormány az ő esetükben nemrég 100 ezer forintra emelte az ápolási díjat (az időseket ápolók továbbra is 50 ezret kapnak), de sokan attól tartanak, az autista gyerekeket nevelők kimaradhatnak ebből.
A nők többsége akkor is egy rakás fizetetlen munkát végez, ha nincs súlyosan beteg gyereke vagy idős rokona, akit ápolni kellene. Egy 2017-es KSH-kötetből is kiderül, hogy a háztartási munka és a bevásárlás még mindig elsősorban a nőkre hárul, igaz, 2000-hez képest 2010-ben már többet vállaltak magukra a férfiak. A gyermekgondozásban ugyanakkor nem látszik ilyen változás. Azt is kiszámolták, hogy ha a magyar háztartások az ilyen típusú munkákat másoktól vásárolnák meg, 37 százalékkal többet kellene költeniük, mint most.
Az Eurostat 2016-os számai szerint a svéd, a szlovén és a portugál férfiak és nők közel azonos arányban gondoskodnak mindennap a gyerekükről, és/vagy vesznek részt azok iskoláztatásában. A magyar nőknél ez az arány 93, a férfiaknál pedig 70 százalék. Ilyen szempontból Romániában, Máltán és Görögországban a legnagyobb az egyenlőtlenség.
Ahogy ezen az ábrán látszik, a főzéssel és házimunkával töltött időben még nagyobbak a különbségek. 2016-ban a nők 79 százaléka napi szinten főzött és/vagy végzett házimunkát az EU-ban, míg a férfiaknál ez az arány csak 34 százalék volt.
Egyes kutatásokban külön foglalkoznak az érzelmi házimunkával is, amit a kapcsolatok ápolásával, figyelemmel kísérésével, a családi élet és a mindennapok szervezésével, a magunk és párunk érzelmi életének ápolásával töltünk – azaz jellemzően a nők töltenek. Erről ebben a cikkben olvashat bővebben.
Ha bántják, oldja meg
A nők nemcsak a gazdaságban, a (fizetetlen) munka világában szenvednek hátrányt, hanem sokszor odahaza, a párkapcsolatukban is. Korábban több cikkünkben is részletesen bemutattuk, mennyire nem tud mit kezdeni a magyar igazságszolgáltatás a bántalmazott nők problémájával.
A párkapcsolati erőszak annyira gyakori jelenség, hogy 2013 óta külön törvénypont vonatkozik rá, a hatóságok sokszor mégis megpróbálják lebeszélni az áldozatokat a feljelentésről, a nyomozások hónapokon keresztül tartanak, a hivatali ügyintézés pedig körülményes. Ebben a cikkben megismerheti például Emma történetét, akit a volt férje késsel fenyegetett, a kiérkező rendőrök mégis csak annyit tudtak mondani, hogy “rendezzék le a problémát egymás között”. Később aztán a bíróságon próbált távoltartási végzést szerezni, de hiába, mondván, hogy a válás során már rendezték az ügyeiket.
Abban a kevés bántalmazásos ügyben, amelyek egyáltalán eljutnak a bíróságra, a nők sokszor azzal szembesülnek, hogy a bírók teljesen érzéketlenek a problémáikra. Az ilyen esetekről szóló cikkünkben idéztük a bírót, aki a bántalmazott nő kérdésére, hogy “tudja-e milyen érzés, amikor úgy verik, hogy bepisil”, azt mondta: “A maga hibája, minek szült egy ilyen kapcsolatba négy gyereket?”
Nők ezreit sújtja a szexuális kizsákmányolás és a kényszerprostitúció is. Az áldozatok általában kiszolgáltatott helyzetben levő fiatal lányok, akiket sokszor megtévesztéssel húznak be a gyenge pontjaikat ismerő futtatók. Kiszabadulni nehéz, de akinek sikerül, az védett házban húzhatja meg magát. Ha ide kattint, öt, ilyen helyzetben levő nő történetét olvashatja el.
Van, amikor különösen nehéz
Bizonyos nehézségek, amelyek előfordulhatnak férfiaknál és nőknél is, a nők számára különösen nagy problémákat okoznak. Ilyen az alkohol és kábítószerfüggőség is, amely Európa-szerte egyre több nőt érint. Ahogy ebben a cikkben bemutattuk, a társadalom hajlamosabb elítélni egy alkoholista vagy kábítószerfüggő nőt, mint egy férfit, pedig sokszor valamilyen trauma, akár szexuális erőszak húzódik a háttérben. A szégyen miatt sok nő titokban iszik, vagy a kevésbé látványos gyógyszerhaszálatba menekül.
“Belekerülnek egy spirálba; történik velük egy trauma, amit nem tudnak feldolgozni, nem is kapnak segítséget ehhez, ezért aztán, hogy elnyomják magukban ennek tüneteit, öngyógyításként elkezdenek valamilyen szert használni. Ettől rosszul érzik magukat, szégyent élnek meg, illetve nyomasztja őket az a társadalmi elvárás is, hogy a nőknek nem illik. Közben a szerhasználat miatt újabb traumatizáló helyzetekbe sodródnak – baleset, nem akart szexuális viszonyok – és az csak tovább pörgeti magát” – mondta korábbi cikkünkben Kaló Zsuzsa, az ELTE Pszichológiai Tanácsadás Tanszék adjunktusa, a hátrányos helyzetű emberek társadalmi integrációjával foglalkozó AKUT Alapítvány elnöke.
Szerinte azonban a magyar ellátórendszer nincs igazán felkészülve a női függők ellátására, akiket duplán terhelnek a társadalmi elvárások. A nőkről a társadalomban “azt gondolják, hogy ők erősebbek, könnyebben kirángatják magukat a bajból, mint a férfiak. Egyszerre kell tehát megküzdeniük azzal, hogy a társadalom elítéli őket, ha isznak vagy drogoznak, de közben azt várják el tőlük, hogy maguk oldják meg problémáikat”.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.