Henry Ford nevét mindenki ismeri: ő volt az, aki kerekekre rakta Amerikát, aki elsőként bevezetett az autóiparban a tömeggyártást, így olcsón tudta kínálni a mobilitást mindenkinek. Ő mondta, amikor kérdezték tőle, hogy melyik a legjobb autó: a legjobb autó az új autó. Van azonban még egy fazon a Ford történetében, akinek a nevét senki nem ismeri, pedig szintén nem semmi, amit kitalált: megszabadította az autóvásárlókat egy egész csomó nyűgtől, ami az autó tulajdonlásához kapcsolódik. És ő találta ki, hogyan lehet a cég ügyfeleinek folyamatosan új autója.

Eustace Wolfington, egy Isten háta mögötti Ford-szalon vezetője felismerte, hogy a népek két dolgot gyűlölnek úgy istenigazában az autózással kapcsolatban. Az egyik a kiszámíthatatlan karbantartási és üzemeltetési költség - hiszen nem autószerelők ők, hogy előre tudják, mikor mire kell költeni. A másik pedig a majdani autócsere összes macerája - hiszen nem autókereskedők ők, hogy profin el tudják adni a levetett autójukat, amikor megint át akarnak ülni egy újba.

Wolfingtonnak röpke tizenöt évébe telt, amíg a Ford hálózatán belül sikerült átvernie, elfogadtatnia új autóértékesítési szemléletét. Miszerint: ne autót adjunk el az újautó-vásárlóknak, hanem adjuk el nekik a garanciális autóval való gondtalan jövés-menés összes örömét, és vegyük át tőlük az autócsere, az autókarbantartás összes nyűgjét, egy jól kiszámítható, előre tervezhető díjért cserébe.

Angliában jelenleg az új Fordok több mint 80%-át ezzel a megoldással "adják el" a magánszemélyek körében. Ezt az üzleti modellt Ford Opciónak hívják a hazai Ford-hálózatban (a hivatalos pénzügyi zsargonban ez a zárt végű pénzügyi lízing nevet viseli). A dolog lényege, hogy az egyszeri ember beballag egy Ford-szalonba az általa kiszemelt új modellért, a kocsi vételárának 20-30%-ával a zsebében vagy a bankszámláján. A kereskedő leülteti, megkínálja kávéval, majd együtt megbeszélik, hogy a vevő mennyit fog majd fizetni havonta, 37-49 hónapon keresztül, attól függően, hogy mennyi lesz várhatóan az autója majdani maradványértéke. Ez főleg attól függ, hogy mennyi lesz az autó havi várható futásteljesítménye.

Ha a vevő alul- vagy túlbecsüli a vásárláskor, pontosabban "vásárláskor", hogy mennyit megy majd a kocsival, akkor sincs gáz. Ha kevésbé használja le a kocsit, mint tervezte, a megbeszélt időszak végén többet , ha jobban meghajtja az autót, kevesebbet ér majd a kifutott használt autó. És ettől függően kalkulálják majd ki a végső értéket (félreértés ne essék: ezt a pénzt az ügyfél kapja majd a Fordtól a visszaadott használt autójáért), ami alighanem így is elég lesz majd ahhoz, hogy Ford-ügyfél ne legyen többé más márka ügyfele, hanem az újrakalkulált havi mobilitási költség (lízingdíj) további fizetésével átüljön egy új Fordba.

Hiszen a Ford számára ez a rendszer lényege: ha egyszer sikeresen megfogták az ügyfelet, többé ki nem eresztik a kezükből! Hanem mindig újabb, korszerűbb, biztonságosabb, divatosabb autóba ültetik, amiben egy az állandó: a Ford-embléma a kocsi orrán és a kormány közepén. Hisz ez a dolog lényege, a Ford számára.

Ebből is látszik, milyen csúf, sunyi kapitalista cég ez a Ford: még a használtautó-eladás nyűgjét, az autó anyagi fenntartási tervezésének terhét is képes levenni ügyfelei válláról, csak, hogy magához kösse őket örökre. Hát nem felháborító?

Ha bővebben érdekel a Ford Opció, ezen az oldalon találsz róla további részleteket!