Lassít a tavasz: hűvös, szeles idővel indul a hét

időjárás
2019 március 10., 18:06
comments 94

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint az igazi napos, kicsattanó tavaszra még várni kell legalább egy hetet, mert az elkövetkező napokban valamelyest újra lehűl a levegő, és csapadékra is számítani kell. A jelentést az MTI szemlézte.

Ezalapján hétfőn javarészt napos idő lesz, leszámítva a délnyugati országrészt, ahol összesűrűsödnek a felhők, viszont majdnem mindenhol nagy délnyugati széllökésekre kell számítani - ezek akár 95 km/h-s erősségűek is lehetnek. Elszórtan az ország nagyrészében esik majd az eső, a magasabb helyeken havas eső is eshet.  

A szél veszélye miatt hétfőre másodfokú figyelmeztetést adtak ki Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyére. Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

A legalacsonyabb hőmérséklet hétfőn általában 3-10 fok között alakul, a legmagasabb hőmérséklet 8-13 fok között alakul.

Kedden számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb egy-egy futó zápor alakulhat ki, illetve hajnalban a Dunántúlon futó hózápor sem kizárt, de nem melegszik számottevően a levegő: éjszaka mínusz 3 is lehet, nappal pedig 11 fok fölé sehol nem melegszik a levegő. 

Szerdán eleinte a Tiszántúlon néhány órára még kisüthet a nap. Szórványosan várható eső, zápor - és talán egy kicsivel még hűvösebb lesz mint a hét elején. A szél megélénkül, helyenként megerősödik. A leghidegebb órákban mínusz 1 és plusz 5, napközben plusz 4 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön délen, délkeleten több helyen, másutt csak elszórtan eshet az eső, illetve a zápor. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Dunántúlon megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet mínusz 3 és plusz 3, a maximumhőmérséklet 6 és 11 fok között alakul.

Pénteken, március 15-én szórványosan várható eső, zápor. Időnként megerősödhet a szél is. A leghidegebb órákban mínusz 3 és plusz 2, napközben plusz 6-13 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton és vasárnap elszórtan eső, zápor előfordulhat, de vasárnap több órára kisüt majd a nap. A szél többfelé megerősödik, vasárnap helyenként viharossá fokozódik. A minimumhőmérséklet szombaton 2 és 7, vasárnap 3 és 8 fok között valószínű. A nappali maximumok szombaton 10 és 18, vasárnap 13 és 18 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.