Kiderült, miért nem találni 195 millió évnél idősebb dinoszaurusz tojást

TUDOMÁNY
2019 március 14., 12:02
comments 190

A Magyar Tudományos Akadémia csütörtökön számolt be róla, hogy egy nemzetközi kutatókból álló csapat – amelynek magyar résztvevője is volt, Prondvai Edina személyében – részletes vizsgálatoknak vetette alá a legősibb tojáshéjak szerkezetét, és most egy tanulmányban számoltak be az eredményekről.

Ez azért érdekes, mert a tojásrakó gerincesek 315 millió éves evolúciójának egyik legnagyobb rejtélye a tojásmaradványok teljes hiánya az első 120 millió évben.

A földtörténet legidősebb ismert tojásai és héjtöredékeik mindössze 195 millió évvel ezelőttről ismertek. De miért nincsenek maradványok régebbről?

photo_camera Ilyen a megkövesedett dinoszaurusz tojás Fotó: STR/AFP

A kutatók ezeket a legrégebbi tojásokat kezdték vizsgálni, és különféle kémiai, ásványtani és modern vizualizációs technikák segítségével a kutatók kimutatták, hogy

a tojások nagy mérete ellenére a meszes tojáshéj meglepően vékony volt.

Sőt, arányaiban annyira vékony, mint a mai, lágy héjú tojásokat rakó hüllők, például a tengeri teknősök és gyíkok tojáshéja, illetve a kihalt repülő hüllőké, melyek szintén lágy héjú tojást raktak.

A tudósok szerint ezek a korai Sauropodomorpha dinoszauruszok - amelyektől a tojások származnak - a fészkeiket betemették, így akadályozva meg a vékony héjú tojások kiszáradását.

A kutatók szerint a tojásrakó szárazföldi gerincesek evolúciójuk első 120 millió évében nagy valószínűséggel kizárólag lágy héjú tojásokat raktak, így tehát a legkorábban megjelenő dinoszauruszok is.

Ez megmagyarázza a fosszilis tojások hiányát is az ezt megelőző földtörténeti időszakból, hiszen a lágy héjú tojások csak kivételes körülmények közt őrződnek meg évmilliókon át. A szilárd tojáshéj megjelenése és elterjedése a középső-késő jura időszakban történt, robbanásszerűen, egymástól függetlenül, párhuzamosan több törzsfejlődési ágon is. Például különféle krokodiloknál, egyes gyíkoknál, teknősöknél és a dinoszauruszoknál, beleértve a madarakat is.

A belga, magyar, kanadai, kínai és német kutatók részvételével készült tanulmányt a Nature folyóiratcsaládhoz tartozó Scientific Reports közölte.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.