Trump emberét választották a Világbank elnökévé

külföld
2019 április 06., 04:44
comments 91

A Világbank igazgatótanácsa pénteken egyhangúlag Donald Trump amerikai elnök jelöltjét, David Malpass közgazdászt választotta elnökké. Malpasst amerikai elemzők a Világbank egyik harsány bírálójaként tartják számon.  A globalizáció és a multilaterális politika bírálója, és miközben határozottan ellenzi az izolacionista, azaz elzárkózó politikát, 2017-ben egy kongresszusi panelbeszélgetésen azt mondta, „a globalizáció és a multilateralizmus lényegében túl messzire ment”.

David Malpass, a Világbank elnöke 2019-ben a Fehér Házban.
photo_camera David Malpass Fotó: BRENDAN SMIALOWSKI/AFP

A 63 éves Malpasst kedden iktatják be, megbízatása öt évre szól. Republikánus, akárcsak Trump, akinek a 2016-os elnökválasztási kampányban a gazdasági tanácsadója volt. Világbanki jelöléséig az amerikai pénzügyminisztérium nemzetközi ügyekért felelős államtitkára volt, korábban pedig annak a Bear Stearns beruházási banknak a vezető közgazdásza, amely a 2008-as bankválságban ment tönkre. 

Jelölése után nem sokkal egy interjúban Malpass arról beszélt, hogy ha ő irányítja majd a Világbankot, akkor szívügyének a legszegényebb országok megsegítését tekinti majd, illetve azt szeretné elérni, hogy az olyan, fejlettebb országok, mint például Kína, ne férhessenek hozzá Világbank-kölcsönökhöz. 

A Világbankot 1944-ben, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy időben alapították, az amerikai Bretton Woodsban rendezett konferencián a világ szegénységének csökkentése és fejlesztési tervek finanszírozása céljából. Hagyományosan amerikai a vezetője, míg az IMF élére hagyományosan európai jelöltet választanak. (BBC/MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.