Megbukott a kormány Haitin

Tbg
külföld
2019 március 19., 06:30
comments 29

A haiti parlament nagy többséggel menesztette hivatalából hétfőn Henry Ceant miniszterelnököt (a képen balra), akinek kormánya képtelennek bizonyult megfékezni az inflációt, megoldást találni a rendszeres áramkimaradásokra és lecsitítani a karibi országot megbénító gyakori ellenzéki tüntetéseket.

Ceant és kabinetje átmenetileg, korlátozott jogkörökkel hivatalban marad.

A miniszterelnököt tavaly júliusban iktatták be hivatalába, miután elődjét eltávolították a Venezuelától kedvezményes áron kapott olajszállítmányok hűtlen kezelése miatt.

Haitin február első felében újultak ki a tavaly nyár óta tartó súlyos zavargások, amelyekben számos tüntető vesztette életét. A helybéliek az életkörülmények romlása miatt tiltakoznak, Jovenel Moise elnököt (a képen jobbra) teszik felelőssé az ország helyzetéért és a lemondását követelik.

A Haiti a világ egyik legszegényebb országa, és a 2010-es, több mint 200 ezer ember életét kioltó földrengésből a mai napig nem tudott kilábalni, miközben politikai válság, rossz biztonsági helyzet és éhínség sújtja. (MTI/AFP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.