A Seychelle-szigetek egyik aprócska szigete, a Kuzin-sziget ugyan csak harmadakkora, mint a Margit-sziget, de elhelyezkedése és adottságai miatt rendkívül érdekes terepe a tudományos megfigyeléseknek. Az Indiai-óceánból kiemelkedő vulkáni szikla több tucat különleges állatfaj, köztük az aldabrai óriásteknős:

és a seychelle-szigeteki gyümölcsgalamb:

otthona is. De most nem ezekről a a különleges, feltűnő és szép állatokról lesz szó, hanem a szigetek talán legkevésbé feltűnő lakóiról, a seychelle-szigeteki poszátákról:

A sziget méreteire jellemző, hogy még ebből az apró verébalakúból is csupán 350 egyed él a szigeten. De még ez is sok, a sziget valójában csak 100 tenyészpárt tud eltartani. És mert a poszáták rendkívül territoriálisak, meg is védik a területüket. Így a tenyészpárokon túli 150 madár komoly választásra kényszerül:

• vagy útra kell, hogy új szigetet találjon magának;
• vagy betagozódik egy tenyészpár alá, kvázi cselédként.

Ez utóbbit érdemes szó szerint venni. A tudósok megfigyelései szerint a poszáták többsége az utóbbi megoldást választja, a nőstény egyedek a domináns nőstény alá rendelten segítik annak életét: kotlanak a tojásaikon és etetik a fiókákat.

A sziget apró mérete és az itt élő állatfajok alacsony egyedszáma David Eichardson, az East Anglia Egyetem evolúciós ökológusa szerint tökéletes laboratóriumi körülményeket teremtett a megfigyelésekhez. Az itt élő madárfajok nem kedvelik a hosszútávú utazásokat, így szeparáltan élnek. Mivel mindegyik egyed gyűrűzve van, tökéletesen követhető szaporodásuk és öregedésük is. Richardson például minden évben, minden egyedtől vérmintát vesz, így egészen pontosan követheti az egyedek és a populáció állapotát is.

Richardson a Nature Communications című periodikában frissen publikált tanulmányában egy egészen érdekes hipotézisét vizsgálta, genetikai módszerekkel. Mint fent már említettük, a seychelle-szigeteki poszáták csaknem fele alárendeltként tagozódik be a domináns tenyészpárok alá. Richardson azt vizsgálta, hogy ez hogyan befolyásolja a domináns nőstények életét.

Mivel minden egyed génmintája is rendelkezésére állt, a kromoszómák végén található telomereket vizsgálta, ezek hossza ugyanis idővel egyre rövidül az egyedet érő stressz hatására.

Richardson vizsgálataival sikeresen bizonyította felvetését, vagyis azt, hogy a gyereknevelésben kapott segítség csökkenti a domináns nőstényeket érő stresszhatásokat, vagyis hozzájárul a domináns nőstények élettartamának növekedéséhez. A génvizsgálatok eredménye szerint ez a hatás már a fiatalabb domináns nőstényeknél is megfigyelhető, de igazán az idősebb példányoknál ütközik ki. A seychelle-szigeteki poszáták átlagosan hét éves korukban kezdenek öregedni. A hét évesnél idősebb domináns nőstényeknél, amelyeknek volt alárendelt segítőjük, 11 százalékkal nőtt annak az esélye, hogy megérik a következő évet - a hét évesnél fiatalabb domináns nőstényeknél is mérhető, de elhanyagolható mértékben, 3 százalékkal nőtt a túlélés esélye.

Richardson kutatása öncélúnak tűnhet - végül is, mit számít nekünk, hogy meddig élnek a seychelle-szigeteki poszáták -, valójában sokat elárulhat az öregedés folyamatáról, ami pedig az emberi egészség megőrzését célzó kutatásokban is kulcsfontosságú. (Via Popsci)