Második merényletét is túlélte az afgán elnökhelyettes

Tbg
háború
2019 március 30., 21:33
comments 52

Egy testőre meghalt, másik kettő megsebesült, de a célpont, azaz Dostum tábornok túlélte azt a merényletet, amit szombaton követtek el ellene a tálibok, a jelenlegi egységkormány ellenfelei.

Az üzbég nemzetiségű Dostum 2014 óta tagja az afganisztáni egységkormányak, amely a talibán uralma után állt fel az országban. Dostum egészen tavaly júliusig száműzetésben volt, az országba való visszatérésekor kísérelték meg az első merényletet ellene, a repülőtéren robbantottak.

Dostum tábornok neve nem olyan régen lett ismert szélesebb körben, a 12 Strong c. filmben az ő karaktere kapta az egyik főszerepet. A 2001-es amerikai beavatkozás idején ő volt az első hadúr, aki szövetséget ajánlott az amerikaiaknak, és az ő segítségével sikerült egy különleges alakulatnak bevennie az első, stratégiailag fontos pontot Afganisztánban, ahol a hagyományos hadviselés nehezen lett volna kivitelezhető jól védhető állás nélkül.

Dostum szerepe ugyanakkor a filmben nem volt teljes egészében kibontva, hiszen ő volt az egyik olyan hadúr, aki a talibán visszaszorítása utáni polgárháborúban súlyos atrocitásokat követett el. Tavaly állítólag azért kellett elhagynia Törökországot, mert végezni akart egy politikai ellenfelével, ő azonban tagadta a vádakat.

Ashraf Ghani elnök feltehetően azért hívta vissza, hogy a szeptember 28-ai választásokon maga mellé állítsa az üzbég kisebbséget. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.